Patyi Szilárd
Ma nemzeti gyásznap van. 1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a szabadságharc tizenkét tábornokát és egy ezredesét, Pesten pedig gróf Batthyány Lajost, Magyarország első felelős miniszterelnökét. A vértanúk közül többen is kötődnek szűkebb pátriánkhoz, a Délvidékhez. Az ő emléküket az itteni magyarság igyekezett méltóképpen ápolni, persze, ezt a fennálló hatalom nem mindig nézte jó szemmel.
„...a vezéreket felköttetem, az ellenségnél szolgálatot vállalt osztrák tiszteket agyonlövetem… Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestül irtom ki a gazt.”
A fenti sorokat Julius Jacob von Haynau, Magyarország tejhatalmú katonai parancsnoka írta nem sokkal a világosi fegyverletétel után, 1849. augusztus 24-én. Szörnyű fogadalmát megtartotta. A Magyar Honvédség katonai vezetőit a Világostól mindössze tizenöt kilométerre lévő Arad várában kivégeztette. A kivégzés napját nem véletlenül időzítették október 6-ára, ez volt ugyanis az 1848-as harmadik bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meglincselésének első évfordulója.
A tizenhárom aradi vértanú közül többen is kötődnek szűkebb pátriánkhoz. Ketten Délvidéken születtek. Schweidel József 1796. május 18-án Zomborban, Lázár Vilmos pedig 1817. október 24-én Nagybecskereken jött világra.
Lázár Vilmos volt az egyetlen ezredes a tábornokok között. Mivel a IX. hadtest az ő parancsnoksága alatt tette le a fegyvert a császári csapatok előtt, ezért rendfokozata ellenére a szabadságharc tábornokaival együtt állt bíróság elé. Ketten torontáli, azaz bánáti nagybirtokosok voltak. Kiss Ernő hatvanezer hold földet mondhatott a magáénak és csaknem egy tucat falut, köztük Elemért, Begaszentgyörgyöt, Magyarittebét és Erdőházát. Ő volt a rangidős a tábornokok között, a harctéren tanúsított bátorsága miatt azt mesélték róla, hogy nem éri a golyó. Leiningen-Westerburg Károly a házassága révén kötődik Bánáthoz. 1844-ben, huszonöt évesen feleségül vette a tizenhét esztendős Sissányi Erzsébetet, aki egy gazdag kalmár leánya volt. A házasságnak köszönhetően Leiningen-Westerburg Károly törökbecsei birtokokhoz jutott. Sokan még mindig tévesen úgy tudják, hogy a szerb származású Damjanich János is e tájakon, a dél-bánáti Stražanban született, holott Valójában a Sisak környéki Stazában. Ha születése nem is kötődik Bánáthoz, a szabadságharcban azonban itt harcolt a bánáti hadszíntéren és aratott ragyogó győzelmeket. A harcmezőn senki nem tudta legyőzni. A szabadságharcban egy csatát sem veszített.
Ótos András felvétele
Schweidel Józsefet, Lázár Vilmost és Kiss Ernőt Dessewffy Arisztiddel együtt golyó általi halálra ítélték. Mivel ők négyen közvetlenül nem vettek részt a császári csapatok elleni harcban, elkerülhették a katonák számára megalázó akasztás általi halált.
„A papok félrehúzódtak, az elítéltek fél térdre ereszkedtek. Fehér ingüket V betű formában kigombolták és széthajtották. Hűvös volt, Schweidel és Lázár észrevehetően megborzongott. Tichy [A kivégzésen parancsnokló őrnagy, akit rövidesen alezredessé, majd ezredessé léptettek elő.] intésére mindegyik térdelő előtt, alig kétlépésnyi távolságra, három-három katona sorakozott fel. Már jó előre kiosztották a szerepeket, kettőnek a szívre, egynek a fejre kellett céloznia. Ilyen távolságból lehetetlen hibázni. Tichy kardja villant, a fegyverek eldördültek.
Dessewffy, Schweidel és Lázár azonnal előrebukott, de Kiss Ernőnek csak a vállát borította el a vér, csupán egyetlen golyó találta. Tichy intésére egy katona Kiss Ernőhöz ugrott, és közvetlen közelről a fülébe lőtt. Odabenn a várban is jól hallották a valamivel későbbi egy lövést.
Ittebei és eleméri Kiss Ernő altábornagy, volt országos főhadparancsnok, a magyar honvédség elsőként kinevezett tábornoka fél térdét felhúzva hanyatt zuhant.” – olvashatjuk a kivégzésről Ordas Iván: Az aradi tizenhárom című könyvében.
Leiningent és Damjanichot a többi aradi vértanúval együtt felakasztották. Leiningen ötödikként lépett a bitófa elé. A kivégzés előtt még szót kért, hogy tiltakozzon a vádak ellen, de Damjanich leintette: „Beszélhetsz ezeknek! Hadd abba, Károly!” Damjanichot utolsó előttiként akasztották fel. Vécsey Károly volt az utolsó, így neki már nem volt kitől elbúcsúznia. Ezért odament Damjanich bitófán lógó testéhez, és megcsókolta a kezét. Alig egy esztendővel azelőtt Szolnok bevételénél a két katona csúnyán összeveszett, aminek következtében Vécseyt áthelyezték. A halál küszöbén ennek már nem volt jelentősége.
