Bada István 85 éves. Ha meg kellene határozni, hogy ki is ő, bajban lennék, annyi mindennel foglalkozott és olyan vehemenciával fogott bele minden programba, hogy csak kevesek tudnák utána csinálni. Bada István feleségével, Johannával, évek óta Budapesten él. Nem is olyan régen még rendszeresen megfordult szabadkai szerkesztőségünkben.
Most a születésnap kapcsán arra a kérdésre, hogy mikor látogat meg minket, annyit válaszolt, sajnos már nehezére esik az utazás. A születésnapi köszöntése hogy is lehetne másként, mint felsorolni azt a temérdek dolgot, amit az elmúlt évtizedekben a gyermekekért, a közért tett.
– Számomra a Magyar Szó, a heti lapok szerkesztőségei, a nyomda meg a könyvterjesztő mind EGYHÁZ volt. A FORUM meg a második otthonom – szögezi le, s aki ismerte őt abban az időben, tudja, hogy ez így is volt.
– 1957. őszén az első feladatom még főiskolásként a HÍD irodalmi folyóirat előfizetőinek a gyarapítása volt. Tíz nap alatt 500 új előfizető lett a szabadkai iskolában. Amikor megmondtam Németh Ilona főnökasszonynak (elvtársnőnek?), hogy 500 olvasóval bővült a HÍD olvasóinak tábora, elnevette magát. „Kisbada, maga mindig viccel!”, mondta. Aztán kikapta a kezemből a befizetési elismervényt, és elviharzott Farkas Nándor vezérigazgatóhoz. A csodának vélt eredmény ugyanis gondot okozott. Mindössze 300 példányszámban kelt el addig a HÍD, annyira is kaptak dotációt. Három hónap alatt 3000 előfizetőt szereztem, Major Nándor főszerkesztő kérésére gyorsan abba is kellett hagynom, mert ráfizetéssel járt a megnövekedett példányszám kiadása. Így ért véget az első hobbim. Mozgékonyságom elnyerte Girizd Lászlónak, a Jó Pajtás főszerkesztőjének tetszését, mert egyből felvett száguldó riporternek. Megkezdődött vidám életem a Jó Pajtásban. Jártam a Délvidéket, az akkor még Jugoszláviának nevezett hazában Hertelendyfalvától Lendváig, Gombostól Versecig – emlékezik az örökmozgó. S hogy tényleg az volt, ehhez is, mint minden egyébhez, adatokkal szolgál:
– A Forum Kiadóházban a 92 lépcsőfokot naponta 10–15-ször le-föl futottam. Ez több mint 2 millió lépés. (Sosem vártam a liftet) A több évtizedes szaladgálásnak most érzem a következményeit. Alig tudok most járni, csak tipegek – mondja, de nem sajnáltatja magát, csak megállapítja a tényt.
KÖRBEJÁRTA A VILÁGOT
– A Jó Pajtás fotóriportereként és sportújságírójaként nagy élményt adó rendezvényeken jártam: Nagoyában, az asztalitenisz VB-n, Grenoble-ban, a franciaországi téli olimpián, Athénban, az Európai Atlétikai Bajnokságon és még 32 nemzetközi sportversenyen.
A Jó Pajtás után a Képes Ifjúság munkatársa lettem, majd következett a Magyar Szó, a könyvkiadó és végül a Forum Könyvterjesztő igazgatójaként 85 ember munkájának összehangolásán dolgoztam vagy olykor a szeszélyeikkel viaskodtam – sorjáznak az emlékek.
HOBBIS NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁSOK
– Mindeközben 1970-ben megalakítottam a Forum Hobby Clubot. Már az első kiállításnak nagy sikere volt, az egész Forum-ház megtelt a gyűjteményekkel, a vezérigazgató nagyvonalúságának köszönhetően az ő irodájában voltak a kiállítás legszebb tárgyai, az öreg vasalók. A Hobby Clubból fejlődött ki a Jugoszláv gyűjtők szövetsége, mert fél év alatt 6000 gyűjtő jelentkezett – idézi fel a csaknem fél évszázados emlékeit.
AZ ISTEN HÁTA MÖGÉ IS ELMENT
„Az Isten háta mögé is elmegyünk” elnevezéssel feleségével falujárást szerveztek 1992 és 1996 között. Összesen 132 iskolában jártak.
– Irodalmi vetélkedőkkel egybekötött író-olvasó találkozók és könyvbemutatók is voltak ebben az időben (1993–1998) szám szerint 112 iskolában vendégeskedtünk.
25 irodalmi tábort tartottunk, évi 120–150 résztvevővel. Feleségemmel, Johannával, nyugdíjas korunkban 1990–2001-ig szerveztük ezeket a táborokat.
Felvállaltuk az ajándékkönyvek szállítását is: a budapesti Pro Hungaris Alapítvány 566 000 ajándékkönyvét szállítottuk a Délvidékre, mi osztottuk ki az iskolák könyvtárainak, tanulóinak – sorolta az adatokat Bada kollégánk. Én meg arra gondoltam, hogy ha csak ennek a töredékét tette volna meg, akkor is elismerést érdemelne, mert a közért, a gyermekekért cselekedett. Ezek a számok szédítőek. Alig hiszem, hogy ezt emberi energiával győzni lehetett. De, aki őt ismeri, tudja, hogy neki mérhetetlen energiája volt egykor.
Amikor a díjakról esik szó, csak szerényen megjegyzi, hogy feleségével együtt a Magyar Kultúra lovagjai lettek. A Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság 1995-ben Jubiláris Nívódíjjal tüntette ki a kultúra népszerűsítő szakosztályában kifejtett rendkívüli tevékenységüket.
Ez utóbbi díjról a következőket mondta: „Ez az egyik legkedvesebb elismerésünk a Szenteleky-díj mellett”.
Isten éltessen, Bada bácsi!