2024. október 3., csütörtök

Drágultak a termények, de a műtrágya is

Első idei tőzsdei jelentését küldte el az Újvidéki Terménytőzsde. A csaknem háromhetes pihenő után a tőzsdei helyzetelemzők arról számolnak be, hogy a hazai piacon enyhén növekedett a kukorica ára, a szójánál és a szójapogácsánál viszont az áremelkedés valamivel kifejezettebb. Felélénkül a műtrágya-kereskedelem is, jellemzője, hogy a decemberi árszinthez képest az ammónium-nitrát 7,52, az UREA viszont 2,13 százalékkal drágult. Az elmondottakhoz azonnal hozzá kell fűzni, hogy az irányadó chicagói tőzsdén csupán egy hét alatt csaknem 10 százalékkal zuhant a gabona ára.

Az Újvidéki Terménytőzsdén az első számú tőzsdei cikk továbbra is a kukorica, mert a megvalósított forgalomnak több mint a fele vonatkozik erre a kultúrára. A mesterségesen szárított tavalyi kukoricát, amelyből 1250 tonnát adtak el, kilónként 7,99–8,64 dináros áron forgalmazták áfával. Ez azt jelenti, hogy a kukorica a múlt hét végén érvényben lévő árfolyam szerint tonnánként 83 euróba került, ami jóval kevesebb, mint az Európai Unióban kialakult ár.

A kenyérgabona-piacon egyelőre nincsenek nagyobb változások. A búza ára továbbra is aránylag magas. 450 tonnát adtak el belőle az Újvidéki Terménytőzsdén kilónként 12,20–12,74 dináros áron áfával. Devizába átszámítva nálunk a búza a múlt héten 122,56 euróba került.

Ismét jó ára van a szójababnak, szójapogácsának. A szójababot ugyanis 30,24–31,32 dináros áron forgalmazták áfával, míg a 44 százalékos proteintartalmú szójapogácsát kilónként 41,30–41,77 dinárért áfával.

Sajnos a műtrágya ára is enyhén növekedett. Az össz felkínált mennyiség vevőre talált, ami annyit jelent, hogy az AN típusú fejtrágyát, amelyből 100 tonnát adtak el 18,58–20,30 dináros áron forgalmazták, míg az UREÁT, amelyből 150 tonna talált vevőre, 25,92–27,54 dináros áron árultak áfával.

A tőzsdén kereskedtek még 8-as liszttel, kilónként 6,49 dináros áron áfával. A 33 százalékos napraforgópogácsát háromhetes halasztott fizetés esetén 8,26 dinárért kínálták áfával.

Az észak-amerikai kontinensen, a chicagói tőzsdén a búza a hét elején még 231,2, de a hét végén már mindössze 208,4 dollárt ért tonnánként. A kukorica 161,6-ról 143,7 dolláros tonnánkénti szintre esett vissza. A szójánál is árzuhanás tapasztalható, 380-ról 365 dollárra, míg a szójapogácsa 315-ről 305 dollárra értékelődött le.

A budapesti tőzsdén a búza márciusi jegyzéssel 116,4, a kukorica 89,74 euróba kerül tonnánként, míg a párizsi Euronexten a búza 146,2, a kukorica 131 euróba kerül tonnánként.