Aki magyar, annak látnia kell Székelyföldet, hallottam nagyon sok embertől, mégis mindeddig valahogy nem sikerült eljutnom erre a vidékre. Ezt pótoltam most végre, az eredmény pedig lenyűgöző. Igazából egy erdélyi-székelyföldi kirándulás valami olyasmi, amit nem igazán lehet elmesélni, hanem látni kell, mégis kísérletet teszek rá, hogy néhány életképen keresztül felvillantsam, milyen is Csaba királyfi birodalmában barangolni.
Korond főutcája (Fotó: Bajtai Kornél)
Talán az egyik legkülönösebb élmény, ha az ember Székelyföldre utazik, az a távolságból adódik. Elindulunk Észak-Bácskából, leautózunk több mint 500 kilométert, át román településeken, román világon, hogy aztán egy magyar szigetre érkezzünk. És nem is akármilyen magyar szigetre. Olyanra, ahol az ember semmiképp sem érzi úgy, hogy Romániában lenne.
Az ideológiai dilemmát már a magyar–román határon megkapom egy román benzinkutastól, akinél autópálya-matricát, vagyis a hírhedt rovignetát vásárolom. Miután tudatom vele, hogy Szerbiából jövök, de magyar vagyok, szinte számon kéri rajtam, hogy képzelem én ezt. Az ő világa nem ennyire összetett. Aki Szerbiából jön, az szerb, közli. Én hét nyelven beszélek, mondja, kombinálva a nagyon rossz szerb és magyar beszédet. Akkor én mi vagyok? – kérdezi. Hát, mondom, amit választ.
PILINKÁZOTT A HÓ
A többórás autózás során Nagyszebent elhagyva találkozunk az első magyar nyelvű feliratokkal, majd tovább haladva megjelennek a román és magyar feliratok végül a románok szinte el is tűnnek. Szálláshelyünk Farkaslakán van, Tamási Áron szülőfalujában.
Egy jellegzetes székely udvar, székely motívumokkal (Fotó: Bajtai Kornél)
Házigazdáink vérbeli székely emberek, azon nyomban pálinkával kínálnak, élvezzük ízes székely beszédjüket. Mint megtudjuk, hegyvidékről van ugyan szó, de az idén itt se sok hó esett. – Tegnap reggel pilinkázott kicsit a hó – mondja házigazdánk, majd elmegy a helyi templomi kórus próbájára.
Másnap rendhagyó Erdély-ismereti élményt szerzünk, a Szabadkai Magyar Rádió gyermekműsora részére a helyi általános iskola első osztályosaival beszélgetünk, akiktől gyerekszájon keresztül értesülünk a helyi dolgokról. A hétévesek elmesélik, miről kapta a falu nevét, milyen húsvéti szokásaik vannak. Megkérdezzük tőlük, kik a székelyek. Egyikük a székely zászló kinézetét írja le, a másik ezt mondja: a székelyek olyan magyarok, akik Romániában laknak. Kedvenc ételük tekintetében kissé eltérnek a székely hagyományoktól. Pizza, hot dog, hamburger, sorolják, majd kérésünkre, hogy említsenek néhány hagyományos székely ételt is, a kolbász és a szalonna hangzik el, de nem feltétlenül úgy, mint kedvencük. Azon kérdés kapcsán, hogy ha nagyok lesznek, elköltöznek-e más országba, konszenzus alakul ki, nem mennek sehova, mondják.
A SZÉKELYFÖLDI ÜZLETLÁNC
Pedig a valóságban nem ez a helyzet, tudjuk meg a felnőttektől. Házigazdáinknak mindkét fia Németországban dolgozik, látogatásunk alkalmával épp nagy volt az öröm, mert hazajöttek hétvégére. Székelyudvarhelyen is erre panaszkodnak azok, akikkel beszélgetünk. Mert azt el kell mondani, hogy ezek a székely emberek nagyon barátságosak, előzékenyek.
A sok vitát kiváltó Jézus-kilátó (Fotó: Bajtai Kornél)
Udvarhelyre érkezve egy boltostól érdeklődöm, hogy kell-e parkolást fizetni. – Most három óra van, a parkolást ötig fizettetik meg, de a két gyerek az önkormányzattól már elment, nem kell fizetni, mondja. Később mégis úgy gondolom, hogy bedobom én azt az egylejest az automatába, de ekkor meg egy másik férfi jön oda és mondja, hogy eszembe se jusson, ilyenkor már nem kell. Engedek hát a szelíd erőszaknak. A boltossal beszélgetünk néhány percet. Ő is az elvándorlásról, a magyarság fogyásáról beszél. – Itt lakom fenn, a földszinten van két üzletem. Valamikor éjjelig jöttek a vendégek a cukrászdába, most már alig van itt élet – meséli.
