Amfilohije montenegrói-tengermelléki metropolita a napokban kijelentette, hogy a szerb nők egyetlen év alatt több gyermeket ölnek meg, mint Hitler, Mussolini meg Tito együttvéve. S ennek dacára a szerb nép Isten áldásában bízik. A pravoszláv püspök kijelentése néhány napig visszhangtalan maradt, ugyanis már szinte közismert, hogy az egyházi méltóság gyakran élesen fogalmaz. Leginkább a montenegrói nemzetet, de a Montenegróban élő kisebbségeket is ostorozza. Így történt ez idén szeptemberben is, amikor ökrökhöz hasonlította a montenegrói nemzetet, s amiért a podgoricai alapfokú ügyészség bűnvádi feljelentést tett ellene gyűlöletbeszéd, egy egész nemzet megsértése és gyűlöletszítás miatt.
Gergely Árpád illusztrációja
Amfilohije kijelentését követően Irinej pátriárka reagált. Kicsit talán finomabban fogalmazva, de semmivel sem kíméletesebben üzente a szerb anyáknak, hogy a nő dolga a gyerekszülés, és a szerb nők felelőssége a szerb nép megújhodása.
A hatalom részéről elsőként Zorana Mihajlović miniszter asszony, a nemek egyenjogúságáért tevékenykedő koordinációs testület elnöke reagált, mondván, rá kell bízni a nőkre, hogy akkor szüljenek, amikor akarnak, nem lehet a nőket szülésre kényszeríteni, s hozzátette még, hogy a nők gondot viselnek a családjukról meg az államról is.
Nem maradt el az egyház kíméletlen reakciója. Igaz, a szerb pravoszláv egyház hivatalos közleményében arra hivatkoznak, hogy évente 30 000-rel több temetés van mint keresztelő, és emiatt teljesen indokoltnak tartja az egyház ráirányítani a figyelmet a népességfogyásra. Zorana Mihajlovićot inkompetens személynek titulálják, sőt azt mondták róla, lelki segítségre szorul, egy józan politikus is elkelne mellé, sőt pszichológus segítségét kellene kérnie.
Kétségtelen, hogy Szerbia népessége fogy. Az utóbbi két népszámlálás között (2002–2011) 311 ezerrel csökkent az ország lakosainak száma (Koszovó tartományt nem számítva). Szerbiában évente 65 000 baba születik, és az újszülöttek számának háromszorosa a megszakított terhességek száma éves szinten. Európai viszonylatban is listavezető Szerbia az évi 200 000 abortusz számát tekintve.
Ahhoz, hogy a pillanatnyilag -4,9 ezreléknyi natalitási mutató pozitívra forduljon, minden második termékeny nőnek három gyermeket kellene szülnie. Ma a nők 52 százalékának egy gyermeke van. Hogy a demográfiai mutatók pozitív irányt vegyenek, a szülő nők 11 százalékának két gyermeket kellene vállalnia, 44 százalékának két babát kellene szülni és a 45 százalékától három gyermek világra hozását várja el ez a számítás.
Szerbiában 2008-ban készült stratégia a népességfogyás megállítására. Eddig azonban vajmi kevés történt ennek mentén, pedig Szerbiában az átlagéletkor 43 év, s ennek alapján Szerbia lakossága az elöregedő európai társadalmak közé sorolandó.
Slavica Djukić Dejanović, a demográfiai kérdésekkel megbízott tárca nélküli miniszter azt vallja, hogy a nők helyzetbe hozásával és a családalapítás feltételeinek javításával lehet ösztönözni a gyermekvállalást. Az újszülötteknek járó családtámogatás mellett szükség lenne a részmunkaidős foglalkoztatásra, az anyaság munkahelyként való elismerésére, egyszóval egy biztonságos és biztató perspektívára, hogy több gyermek szülessen.
Egész Európa az elöregedéssel küzd. Jó, hogy nálunk is foglalkozni kezdtek a politikusok ezzel a témával, ám az, hogy az egyház így, ilyen hangnemben beszél a nőkről, meg egyáltalán a gyermekáldásról, elfogadhatatlan.
A gyermekvállalás nem csak a nő döntése. A társadalmai körülmények befolyásolják azt, hogy egy-egy családban hány gyermek születik. Gondoljuk csak végig, a mai családalapító korosztálynak milyen esélye van lakást vásárolni, olyan munkahelyen dolgozni, amiből el tud tartani egy fő három gyermeket, mert, ugye, ha egy családban három kisgyermek van, az anyuka évekig nem tud munkát vállalni. Az nem lehet cél, hogy csak megszülessenek ezek a gyermekek, hogy úgy nőjenek fel, hogy ne magabiztos és boldog felnőttek legyenek. Ehhez feltételek kellenek.
Hitlerhez, Mussolinihez meg Titóhoz hasonlítani a nőket olyan durvaság, amit egy egyházfő nem engedhet meg magának. Ahelyett azonban, hogy elhatárolódott volna a közismerten élesen és gyakran radikálisan és bántóan fogalmazó püspök szavaitól, az egyház hivatalos közleményében megerősítette ezt az álláspontot, sőt még tovább ment, és alpári módon, nyilvánosan megbélyegezte a miniszter asszonyt. Pedig ő csupán annyit mondott, hogy bízzuk a nőkre, döntsék ők el, ki mikor hány gyermeket fog szülni. Az egyház még ezt sem tolerálja, az ilyen hangvételű reakciót. Nem lehet szabad akaratuk a nőknek, nem lehet a nők védelmére kelni, a nőknek azt kell csinálniuk, amit az egyház mond.
Elvétve akadt csupán politikai reagálás Amfilohije, majd Irinej pátriárka kijelentésére. Viszont a sajtóban megjelent néhány olyan kommentár, amelyben a kommentátorok arra hívják fel az egyház figyelmét, hogy le kellene mondaniuk az egyházi személyeknek anyagi előnyeikről, adót kellene fizetniük és így közvetlen módon támogathatnák a gyermekvállalást.
Az alkotmány szerint Szerbia szekuláris társadalom. A valóságban a pravoszláv egyház befolyása a társadalmai életre igen erős. Ezzel magyarázható, hogy még egy ilyen durva kijelentés sem bolygatta fel a kedélyeket és nem védték meg a szerb anyákat azok a politikusok, akiknek ez dolga lenne.