A kivégzettek holttestét meztelenre vetkőztették, és kivégzésük helyszínén, koporsó nélkül temették el, úgy, hogy melléjük döntötték le az akasztófákat is. A mártírok hozzátartozói mindent megtettek, hogy szeretteik holttestét megszerezzék és méltóképp eltemessék. A holttestekhez parancs szerint tilos volt hozzányúlni, de a várparancsnokság kész volt elnézni az elvitelüket, ha jól megfizették az árát. Csernovics Péter száz aranyat fizetett rokonáért, Damjanich Jánosért és barátjáért, Lahner Györgyért. Leiningen maradványait sógora, Urbán György vitte el a borosjenői templom kriptájába. Dessewffy holttestét a következő évben ásták ki és vitték el a Sáros megyei Margonyára. Kiss Ernő holttestéért még a kivégzés éjjelén mostohatestvére, Loewen Júlia negyven aranyat fizetett a hóhérnak, hogy kiadja Kovács Mihálynak. A holttest további sorsát Kovács Mihály, Kiss Ernő tisztiszolgája 1890-ben levélben megírta az olaszországi száműzetésben élő Kossuth Lajosnak:
„Méltóságos Kossuth Lajos Úr!
Szívem sugallatát követve bátorságot veszek magamnak ma megjelenni írásommal azon számosok sorában, kik Méltóságod még a mai napon is legmélyebb tiszteletök és szerencsekívánásuk kifejezésével járulnak eléje. Ennek alapján van szerencsém Méltóságodat értesíteni az 1848-ik szomorú év történetéről, hogy Nagyságos Kiss Ernő tábornagy ur hű huszárja voltam, és jelenleg Nagy-Szent-Miklóson (Torontál megyében) van tartózkodásom.
81 éves ember vagyok. Én mint Nagyságos Kiss Ernő tábornagy ur hű huszárja következőket írom: 1849-ik évi Oktober hó 6-ikán az én jó gazdámat az Aradi várban lőtték agyon, én jó gazdámat azután annyira megsajnáltam, és oly hősséget kaptam, hogy még agyon lövetés utáni éjjelén Kiss Ernesz tábornagy jó gazdámat az Aradi várból kiloptam, és az Aradi temetőben eltemettem, ott a temetőben 6 hétig hagytam, Aradról elvittem Kátrányföldre [Katalinfalva, ami németül Kathreinfeld] a hol 16 esztendeig feküdt; onnan átszállítottam az ő templomi kriptájában Eleméren a hol most is nyugszik[...]”
A tragikus eseményről az elnyomás éveiben tilos volt megemlékezni, de az 1867-es kiegyezést követő években sem illett felemlegetni a kivégzéseket, nehogy megsértsék I. Ferenc Józsefet és a létrejött megegyezést. Itt, a Délvidéken Kiss Ernő kapott először méltó emléket 1872. október 7-én, amikor elhelyezték végső nyughelyére Eleméren. Napjainkban ez a hely a délvidéki magyarság október 6-ai megemlékezésének központi helyszíne. A századforduló után végre szobrokat is kaptak vidékünkön a mártírok. Elsőnek Scweidel József ércbe öntött szobrát helyezték el a zombori megyeháza előtti térre 1905. május 18-án, majd Kiss Ernő kapott szobrot Nagybecskerek főterén 1906. május 28-án. Leiningen-Westerburg Károly bronzszobrát 1911. szeptember 17-én leplezték le Törökbecsén. Lázár Vilmos emlékéről viszont megfeledkezett mind szülővárosa, Nagybecskerek, mind a Délvidék. Emlékének nem adóztak sem emléktáblával, sem szoborral a dualizmus korában.
A felállított szobrokat 1918-ban a bevonuló szerb csapatok sorra ledöntötték, az emlékezés ismét veszélyessé vált. Csak a kilencvenes években kezdtek újból emlékeket állítani a mártíroknak, legelőször Schweidel Józsefnek helyeztek el egy emléktáblát a zombori Magyar Polgári Kaszinó épületének belső falán, 2017 óta pedig már szobor is áll az épület udvarában. Nagybecskerek is végre 2005-ben lerótta régi tartozását Lázár Vilmos előtt, a nagybecskereki székesegyházban emléktáblát avattak tiszteletére. Törökbecsén 2009 óta újból van szobra Leiningen-Westerburg Károlynak. 2011-ben Adán Damjanich Jánosnak állítottak domborművet. 2016-ban Eleméren szobrot kapott Kiss Ernő. A délvidéki vértanúk mellett Batthyány Lajosnak is van emléktáblája Zentán a városháza oszlopcsarnokában. Emlékhelyeink már vannak, tegyünk érte, hogy megemlékezők is legyenek a mai napon.
