Nap mint nap akadályok százaiba ütköznek azok, akiknek a fogyatékosság valamilyen formájával kell együtt élniük. A kisebbségi média és a fogyatékossággal élő személyek kapcsolatával foglalkozó újvidéki konferencián hangzott el, hogy egyelőre még meglehetősen magas a választófal az egészséges és a fogyatékossággal élő polgárok között, nem ismerhetők fel minden esetben a hátrányos helyzetben lévők problémái, még ha voltak is előrelépések ezen a téren az elmúlt években. Marija Vrebalov fogyatékossági hozzáférhetőséggel foglalkozó szaktanácsadó egy gépjármű-baleset és két klinikai halál átvészelését követően ma elszántan harcol azért, hogy mindenki teljes életet tudjon élni, függetlenül attól, hogy milyen helyzetbe kényszerítette a sors.
Marija Vrebalov (Fotó: Dávid Csilla)
Mekkora figyelmet szentel ma társadalmunk, környezetünk a fogyatékossággal élő személyeknek, beszélhetünk-e előrelépésről?
– Állíthatom, hogy ma már sokkal láthatóbbak vagyunk, magunk is többet foglalkozunk a problémáink rendezésével. Azt hiszem, ebben az esetben is érvényes az a kijelentés, hogy mások is annyit foglalkoznak velünk, amennyit mi magunkkal törődünk. A fogyatékossággal élők problémái, az őket illető kérdések mindannyiunk problémáinak számítanak, de természetesen ezt azok érzik igazán jelentősnek, akiket az adott pillanatban közvetlenül is érint valamilyen kihívás. Vannak változások. Lassúak, mert nem hatnak ki azonnal a mindennapi életre, mert a rendszer általában véve is nehézkesen működik, s mert nehéz megváltoztatni az emberek felfogását.
Honnan kéne elindulnunk, min kellene sürgősen javítanunk?
– Személyes véleményem, hogy nem létezik legrosszabb vagy legjobb helyzet. Közösségként, társadalomként nehéz a fejlődés olyan esetekben, melyekben nincs rendszerszerű hozzáállás, átfogó és célszerű stratégiai tervezés. Az intézmények általában felületesen és nem kellő szakszerűséggel reagálnak. Olyan projektumok készülnek, amelyeket aztán javítani kell, ami még több pénzt igényel és még inkább a szegénységbe taszít bennünket. Sok időt meg pénzt vesztegetünk el ugyanannak a gondnak a megoldására. Rend, szabályok és szervezettség nélkül nem érhetünk el jó eredményeket sem. A legsürgősebben, éppen ezért, a hozzáálláson kellene javítanunk, a módszeren.
A törvényes hátteret megfelelőnek tartja? Az alkalmazással van inkább gond?
– A törvények viszonylag jók, fedik az élet szinte minden területét, az emberi jogok minden szegmentumát garantálják, minden olyan esetet említenek, amelyben egy személy önmagát adott pillanatban találhatja. Jogunk van az egészségügyi ellátásra, az oktatásra, a tájékoztatásra, a munkára, a diszkrimináció elkerülésére, a választásra, a független, önálló életre, a javakhoz való hozzáférésre, utakra, közlekedésbiztonságra, közbeszerzésekre, elektronikus kommunikációkra… Nem sorolnám tovább. A gond az, hogy saját magunkat sem tiszteljük eléggé, megszegjük a törvényeket, amelyek pedig megkönnyítenék számunkra a mindennapokat. Olcsóbbá és minőségibbé tennék az életet.
Politikai szerepet is vállalt annak érdekében, hogy javítson a fogyatékossággal élők helyzetén. Milyenek a tapasztalatai? Volt lehetősége tenni valamit a cél érdekében?
– Persze, hogy volt. Az az álláspontom, hogy mindazt, amit mások érdekében tettem, voltaképpen saját magamért is tettem. Lényegében egyek vagyunk, egyedül nem érhetünk el eredményeket. Kommunikálnunk kell egymással, megosztani a tapasztalatainkat, támogatni egymást, közösen alkotni. A politika azért lényeges, mert azon keresztül határozhatjuk meg egy társadalom haladásának az irányát, fejlődési célokat vázolunk fel, egymásról is tudunk gondoskodni ezáltal.
Mely problémák jellemzik a leginkább a hozzáférhető kommunikációs formák témáját?
– A kommunikáció egy nagyon tág fogalmat takar. Emberek közötti, emberek és intézmények közötti, területi egységek közötti kommunikáció is lehet, de tájékoztatás is. A hozzáférhetőség mérhetetlen és átfogó jelleggel bír. Univerzális, a maga különbözőségeivel együtt minden emberi jogi kritériumnak eleget tevő állapot fogalma ez. Csak el kellene fogadnunk, hogy mindannyiunkat azonos jogok illetnek meg, s egyszerűbbé válna az élet, ha hozzáférhetővé is tennénk ezeket a jogokat. Így megérthetnénk egymást annak ellenére, hogy férfiak vagy nők vagyunk, tekintet nélkül az életkorra, faji, vallási, etnikai, fizikumbeli, oktatásbeli eltérésekre.
Az előrelépés, ezek szerint, mindannyiunk érdeke lenne.
– Az uniós csatlakozás következő témája az emberi jogokkal foglalkozik. Minden ember ugyanolyan jogokkal rendelkezik. A jogok megvalósítása nehézségekbe ütközik a kevésbé fejlett társadalmakban, valamiből azonban ki kell indulni. Egy elérhető társadalom, elérhető környezet, oktatás, tájékoztatás, kultúra, szolgáltatásnyújtás a cél. Ezekhez szükség van bizonyos mércék, szabályok elfogadására, melyek előbbre viszik minden egyén életének minden területét. Egy ilyen társadalomban nem léteznek speciális megoldások és nincsenek egyféle és másféle emberek. A hozzáférhetőbb városi buszok nem csupán a mozgássérülteknek felelnek meg, hanem a nehezebben közlekedő időseknek, a babakocsit toló fiatal édesanyáknak, a nehéz csomagot cipelő polgároknak, a ideiglenes sérüléssel rendelkező betegeknek is. A hozzáférhetőbb weboldal, szövegnagyítás, villogó reklámoktól mentes felület, kontrasztszabályozás is mindenkinek jó. A hangos jelzőlámpák, hangjelzéssel ellátott felvonók, feliratos műsorok, melyeket alkalmaznia kellene a közszolgálati televíziónak minden tájékoztató műsora esetében, úgyszintén segítséget jelentenek mindenkinek.
A leghátrányosabb helyzetben azok vannak, akik a legkevesebben vannak. Róluk tudni a legkevesebbet. Az említett újítások bevezetése azonban mindenkinek egyaránt kedvez, senkit sem közösít ki és fenntartható társadalmat épít.
