1965 óta szeptember 8-a az írástudatlanság világnapja. Az UNESCO azért rendelte el ezt a világnapot, hogy ráirányítsa a figyelmet az írástudatlanságra, amely szociális és gazdasági problémát is jelent. Az UNESCO egyik programjának célja, hogy 2030-ra minden ember tudjon írni és olvasni. A 2016-os felmérések szerint a világban 750 millió analfabéta él. A hátrányos csoport kétharmada nő. Ez azzal magyarázható, hogy vannak a világnak olyan részei, ahol a nők oktatása tilos, nehézkes vagy tilos volt. A 750 millióból 473 millió analfabéta nőt tartanak nyilván. A legtöbb írástudatlan, csaknem a csoport fele (49 százalék) Dél-Ázsiában van. A világ összes írástudatlanjának 27 százaléka Afrikában, a Szahara déli részén él, 10 százaléka Kelet-Délkelet-Ázsiában.
Egy 2015-ös kimutatás (World by map) szerint Észak-Koreában nincs egyetlen írástudatlan sem. Lettországban az írástudók száma 99 százalékot tesz ki, Azerbajdzsán, Kuba, Észtország, Grúzia, Kazahsztán, Litvánia, Lengyelország, Tádzsikisztán és Ukrajna áll a harmadik helyen a lakosság 99,8 százalékának beiskolázásával. A környező országok közül a legjobbak Horvátország mutatói, ez a világranglista 22. helyére elegendő, Magyarország a 25. helyet foglalja el, a lakosság 99,1 százalékának írástudásával. Románia a 32., Montenegró a 33. helyen áll, Bosznia-Hercegovina pedig a 34. helyen, ez azt jelenti, hogy a lakosság 98,5 százaléka tud írni, olvasni.
Szerbia a 160 vizsgált ország közül a 39. helyet foglalja el. Az ország 98,1 százaléka ismeri a betűket, számokat, akárcsak Argentínában vagy Spanyolországban. Szerbiánál rosszabb a helyzet Macedóniában, ez az ország a 42., Görögország pedig a 45. helyet foglalja el a ranglétrán.
A legtöbb írástudatlan Nigériában van, itt a lakosságnak csupán a 19,1 százaléka írástudó, Dél-Szudánban a 27 százaléka, Guineában pedig a 30,4 százaléka.
Szerbiában 165 ezer analfabéta él. A 2002-es és a 2012-es népszámlálás között az írástudatlanok száma a felére csökkent ugyan, de még így is lesújtóak az adatok, hiszen a tényleges analfabéták mellett ott van a nagyszámú funkcionális analfabéta. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint 850 000 polgár, azaz a lakosság csaknem 14 százaléka csak néhány napot vagy legfeljebb három évet járt ki az általános iskolából. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy a 11 százalékának, azaz 677 000 szerbiai lakosnak nincs befejezett általános iskolai végzettsége, akkor nem kell csodálkoznunk azon, hogy Európában Szerbia az első a funkcionális analfabéták számát tekintve.
A funkcionális analfabetizmus azt jelenti, hogy a kérdéses személy ismeri ugyan a betűket meg a számokat, de nem tudja ténylegesen használni őket. A kérdéses személy nem képes értelmezni a szöveget, nem tudja a hivatalos ügyeit elintézni, nincs tisztában a jogaival, nem tudja magát megvédeni, ennélfogva manipulálható.
Gazdasági vonatkozásai is vannak az analfabetizmusnak. A munkaerőpiacon a tényleges, a funkcionális és a digitális írástudatlanság is hátrányt jelent. A jelölt e tudás hiányában beragad egy szinten, nem tud előre lépni, nem igazán tud szociális helyzetén javítani, s nem csak életminősége behatárolt, de személyiségére is rombolóan hat az egyenlőtlenség, a nyomorból való kikecmergés lehetetlensége. Igaz, esti iskolákkal igyekeznek lefaragni az analfabéták számát, ez többé-kevésbé sikerül is egy bizonyos szintig, de még mindig nagyon elgondolkodtató, hogy a fent ismertetett vizsgálat alapján a volt Jugoszlávia tagországai közül Szerbia van majdnem a legrosszabb pozícióban, nemcsak Horvátország előzi meg, hanem Bosznia-Hercegovina és Montenegró is.
Az analfabetizmus kihat az élet minden területére. Aki nem tud írni-olvasni, olyan mint a fogyatékosok, csak őket nem nevezhetjük azoknak, de hátrányos helyzetűeknek mindenképpen, hiszen e tudás hiányában behatárolt a munkalehetőségük, az életvitelük, egyáltalán mindennapi életük.
A szerbiai analfabéták 59 százaléka nő. Iszonyatos szám egy olyan országban, ahol nemre való tekintet nélkül mindenki számára elérhető az oktatás. A mutatók mögött azonban egyebek között megkövesedett szokások húzódnak meg. Még ma is dívik Dél-Szerbiában a lánygyermekek eladása. A családok tulajdonképpen abból élnek, hogy eladják 12–13 éves lánygyermekeiket.
Éppen a napokban láttam egy dokumentumfilmet, amelyben az anyuka azt nyilatkozta, a családnak kincs, ha lánygyermek születik, mert az pénzforrást jelent. Arra a kérdésre, vajon tudják-e, hová kerül a kiskorú, a válasz az volt, ők tisztességgel felnevelték, most már rajta áll, hogyan alakul az élete. Mivel gyakran viszik ezeket a lányokat külföldre, feltételezhető, milyen sors vár rájuk. A megkérdezett helybeliek nem találtak ebben semmi kivetnivalót, azt mondták, ők maguk is így kötöttek házasságot, ez életük, hagyományaik része.
Az írástudatlanság fogalma az informatikai forradalom okán megváltozott. Bekerült a szótárunkba a digitális analfabéta. A számítógépet Szerbiában a lakosság fele nem tudja használni. Márpedig az élet nagyon sok területén egyre inkább sokasodnak azok a lehetőségek, ahol a virtuális térben tudjuk elintézni ügyeinket. Egyelőre még ott tartunk, hogy legtöbb esetben a virtuális mellett párhuzamosan fut a „papír” világ, s elboldogulunk valahogy, de egyszer majd, ha Szerbia is befejezi a komputerizációt, az ország lakosságának a fele nem tud majd ügyet intézni. S a peremre szorultak száma megsokszorozódik.
Szerbiában kötelező az általános iskola. Aki nem íratja iskolába gyermekét, azt megbüntetik. A jelenlegi analfabéták egy része idős, de sajnos sok fiatal is van közöttük. Az írástudatlanságról szóló adatok egy társadalom fejlettségi fokának mutatói és oktatási rendszerének tükre is.
