Magyar nyelven szól a vers Londonban

A topolyai Verbászi Betty Vajdaságban kezdett el versenyszerűen foglalkozni a vers- és prózamondással középiskolai magyartanárja, Vass Borsodi Borbála tanítványaként. Számos nemzetközi szintű szavalóversenyen vett részt a Vajdasági Magyar Versmondó Egyesületet képviselve, és olyan versenyekről tért haza nyertesként, mint a Kosztolányi Dezső Vers- és Prózamondó Verseny vagy az erdőkertesi Anyám Fekete Rózsa Vers- és Prózamondó Találkozó. Ezáltal meghívást kapott a Radnóti Miklós Nemzeti Vers- és Prózamondó Versenyre, melyen országos, illetve Kárpát-medencei hatókörű versenyek helyezettjei vehetnek részt, és az itt való szereplését Radnóti-díjjal jutalmazták 1998-ban.

A Radnóti-díj megszerzése után önálló előadói estet vitt színpadra, melyet Vajdaságban, Magyarország számos városában és Amerikában is bemutatott. Csatlakozott a Los Angeles-i Arany János Kultúrkörhöz, melynek keretében számos magyar művésszel felléphetett, köztük Koltai Róberttel és Dés Lászlóval is. Előadóestjének anyagát 2002-ben CD formájában is kiadta Los Angelesben, A Képzelet Játéka címmel. Visszatérte után folytatta közgazdászati tanulmányait Budapesten, és az előadóművészetet is. Pályatársával 2004-ben megnyerte a Kaleidoszkóp Versfesztivál fődíját.

Később a Vajdasági Versmondó Egyesület felkérésére újabb előadói estet vitt színpadra, Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem címmel, melyet a Dudás Kálmán Nemzetközi Versmondó Találkozón mutatott be 2013-ban. 2015-ben Londonba költözött, ahol csatlakozott a Magyar Kultúra és Örökség Alapítványhoz (HC&HS), melynek támogatásával 2017 januárjában megalapította az Angliai Magyar Versmondók Egyesületét, valamint megszervezte az I. Angliai József Attila Vers- és Prózamondó Versenyt.

Jelenleg a második nagy költészetnapi rendezvényre készülődik Londonban. A technikának köszönhetően skype-on sikerült elérnünk egy interjú erejéig.

A versek világában nőttél fel, a magyar nyelv megőrzése, ápolása számodra nem elkoptatott frázisokban nyilvánul meg, hanem tettekben. Amerre csak jársz a nagyvilágban, bejegyzed neved az ottani magyar kulturális közösség képzeletbeli nagykönyvébe. Londonba is ilyen célkitűzésekkel indultál el?

          – A munkám hozta úgy, hogy kiköltöztem. A brit Építészek Királyi Intézeténél vagyok vállalkozásfejlesztő menedzser. Jó nyelvtudásomnak köszönhetően nem kellett a nulláról kezdenem a karrierem, amikor Londonba költöztem, sőt sikerült felfelé haladnom. Nem mondom, hogy könnyű, és nagyon büszke vagyok rá. Olyan vagyok, mint egy attasé, körülbelül ötévente változtatgatom az országokat. Sokan mondták nekem, amikor ide költöztem, hogy neked könnyű, mert éltél Amerikában, holott hogy nem könnyű szerbiai útlevéllel az Egyesült Államokban élni és dolgozni. Amíg Budapesten voltam diák és diákigazolvánnyal kértem a vízumot, addig sikerült, de később Belgrádban visszautasították a turistavízum-kérelmem. Az egyetem után próbálkoztam. Mivel nem sikerült, megpróbáltam Új-Zélandot, oda sikerült kijutnom, úgy, hogy a legközelebbi nagykövetség Hágában volt. Négy hónapig kínlódtam, mire egy hónapos turistavízumot kaptam.

Megérkeztél Londonba, és szakmai karriered mellett minden bizonnyal hiányzott a magyar nyelv, a vers és a próza. Gyorsan rátaláltál egy ilyen közegre?

– Amikor kijöttem Londonba, nagyon hiányzott a magyar közösséghez való tartozás. Korábban mindig azt hallottam, hogy milyen sok magyar él kint. Nagyon vágytam rá, hogy csatlakozzak valamilyen magyar kulturális közösséghez, 2016-ban a Magyar Kulturális Örökség alapítvány keresett a magyar kultúra napjára műsorvezetőt és segítőket. Azonnal kapcsolatba léptem az elnökkel és elmondtam, hogy amennyiben még nem találtak valakit, akkor én szívesen elvállalom, hiszen rengeteg ilyet csináltam otthon is és Magyarországon is. Nagyon megörültek, főleg, hogy angolul is kellett vezetni a műsort. Ez Anglia legnagyobb magyar rendezvénye. Körülbelül kétezer-ötszáz ember megfordul ott a rendezvényeken. Az egyesület 2015-ben rendezte meg az első ilyen műsort, amint már említettem, én egy évvel később csatlakoztam hozzájuk, Mindenki, aki valamilyen formában kapcsolódik a magyar kultúrához, az fellépett. Főleg néptáncosok voltak. Hihetetlenül erős a magyar népi tánc ebben a közösségben. Valamennyi korcsoport képviselteti magát, a legkisebbektől a legidősebbekig, nagyon magas színvonalon. Sőt van egy szépkorú csoport, amelynek tagjai egytől egyig angolok. Fellépett két rockzenekar is, volt operaénekes,  operetténekes, gyermekkórus, popzenész, balettcsoport, tehát minden, ami kapcsolódik a magyar kultúrához. Akkor éreztem, hogy itt van az a világ, amire én vártam, megtaláltam a helyemet. Nagyon sikeres volt az a rendezvény.

