Kincset őriz a föld, kincset a víz. Emellett történelmet is. Szinte minden egyes ásónyomban fellehető a történelem egy-egy mozzanata. Ez nem is csoda, ugyanis a jelenlegi Sremska Mitrovica (Szavászentdemeter) városa az ókori Sirmium területére épült. Feljegyzések szerint Sirmium mindig is fontos stratégiai szerepet játszott, de a Római Császárság idején a tetrarchátus idején a birodalom négy legfőbb városának egyike volt. Császári palotája, amfiteátruma, pénzverdéje, színháza, számos temploma, fürdője, palotája és pompás villája volt. Szávaszentdemeter ma már teljesen másként néz ki, részben a másfél évezredes múltnak, részben pedig a népek vándorlásának és a folytonos csatáknak köszönhetően.
A bazilika
A szinte kétezredes múltra visszatekintő város maradványainak felkutatására, illetve a Sirmium egy hídja maradványainak szemrevételezésére a belgrádi Hidroarheolog Búvárklub búvár-hidroarcheológusaival indultunk el. Elsődleges célunk annak a hídnak az újrafényképezése volt, aminek az antik korban még kiemelkedő szerepe volt, és a maradványait még a kilencvenes évek elején felfedezték a Szávában. Meglepően jó állapotban.
A Belgrádtól Szávaszentdemeterig vezető valamivel több mint egyórás út során, Slobodan Panićtyal, a búvárklub vezetőjével folytatott beszélgetés során megtudtam, a szerbiai törvények nem ismerik a hidroarcheológia fogalmát. Sajnos az ország nem fordít kellő figyelmet a lelőhelyek védelmére. Pedig a Száva jelentős történelmi kincseket tartalmaz. Hiszen ez a terület az ókortól évszázadokon át különböző hatásoknak volt kitéve, ezért is találtak benne ezeréves pénzérméket, még Szent István idejéből, de állítólag török pénzérméket is találtak a török hódítások idejéből, valamint az Osztrák–Magyar Monarchia is hagyott maga után emléket a folyóban.
– Hogyan lehetséges, hogy évszázadokon keresztül valami megmarad egy erős sodrású folyó fenekén? – kérdezem a szakembert.
Érkeznek a búvárok a Žuta foka Búvárklub bázisához
Merülésre felkészülve
– A Száva iszapja agyagos, így ahogy az beborította a maradványokat, őrizte is azokat évszázadokon át. A híd maradványait éppen ez az iszap rejtette eddig – magyarázza Panić. Rámutat, a folyó évszázadokon keresztül őrizte a történelem ezen részét. Ha nem tette volna, az már rég valamelyik kor áldozatául esett volna. A réztárgyak olvasztóba kerültek volna, hogy például ágyú készüljön belőlük. Így viszont megcsodálhatjuk azokat a kőfaragásokat, amelyek uralkodók, helytartók, katonai kiválóságok emlékét őrzik.
Szávaszentdemeteren az első utunk a Szerémség Múzeumába vezetett. Csodálatos leletek, kőből készült szarkofágok, fakéregből készült csónak, ékszerek, használati tárgyak, mozaikok és egy agyaglapon hagyott láblenyomat a római császárság idejéből, illetve arany övcsat háromdimenziós képe…Az eredeti felbecsülhetetlen érték, elzárva tartják. Mindez kiváló bevezetője annak a látványnak, ami ez után fogadott. A bazilikát néztük meg, vagyis annak falait. A pincében. Igen, a főtéren, az egyik pincében található kávézó terének közepét a bazilika uralja, egy üvegbúra alatt. Hihetetlen hatást kelt, mintha a kétezer évet csak az üveg szimbolizálná. A múlt és jelen találkozik itt. Rejtve a szemek elől. Csak az tudja hol keresse, akit egy helyi vezet el kávézni. Nekünk szerencsénk volt, ugyanis az egyik búvár útitársunk, a fiatal archeológus, Predrag Stanišić, demeteri.
De nem nézelődtünk sokáig, itt szinte mindenhol a történelem egy darabkájába botlik az ember, el is veszíti könnyen az időérzékét.
