Az idén 43 magyar elsős kezdte meg a tanévet Péterrévén. 1950-ben négy magyar tagozaton több mint százan ültek életükben először iskolapadba. Akkoriban a többségében magyarok lakta faluban meghaladta a 10 ezret a lakosság lélekszáma, a 2011-es népszámláláskor viszont már alig több mint hatezren éltek Péterrévén, azóta minden bizonnyal ennél is kevesebben. 1958-ban a két magyar nyolcadik osztályra redukálódott létszám is óriási előrelépés volt. Akkor most hogy is van ez?
Tizedik alkalommal tartott a múlt csütörtökön osztálytalálkozót ez a különös generáció. Lajber György, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója is ehhez az 1943-as nemzedékhez tartozik.
– Fantasztikus és nagyon összetartó generáció volt a miénk – mondja nem kis büszkeséggel a hangjában. – Mi a háború viharában, 1943-ban születtünk, és akkoriban a nagy szegénység ellenére nagyon bátran vállaltak gyerekeket a családok. 1941-ben itt hatalomváltás volt, az emberek pedig abban reménykedtek, hogy ez így is marad, és a régi Jugoszlávia helyett ismét Magyarország lesz a hazájuk. A magyar népesség hirtelen elkezdett szaporodni. Négy tagozaton több mint százan kezdtük meg az iskolát, és 58-an, azaz két osztálynyian jutottunk el a nyolcadikig. Jobbára szegény családok éltek itt, és a szülők idővel a gyerekeket tanulás helyett inkább kapálásra fogták. Sokan ezért lemorzsolódtak közülünk: többnyire a 6. osztály elvégzése után állt be az a gyakorlat, hogy a gyerekek otthagyták az iskolát. Ennek ellenére mi voltunk az első olyan nemzedék, amely két tagozaton végezte el a nyolcadik osztályt, előttünk soha nem volt ennyi nyolcadikos Péterrévén, mert jóval többen hagyták ott menet közben az iskolapadot. A mi nemzedékünk abban is különleges volt, hogy mindössze négyen maradtak közülünk földművesek, a többiek mind szakmát tanultak, kiváló mester- és iparosemberek lettek, de elég sok értelmiségi is lett közöttünk. Hajnal Piroska például határtalan szorgalommal egy szuszra szerezte meg a vegyészmérnöki oklevelet, a korán elhunyt Pecze Istvánból nőgyógyász lett, Juhász Éva pedig éveken át az óbecsei óvoda igazgatója volt. De Merkovics Józsira is nagyon büszkék vagyunk, ő volt az első félnehézsúlyú országos ökölvívóbajnok.
A nagy lélekszámú generációból 37-en már nincsenek az élők sorában. Rájuk és egykori tanáraikra is gyertyagyújtással emlékeztek a többiek.
– Ha az utcán összetalálkozunk, mi akkor is elsírjuk magunkat azon, hogy ezt is megértük. Sokan elhunytak közülünk és a tanárok közül is. Szeretettel emlékezünk rájuk. Szigorúak voltak, de jól tették! Mi hátra tett kézzel ültünk a padban, úgy figyeltünk a tanárra, és ha nem volt meg a házi feladat, körmöst kaptunk büntetésül – meséli az Óbecsén élő Gál Margit.
A megjelentek közül sokan vidékről vagy külföldről érkeztek. Stefanović Teréz 25 éve Ausztriában él.
– Én erre a találkozóra úgy készültem, mint az első randevúra… Ezt őszintén mondom! Ez a generáció nagyon szegény körülmények között élt annak idején, és talán ez is összeköt bennünket ennyi éven keresztül – mondja.
Hősök voltunk – jelenti ki köszöntőjében Lajber György, és a többiek megtapsolják.
– Miért voltunk hősök? – ismétli meg a kérdésemet az óbecsei Teleki Júlia. – Azért, mert életben maradtunk. A mi családunknak nagyon sok szenvedésben volt része, az apámat megölték Csúrogon, anyám négy gyerekkel lett özvegy, elüldöztek bennünket a családi házunkból és a járeki táborba hurcoltak. De mi talpra álltunk, és Péterrévén lett házunk. Bár a mi sorsunk különösen drámai volt, mindenkinek nehéz sors jutott akkoriban, mégis megtalálta mindenki a helyét a világban. Ezt nagyban köszönhetjük a kiváló tanárainknak is. Bár a kommunista világban nekünk úgy kellett az iskolában köszönnünk, hogy „Titóval a hazáért előre!”, mégis jóra neveltek bennünket. Azt akarták, hogy továbbtanuljunk. Ez a szegénység miatt nem mindenkinek sikerült, én is csak felnőtt fejjel tanultam tovább.
A hatvan évvel ezelőtt végzett nyolcadikosok közül 22-en jöttek el a péterrévei osztálytalálkozóra, illetve egészen pontosan olyanok is voltak közöttük, akik nem járták végig a nyolc osztályt. A 75 éves egykori iskolások öt év múlva találkoznak ismét.