Telefonhívás érkezett a minap Péterrévéről, Perkin Ilona azzal keresett meg: ő nyerte meg nemrégiben a Vedd a számlát és nyerj! nyereményjátékon kisorsolt 14 piros Fiat 500-as autó egyikét, amelynek kulcsát a jogosítvány megszerzése előtt álló 17 éves unokájának, Bálind Beatrixnak szeretné átadni. „Szombaton lesz a névnapom, belekerülhetünk ezzel az örömhírrel az újságba?” – kérdezte. „Ha van jó sztorija is hozzá, igen” – válaszoltam.
Miért szeretett volna publicitást a szerencséjének? – indítom a családi körben folytatott beszélgetést.
– Beszélnek ezt is, azt is a faluban, de engem ez nem érdekel. Az én édesapám 17 éves koromban motorbalesetben meghalt, onnantól magamnak kellett boldogulnom, de sikerült. Velem mindig történik valami, sok érdekes dologgal foglalkoztam életem során. 18 évvel ezelőtt a falu első hamburgerezője az enyém volt, és most is olyan munkával foglalkozom, amivel kevesen: csigafölvásárló vagyok. Én vagyok itt a „csigakirály”. Ezt a pénzkereseti lehetőséget Vajdaságban az apám fedezte föl, én ezt örököltem tőle, és bár nem végeztem középiskolát, ebből el tudom tartani a családot.
Az édesapja mikor kezdett el ezzel foglalkozni?
– Van annak 45 éve is. A szlovénokkal jött ő össze, nekik csinálta először a békás kosarakat, azaz békákat fogott, erre foglalkoztatott embereket, akikkel lámpával, ladikon szedték a békákat a környékbeli tavakon. Később csigaszedésre vitte kamionnal az embereket a palicsi erdőbe, onnan ment a csiga ládákban Szlovéniába. Nagy ember volt az apám, föl tudok rá nézni, és nő létemre már 25 éve folytatom azt, amit ő csinált. Amikor eljön a tavasz, az emberek már jönnek is hozzám. Négy hónapig tart ez a munka, csak esőben dolgozunk júniustól szeptember végéig. Autókkal meg lovaskocsikkal jönnek hozzám Moholról és Adáról is, én meg a háznál mérek. Most 50 dinár a csiga kilója.
Meg lehet ebből élni?
– Annak idején apukámnak Ljubljanából jött postán a pénz, amit csipkezsákban tartott, és elszórta mind… Ebből is sokat tanultam, én megbecsülöm a pénzt, befektetem: saját életbiztosításom van, és saját lakásaim vannak, amiket kiadok. Magamtól nyílt ki az eszem, én nem kockáztatok.
Mire használják a csigát?
– A főnököm szerint a csigából mostanság fogkrém és arcápolókrém is készül Szerbiában, de éttermi konyhára is megy. Kiszállítási gondok miatt jelenleg konzervet készítenek belőle, így megy külföldre.
Főzött már csigát?
– Igen, de elég macerás dolog, először forró vízbe kell tenni és ki kell vágni a talpát, aztán sós, vegetás vízben kell megfőzni, olyan, mint a csirkezúza.
Az év többi hónapjában, amikor nem csigáznak, mit csinál?
– Szeretek különféle dolgokkal foglalkozni, hogy lekössem magamat. A férjem és én mostanában elkezdtük gyűjteni a PET palackokat és az alumínium italosdobozokat, már állandó helyeink is vannak, ahol számítanak ránk. Engem ez is érdekel, a „nulla pénz”. Én nem röstellek lehajolni azért, amiben más nem látja meg a pénzt. De árultam én kötött zoknikat meg pulóvereket is korábban, a kereskedelem benne van a véremben. Van, hogy virágot, van, hogy szőlőt árulok, de vannak nyulaink meg krédlicsirkéink is – mindent, ami a kezembe kerül, pénzzé teszek. Tudom azt is, hogy minden problémát meg lehet oldani, ezért a rászorulókon is szívesen segítek, például különféle hivatalos ügyek intézésében – lehet, hogy én ezt a jutalmat ezért is kaptam a sorstól és a Jóistentől.
Ugorjunk akkor az autóra.
– Elhatároztam, hogy az idén autót nyerek. Én még akkor is szereztem nyereményborítékot, amikor az egy időben hiánycikk volt, és ahol tehettem, begyűjtöttem a fölösleges számlákat is. Az idén nagyjából hatvan borítékot adtam föl, tavaly ennél is többet. Nem kellett nekem lakás Belgrádban, túl bonyolultnak, kockázatosnak gondoltam, attól tartottam, hogy ott a nagyvárosban majd átvernek, ha el akarom adni. Én piros autót akartam, és meglett. Amikor utoljára adtam fel a postán a borítékokat, mondtam is: ha nyerek, „csasztizok”! Meg is tartottam az ígéretemet!
Miért épp piros autóról ábrándozott?
– Egy kirakatban láttam ilyen autót Zentán, épp ezt a típust. Álltam a kirakat előtt, és azon törtem a fejem, hogy is tudnám megvenni. Az álmomat végül Sergej Ćetković énekes teljesítette, ő húzta ki a nevemet. Augusztus 25-én föllép Törökbecsén. Oda fogok törtetni hozzá, hogy kezet rázzak vele. Nem leszel riporter ott?
Mindig ilyen céltudatos?
– Igen. Egyszer szervezett keretek között elmentem Titelre, egy vučićos rendezvényre. El akartam neki mondani, hogy milyen régóta szerettem volna vele találkozni és kezet akartam vele fogni. Sikerült.
Miért volt ez olyan fontos?
– A lelkemnek szüksége volt erre. Szimpatikus nekem, hogy fiatal és törekvő, és nem érdekel, hogy mások mint mondanak rá. Rám is mondanak sokfélét, de az se érdekel. A Sergej is szimpatikus, és ott fogok vele állni, ott fogok vele beszélgetni.
Van, hogy valami nem sikerül?
– Brena volt a hamburgerezőnk neve, a férjem azóta is Brénának hív, mert állítólag az orrom hasonlít az övére. Vele is akartam találkozni akkoriban, de ez nem jött össze.
Miért ajándékozza az autót a 17 éves unokájának?
– Nekem gyerekkoromban nem volt semmim, ezért neki meg akarom adni azt, ami tőlem telik. Sokan le akartak beszélni az autóról, azt mondták, adjam el, mert sok adót kell fizetni utána, de engem ez se érdekelt. Meg akartam tartani az unokámnak.