Mentünk is tovább, a búvároknak merülniük kellett. Az egyik vízi épületnél várt ránk a helyi Žuta foka Búvárlub tagja, akit csak Dumának becéznek, egy 1926-ban gyártott francia csónakkal. Ezt is a Szávából húzták ki, majd megtisztították, ugyanis valamikor kiszúrták a csónak fenekét, csaták nyomai maradtak meg rajta, de az új gondviselők megjavították és most használják a Száván. Szávaszentdemeter a trianoni békeszerződésig Szerém vármegye Mitrovicai járásának székhelye volt. Duma átvitt minket a folyó jobb oldalára Mačvanska Mitrovicára, egy a folyón kialakított házba, ahol Branimir Pavlović, a Žuta foka Búvárklub elnöke vár minket. A bejárati ajtó felett szablyák meg egy régi katonai sisak, előtte pedig, a kerthelyiségben egy izgalmas asztal, padokkal és székekkel.
– Ez tölgyfából készült, amit a Szávából vettünk ki – látja Branimir a kikerekedett szemem, és már magyarázza is: – Itt minden a folyóból került ki. A tölgy pedig az egyedüli fa, ami évszázadokig megmarad a vízben.
Szép, napsütéses őszi nap van, de a folyón egyáltalán nincs meleg. Fúj a szél. Átfut az agyamon, hogyan lehet ilyenkor vízbe menni. De a három tagú búvárcsapatot hajtja az elszántság. Panićtól tudom meg, hogy a Száva vizének átláthatósága nagyon alacsony, vannak időszakok, amikor jól látni, mi van a vízben. Most is abban reménykednek, hogy megtalálják a lelőhelyet, és lefényképezhetik, milyen állapotban vannak a híd maradványai. Évek óta nem volt már erre alkalom. Gyorsan átöltöznek és indulhatunk is.
Duma vezet el minket a csónakkal a Száva jobb partjához közelebb található vízi lelőhelyhez. A belgrádi búvárok pillanatok alatt magukra öltik a palackot, a maszkot, a súlyokat, kacsatalpat és minden mást, ami kell egy ilyen merüléshez. Már csobbannak is.
– A vízben kellemesebb, mint kint – szól Mihailo Stojković (a harmadik búvár) és már el is tűnnek a víz alatt.
A felszínre hozott tárgyak: szerszámok, szuronyok, dísztárgyak, pénzérmék…
A csónak eredeti cégtáblája, ami alapján 1926-ban készült, francia tervezőknek köszönhetően
Nagyon fúj a szél, így a csónakot irányító helybelivel a csónak aljára telepszünk. Megtudom tőle, hogy a Száva egy pontján, éppen nem messze attól a ponttól, ahol kikötöttük a csónakunkat, 18 méter mély. Ezt a folyót sajnos szinte senki nem ellenőrzi. Az merül itt és azt vesz ki a vízből amit akar. Bár köteles lenne mindenki a talált tárgyakat a múzeumnál jelenteni, erre azonban sokszor nem kerül sor. Vannak pénzérmék, amelyek darabja több száz eurót ér, számos nagy értékű kincset rejt a folyó. Búvárklubjuk sok értékes, régi használati tárgyat, szarkofágot, mamutfogat adott már át a múzeumnak. Azt a csónakot is, amiben ülünk, a múzeum bejegyezte. Ő maga amatőr búvár, aki a nyári időszakban a Száván kalauzolja a folyó szerelmeseit, vagy éppen segít azoknak, akik búvárkodni akarnak. Gyakran jönnek külföldről is érdeklődők. Szívesen búvárkodik ő is, bár szavai szerint ez nem volt jó év, alig 4-5-ször merült ő maga. A Száva vizében gyakran felkavarodik az iszap, így nagyon rosszak a láthatási viszonyok a víz alatt, magyarázza.
Valamivel több, mint fél óra telt el a búvárok merülésétől, de már jönnek is vissza.
– Nem sikerült látnunk semmit. A látási viszonyok nagyon rosszak, nem találtuk el azt az időszakot, amikor lefényképezhettük volna a híd maradványait. Erős a sodrás és sok az iszap. Azóta, amióta utoljára merültem itt, nagyon megváltozott a folyó medre, nehéz lent tájékozódni – mondja röviden Slobodan Panić. Kissé csalódott. Nem sikerült, amit elterveztek.
Vissza is megyünk házigazdánkhoz, majd miután belgrádi útitársaim megszáradtak, megpihentek a megerőltető merüléstől, hazaindulunk. Út közben megállapodunk abban, hogy ha október végén nem is, de tavaszra újra megkeresik a Sirmium hídjának maradványait.
