„Az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni”– mondta Orbán Viktor miniszterelnök a MÁÉRT XVI. plenáris ülésén tavaly novemberben. A magyar miniszterelnök a kormány szándékát kifejező gondolatként fogalmazta meg, hogy a Kárpát-medencére úgy tekintenek, mint a magyar nemzet és a magyar kultúra kiteljesedésének terére. Eddig sikerült szellemi erőtereket kialakítani és „összefoltozni a nemzet szanaszét hasogatott szövetét”, emelte ki a magyar miniszterelnök.
Dávid Csilla felvétele
A nemzetépítés érhető tetten a 2012 óta a magyar kormány részéről meghirdetett tematikus években, amelyeknek középpontjában mindig a család állt. Akkor is, amikor az óvodások, a kisiskolások, a középiskolások vagy éppen a gazdálkodók, vállalkozók kerültek a figyelem központjába. Idén, a külhoni magyar családok évében pedig a legkisebb és legértékesebb közösségek támogatása, a gyermeknevelés biztonsága és a gyermekvállalás ösztönzése került a fókuszba.
A nemzetépítés fontos sarokköve az is, hogy a határon túli színházak Budapesten vagy Kisvárdán vendégeskednek, találkoznak a szakmabeliek, meg az is, hogy határon túli filmeket vetítenek a magyar fővárosban, továbbá a sok pályázat, amelyeket nem országhatárok határolnak be, hanem kiterjednek az egész nemzetre.
A fentiekhez hasonló fontossággal bír számomra az a kezdeményezés is, hogy nemzeti ünnepeink alkalmával a Magyar Kormány támogatja azokat az iskolákat, amelyek megszervezik, hogy legalább egy határ átlépésével ellátogassanak a diákok a Kárpát-medence valamely olyan részébe, ahol magyarok élnek, vagy a külhoniak az anyaországba, illetve más, sorsközösségben élő határon kívüli magyar területre.
A Rákóczi Szövetség szervezésében 1994 óta utaztatnak magyarországi középiskolásokat március 15-e alkalmából az anyaország határain túlra. Iskolánként egy autóbusznyi diák kirándulásának költségeit fedezi a Rákóczi Szövetség. Június 4-én, az összetartozás napján, valamint október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján is útra kelnek a középiskolások, hogy valamely elcsatolt területen vendégeskedjenek vagy az elcsatolt területről indulva egy másik országban ünnepeljenek. Tavaly 400 Kárpát-medencei középiskola mintegy 15 000 diákja utazott ily módon.
Idén március 15-e alkalmából 5400 magyarországi középiskolás indul útnak. Felvidékre 44, Erdélybe, illetve Partiumba 32, Vajdaságba 19, Kárpátaljára 5, Szlovéniába 3 és Horvátországba 7 középiskolai csoport érkezik március 1-je és 15-e között. Ugyanakkor a Rákóczi Szövetség vezetőinek döntése nyomán 19 külhoni iskola diákjai az anyaországba látogatnak ebben az időszakban.
Ma már nem ott tartunk, hogy az anyaországiak rácsodálkoznak arra, hogy a határon kívüliek is ugyanazt a nyelvet beszélik, mint ők, nem kapunk dicséretet, amiért szépen beszéljük anyanyelvünket, nem kell már magyarázkodni, hogy mi is ugyanolyan magyarok vagyunk, mint akik az anyaország határain belül élnek. A nemzeti kormánynak hála, naponta szó van a híradásokban rólunk. Mégis a diákutaztatási programnak kivételes jelentősége van.
Többször találkoztam a Szabadkára látogató magyarországi középiskolásokkal. Szinte kivétel nélkül arról beszéltek, nem is tudták, hogy Szabadka milyen szép város, és tanulták ugyan, hogy itt magyarok is élnek, de olyan jó volt a lelküknek, hogy sok magyar szót hallottak. Eddig nem is gondolták volna, mondták, hogy ilyen sok magyar él ezen a tájon. Néhányuktól még azt is hallottam, úgy érzik magukat Szabadkán, mintha haza jöttek volna.
A megtapasztalást semmi sem helyettesíti. Azoknak, akik ellátogatnak egyik vagy másik határon kívüli területre, saját élményük lesz az erdélyi vagy délvidéki, felvidéki, kárpátaljai magyarokról. S ezt úgy, ahogyan megélték, semmilyen tankönyvből nem lehet megtanulni.
Igazán akkor szerezhetnének valós betekintést egy-egy külhoni közösség életébe, ha több napot tudnának az anyaországi középiskolások eltölteni a Kárpát-medence valamelyik elcsatolt területén, és nem szállodában aludnának, hanem kortársaiknál vendégeskedhetnének. A családok látnák őket vendégül.
A nemzetépítés fontos bástyái az emberi kapcsolatok. A nemzet egysége sok-sok egyéni kapcsolatból összefonódott eltéphetetlen kötelék lesz. A határok nélküli nemzetegyesítésen valamennyiünknek dolgozni kell. A közös nyelvünk és kultúránk összeköt minket. A határon kívül élő magyarok, ha úgy kívánják, megszerezhetik a magyar állampolgárságot, az anyaország rendkívül sok támogatást nyújt az anyanyelvű oktatás megszervezéséhez, a magyar kultúra műveléséhez és a kulturális örökség megtartásához. Amit mi, határon kívüliek, tehetünk azért, hogy a nemzeti kötelék erősödjön, egyfelől nemzeti identitásunk megőrzése, másfelől, ha módunkban áll, gyermekeinket ismertessük meg az anyaország kincseivel. El kell vinni őket nemcsak Budapestre, hanem Egerbe, Veszprémbe, Székesfehérvárra, Esztergomba, Pécsre, és még sorolhatnám, hogy ne csak ismerősen csengő városnevek legyenek ezek, hanem megtapasztalt, kulturális élmények, amelyek erősítenek minket.