A felsorolt előadók, műsorszámok között még nem találhatók versmondók, irodalmi hátterű programok. Ez adta az ötletet, hogy belevágj az új szakosztály megalakításába?

– Igen, valóban. Hiányérzetem volt és mondtam is Olivérnek, a vezetőnek, hogy nem látom itt a versmondókat. Megtudtam, hogy van egy drámacsoport, de az csak olyan haveri alapon működik, kéthetente összejönnek, és csinálnak valamit. Megnéztem őket és elbeszélgettem a vezetőjükkel, hogy mire lenne lehetőség. Sikerült bekerülnöm az alapítványba és tartottunk is néhány gyűlést még abban az évben. Van ott kint elég sok különböző egyesület, de a Magyar Kulturális Örökség egy hivatalosan bejegyzett egyesület, adószámmal, megfelelő jogokkal és kötelezettségekkel, alapító dokumentumokkal, amely alapján meghatározzuk az évi tevékenységünket. Két hölgy az alapítványból családi napokat szervezett az itt élő magyaroknak. Tudni kell, hogy Angliába is többnyire gazdasági okokból jöttek ki magyarok dolgozni, ezért nem is kérünk magas belépődíjakat. Általában 5 font körüli összegbe kerülnek a belépőjegyek nálunk. Az alapítványban tehát két vonal működött, az egyik a néptáncos, a másik pedig a már említett családi napokat szervező vonal. Beszéltem az alapítvány elnökével is, és mondtam, hogy szeretném megalapítani az angliai magyar versmondók egyesületét. Úgy volt vele, hogy rendben van, csináljam, mert ő nem is nagyon ismeri ezt a területet. Akkor én tavaly, január 22-én, tehát a magyar kultúra napján, hivatalosan is bejelentettem az egyesület megalakulását. A versmondók egyesülete tavalyi megalakulása óta csak bővül. Életre kellett hívni ezt az egyesületet, és utána megszerveztük az I. Angliai József Attila Vers- és prózamondó versenyt, tíz nappal a költészet napja után.

Mekkora érdeklődésre, kikre számítottál az első ilyen rendezvényen?

– Elsősorban a második, harmadik generációs angliai magyar fiatalokat kapcsoltuk be a munkába, akiket szüleik járatnak hétvégi magyar nyelvoktatásra, nyelvápolásra. Külön öröm volt számomra, hogy a legtöbben a 25–35 év közöttiek voltak a részvevők. Úgy éreztem, nagyon fontos életben tartani ott is a magyar nyelvet. Meglepődtünk, hogy hatvanhárom benevezés érkezett, és harmincnyolcan el is jöttek. Elég hosszúra is sikeredett a rendezvény. Sokan azt mondták, hogy versmaraton. Délelőtt tízkor kezdtük és este hétig tartott. A párom informatikus, segített a szervezésben, csináltunk saját e-mail-címet, nagyban megkönnyítve a jelentkezést. Kapcsolatba léptünk a Magyar Kulturális Központtal, amely az itteni Balassi Intézet. Nekik az a hitvallásuk, hogy a briteknek mutassák be a magyar kultúrát, szinte kizárólag angol nyelven. Náluk csakis angol nyelvű programokat találhatunk. A belvárosban, a Sohóban van egy kétemeletes irodaépületük és nagyon patinás előadótermük, ami közel száz férőhelyes. Leginkább a szabadkai könyvtárra hasonlít. Itt rendeztük meg az említett versmondó versenyt. Ingyen megkaptuk a termet, és büszkén mondhatom, hogy több mint százan eljöttek az eseményre. Ezeket az értékeket még otthonról hozták magukkal a kint élő magyarok.

Számos egyéb, magyar kulturális szervezet is működik Nagy-Britanniában. Segített valaki a szervezésben?

 – Sajnos semmilyen szervezettől nem kaptunk támogatást. A Magyarok Angliai Országos Szövetségétől, a MAOSZ-tól sem kaptuk meg a beígért segítséget. Ez egyébként egy ernyőszervezet, amely elméletileg segíti az itt működő magyar szervezeteket. Nekem ezt az egészet nulla fontból kellett kihoznom. Igyekeztem azonban, hogy egy emlékezetes, feledhetetlen rendezvényt sikerüljön összehozni. Szponzorokat kerestem. Londoni magyar vállalkozásokat megkerestem, és nem elsősorban pénzt kértem tőlük, hanem termékeket, tárgynyereményeket. Harminchárom szponzort gyűjtöttem össze. Annyi ajándékot biztosítottak, hogy még a nézőknek is jutott. A vacsorától kezdve a táblagépig, utazáson át a hajvágásig, masszázsig. Örömmel csatlakoztak a vállalkozók a kezdeményezéshez. A zsűritagok ott élő művészek közül kerültek ki. Nagyon nagyot álmodtam és bejött. Ami még nagyon fontos lenne, hogy a tanárokat, a szülőket, és az általános iskolásokat is jobban bevonjam a munkába.

Lesz folyatás, mikor kerül sor a következő rendezvényre?

– A sorrendben második ilyen eseményre egy hét múlva, április 21-én várjuk a versmondókat és a közönséget Londonban, a Szent István Házban. Célunk továbbra is a magyar nyelv és irodalom megőrzése, ezáltal a magyar kultúra népszerűsítése az Egyesült Királyságban.