Székelyudvarhely egy nagyon barátságos, kellemes kisváros, a definíció szerint Székelyföld történelmi, társadalom- és művelődéstörténeti központja, s évszázados hagyományokra visszatekintő székhelye. Itt egyáltalán nem hallunk mást, csak magyar beszédet, ami nem is csoda, hisz a népszámlálási adatok szerint a lakosság 95 százaléka magyar. Végigsétálunk a hegyoldalba épült temetőben is, ahol, nyilván a teljesség igénye nélkül, de összesen két olyan síremléket találunk, amelyeken román név szerepel.
A székelyföldi üzletlánc – ilyen szlogennel népszerűsíti magát a Merkur nevű kereskedelmi cég. Nálunk, Vajdaságban, még a magyar többségű Tisza menti településeken is elképzelhetetlen lenne ennyire a magyar nyelv használata az óriásplakátokon, az üzletekben, mindenhol. A város főterén, az 1593-ban alapított gimnázium előtt lévő árbocon lobogó hatalmas székely zászlóról nem is beszélve.
A helyiekkel természetesen a politikáról is szó esik, elsősorban a székelyföldi autonómia kérdéséről, hiszen éppen látogatásunk előtt voltak Erdély-szerte is a március 15-i ünnepségek és a helyi magyar sajtó teli van azzal az incidenssel, aminek során a román rendőrök betiltották az Erdély-zászlók lobogtatását, sőt a szervezőkre pénzbüntetéseket is kiróttak. A székely emberek úgy látják, szükség lenne az önrendelkezésre, de szerintük az erdélyi magyar pártok nem igazán teszik oda magukat ezért, inkább csak politikai pontszerzésre használják fel a témát, komfortzónájukból már nem mozdulnak ki. És nem is elsősorban Bukarestben látják a helyiek a gátló tényezőt. Az udvarhelyi képviselő-testületben például három magyar párt képviselői ülnek, de még ők sem tudnak sok kérdésben közös nevezőre jutni – mondják.
CSAK AZ INTERNET MEG A KÜLFÖLDRE MENÉS
Ahhoz, hogy az ember magába szívja Székelyföldet, mozogni kell. Kirándulni, autózni, hegyet mászni, barangolni, emberekkel beszélgetni. Farkaslaka mellett egy nem mindennapi látványosság található, a Jézus Szíve Kilátó. Már csak azért is nem mindennapi, mert nem mindennapi vitákat váltott ki megépítése. A 22 méter magas Jézus a 958 méter magas Gordon-tető csúcsán épült meg, 2011-ben. Különlegessége, hogy kilátóként is funkcionál, belsejében egy csigalépcső van, ezen lehet eljutni a szobor fejébe, ahonnan az egész környék belátható.
Farkaslakát a Nyikó patak íveli át (Fotó: Bajtai Kornél)
Átadásakor rengeteg kritika érte, részben azért, mert anyaga fém, ami idegen a székely hagyományoktól, inkább fából vagy kőből kellett volna megépíteni. Vannak, akik simán giccsnek minősítették, illetve sokan amiatt fejezték ki rosszallásukat, hogy fel lehet mászni a Jézus fejébe. Amit mi tapasztalunk ebből, hogy nem kis feladat megmászni ezt a csúcsot, de a panoráma kárpótol bennünket.
Mindenképp említést érdemel Korond is, a nevezetes kézműves falu. A település főutcáján kétoldalt üzletek sorjáznak, ahol a legkülönfélébb termékeket kínálják, a jellegzetes helyi motívumokkal. Egyik üzletben a tulajdonos asszony elmagyarázza nekünk, hogyan készít különféle emléktárgyakat a tapló nevű gombából. Mutat is ebből egy példányt. Mint mondja, a románok is csodájára járnak és vásárolnak nála. De tudásának tovább örökítésével már gondok vannak, szerinte a fiatalokat ez nem érdekli. – Csak az internet meg a külföldre menés – definiálja Közép-Kelet-Európa egyik sarkalatos problémáját.
Ami még különösen jellegzetes Korondon, s az egész vidéken is, az a történelmi Magyarország jelképeinek magától értetődő használata. Ezek be vannak ivódva a mindennapokba. Korondon például dísztányér, váza, hűtőmágnes, zászló vásárolható a történelmi Magyarország térképével, magyar címerrel és a régi idők egyéb jelképeivel, de például az egyik étteremben az iroda falán is egy „Nagy-Magyarország” térkép található. Mint a boltokkal kapcsolatban, itt is az jut eszembe, ha ez nálunk így megjelenne, egyes szerb nemzetféltő erők azonnal revíziót kiabálnának, amint arra volt is példa.
Székelyföld példája azt mutatja, hogy többféleképp is értelmezhető az autonómia, mint fogalom. Mert lehet törvényileg egy területnek vagy egy nemzetnek autonómiát, önrendelkezést adni, ha az a közösség nem kíván, vagy nem mer élni ezekkel a jogokkal. Ezzelszemben Székelyföldön inkább azt láttam, hogy nem feltétlenül kell egy nemzeti közösségnek paragrafus, meg parlamenti döntés, a székely embereknek a lelkében van autonómia és ez erősebb minden törvénynél, sőt ha kell, felül is írja azt. Ebből pedig mindannyian erőt meríthetünk a mindennapokhoz.
