Ma, szombaton este kilenc órakor Bácsfeketehegyen mutatja be a Tanyaszínház idei csapata azt az előadást, amelyet a 41. turnéjukra készítettek. Idén hat előadást játszanak a bemutató előtt: a bácsfeketehegyit követően Kishegyesen, Bácskertesen, Bezdánban majd Pacséron lépnek közönség elé. A bemutató előtti utolsó helyszínül Csantavért választották. Augusztus 15-ig összesen 24 előadást játszanak le. Van közöttük bácskai és bánsági helyszín egyaránt. Mint minden évben, ezúttal is sokkal nagyobb volt az igény a vándortársulat fogadására, mint a lehetőség, ahány helyre el tudnak jutni.
Fotó: Gergely József
Pontosan negyven évvel ezelőtt Kovács Frigyes és Hernyák György – akkor még az újvidéki Művészeti Akadémia két hallgatója – indította útjára a mozgalmat. Az elmúlt negyven évben a közönség tartotta életben ezt az európai viszonylatban is ritkaság számba menő vállalást. Ahogyan fogadták és ma is fogadják őket a falvakban vagy kisebb-nagyobb településeken, az semmihez sem hasonlítható. Szinte már szállóigévé vált az a mondat, miszerint a faluban három nagy ünnep van: a karácsony, a templombúcsú meg az a nap, amikor jön a Tanyaszínház. Hogy hol, mikor és ki mondta ezt, az már feledésbe merült. Nyilván azért, mert nagyon sok településen elhangozhatott volna és nagyon sokan gondolják így.
Emlékszem, az egyik évben Kavillón jártam egy héttel a bemutató előtt. A 200 lelkes kis faluban vagy a virágoskertet rendezgették vagy meszeltek. Az ünnepre készültek. Arra a napra, amikor az aprócska kis faluba 1500-an elzarándokolnak. Igen, Kavilló évtizedek óta a Tanyaszínház bemutatójának idején kulturális zarándokhely lett. Elsősorban az előadásra kíváncsiak a látogatók, de azonfelül egy találkozóhely is lett a Tanyaszínház bölcsője. Idén július utolsó hétvégéjén, 28-án, szombaton várják ide az érdeklődőket.
Addig is a dűlőutakon zötykölődnek, településtől településig, hogy fáradságot nem ismervén az érkezés után színpadot állítsanak, jelmezeket varrogassanak, a kellékeket készítsék elő, sminkeljenek, öltözzenek és azután eljátsszák az előadást. Nem csak művészi munkából áll a színész feladata a Tanyaszínházban. Itt mosnak, főznek, takarítanak, pakolnak, traktort vezetnek, színpadot állítanak. Az egész előadás sikere és biztonsága mindenféle tekintetben rajtuk múlik. S nincs pihenés. Amint lejátszották az esti előadást, összepakolnak, hogy másnap ismét útra keljenek.
Azt mondtam, a közönség tartotta életben a Tanyaszínházat. Ez így van, mert közönség nélkül semmilyen színházi előadás nincs, de ahhoz, hogy minden évben legyen előadás, ahhoz sok minden egyéb is kellett. Elsősorban a színésznövendékek áldozatos munkája. Igaz, azt mondják, a művészeti akadémia színészhallgatóinak tanulmányaik ideje alatt kötelező a részvétel. Tanáraik úgy tartják, olyan kivételes hely a Tanyaszínház, ahol sehol máshol meg nem tanulható dolgok közelébe kerülnek, olyan tapasztalatokat gyűjthetnek a szakmájukról, ami csak itt lehetséges. De, hogy ez a kötelező jelenlét sokak számára nem feltétlen teher, azt azok a hivatásos színészek bizonyítják, akik még évekig visszajártak. A Tanyaszínház fogva tartotta őket.
Idén Huszta Dániellel, az Újvidéki Színház művészével találkoztam a Tanyaszínház székházában. 14. alkalommal vesz részt a munkában. Mint mondta, idén már nem akart kijönni, de felkérték egy szerepre, amikor pedig megismerkedett a figurával, már nem bánta, hogy így alakult. Jól érzi magát, élvezi a fiatalok társaságát.
S nem csak a színészek kellettek ahhoz, hogy négy évtizeden át fennmaradjon ez a vajdasági különlegesség. Kellettek hozzá vezéregyéniségek is. Vezetők, akik intézték a Tanyaszínház körüli dolgokat. Sok éven át néhai Soltis Lajos végezte ezt, most meg már sok éve Magyar Attila meg Gombos Dániel színészek teszik ugyanezt. A munkájuk nem látható a színpadon, de ahhoz, hogy minden olajozottan működjön, szükség van a szervezői munkára. Magyar Attila a legtöbbet a turné előtt dolgozik, Gombos Dánielt meg szinte csak úgy tudom magam elé idézni tanyaszínházasként, hogy vagy telefonál, vagy kezében az indítókulcs, autóba vágja magát és elviharzik. Mindezt csendben, feltűnés és mindenféle harsány megnyilvánulás nélkül.
Minden évben minden turné más és más. Már csak azért is, mert minden faluban, településen mások a körülmények. Játszanak sportpályán, iskolaudvarban, árokparton vagy éppen ott, ahol van hely a színpad felállítására. Aludni pedig ott alszanak, ahol hellyel kínálják őket: van, hogy az iskolában a tantermekben, vagy a tornateremben, a művelődési házak színpadán vagy nézőterén…
Soha még nem mondtak le előadást amiatt, mert elégedetlenek lettek volna a feltételekkel. Nagyon nagyra becsülöm a fiatalok vállalását. Ez kulturális misszió. Olyan érték, amit itt nálunk teremtettek meg, és életben tartása a közönség mellett a fiataloknak köszönhető. Azoknak, akik úgymond végigdolgozzák a nyarat. Egy hónapos felkészülés után következik az egy hónapos turné. Embert próbáló vállalás ez.
Idén 1000 kilométert tesznek meg traktorral a turné idején. Marin Držić Dundo Maroje című darabját Pé’z hova mész? címmel játsszák, Berta Csongor és Ricz Ármin, volt tanyaszínházas színészek rendezésében.
