2024. szeptember 26., csütörtök

„Soha sem akartam elmenni itthonról”

A szabadkai Antal Mihály, az Antal-öntöde igazgatója is esélyes a Példakép díjra, amelyet a legjobb külhoni fiatal magyar vállalkozó érdemel ki

Antal Mihály is egyike azoknak, akik a budapesti Példakép Alapítvány pályázatán a legsikeresebb 30 jelölt között kaptak helyet. Sikeres villamosmérnökként dolgozott Budapesten, majd egy osztrák kutatóközpontban, ahogy ő fogalmaz, élte a mérnökök nyugodt mindennapjait, aztán egyik nap mégis belé hasított, hogy ő hazaköltözik.

Antal Mihály (Fotó: Molnár Edvárd)

Antal Mihály (Fotó: Molnár Edvárd)

– Soha sem akartam elmenni itthonról, de az 1999-es bombázások a gimnáziumi éveim alatt értek, másodéves voltam, s akkor osztálytársaimmal, évfolyamtársaimmal Szegedre mentünk át tanulni. Akkor kezdett el érdekelni az elektromosság, így lett belőlem villamosmérnök, Budapesten fejeztem a tanulmányaimat. Tizenöt külföldön töltött év után, miközben Ausztriában éltem a kényelmes mérnöki létet, egyszer csak azt éreztem, hogy haza akarok jönni. Volt akkor valamennyi megtakarított pénzem, amiből úgy éreztem, fel tudom fejleszteni az itthon hagyott családi öntödét. Felmondtam és hazaköltöztem. Így kezdődött az Antal öntöde általam vezetett időszaka három és fél évvel ezelőtt – mesélte a fiatal mérnök.
Az Antal-öntödét nagyapja, Antal Mihály alapította meg 1930-ban, ugyanazon a helyen, ahol a vállalkozás most is található. Nagyapja több év inaskodás után döntött úgy, hogy megnyitja az első magán vasöntödét Vajdaságban, ami akkor az egész régió első ilyen önálló vállalkozása volt. Akkor csak öntöttvassal foglalkoztak, majd amikor Mihály édesapja átvette az öntödét, bevezette a színesfém- és műöntést, majd az acélöntést is.
– Akkoriban, a hetvenes éveket követően rendkívül keresett lett a szobor- és a harangöntés, hiszen ilyesmivel, kisiparosként szinte senki sem foglalkozott. Édesapám mindig megtalálta azt a piaci rést, amire szükség volt, így mindig sikerrel tudta vezetni az öntödét. Nagyon nagy meglepetést okozott azzal a szobrászkörökben, hogy elkezdett szoboröntéssel foglalkozni, s rengeteg megrendelést kapott, nemcsak a városoktól, hanem magánemberektől is – meséli Mihály.
Amikor három és fél évvel ezelőtt hazajött, úgy döntött, a fejlesztésre fekteti a hangsúlyt, s ez a fejlesztés ma is tart, folyamatosan vásárolják a megfelelő szerszámgépeket, próbálják automatizálni a rendszert, hogy időt takarítsanak meg.

Az Antal-öntödében készültek a szabadkai Népszínház felirat betűi is (Fotó: Molnár Edvárd)

Az Antal-öntödében készültek a szabadkai Népszínház felirat betűi is (Fotó: Molnár Edvárd)

– A műhely csaknem kilencven éve ugyanazon a helyen található, itt helyben korlátozottak vagyunk, nem tudunk terjeszkedni. Jelenleg öt munkásunk van, de nem is férnének el többen, így a megrendeléseket úgy tudjuk csak tartani, ha valamennyire gépiesítjük a technológiai folyamatokat. Ezért kerül sor új fémmegmunkálógépek vásárlására is.
Az Antal-öntöde ma már elvégzi a modell- és mintalapkészítést is, a minőség-ellenőrző mechanikai és kémiai méréseket és a precíziós gépi megmunkálást is.
– Amikor tizenöt év után visszatértem Szerbiába, semmit sem tudtam az itteni üzleti életről, a partnereinket sem ismertem személyesen, s azt sem tudtam elképzelni, hogy vannak-e még itt magyar fiatalok, akik meg akarnak valósítani valamit, vannak jó ötleteik, s azokat bátran meg is valósítják. Kellemesen csalódtam, mert az elmúlt időszakban a külhoni fiatal magyar vállalkozók tematikus évnek és a Példakép programnak köszönhetően is csodálatos embereket ismertem meg, s bebizonyosodott, hogy bizony van még itt tenni akaró fiatal.
Ifj. Antal Mihály úgy látja, Szerbiában egyre nagyobb a vállalkozói kedv, nemcsak abban a szektorban, ahol ő járatos, hanem általában véve is. Azt mondja, egyre inkább európai lehetőségek vannak az országban, akinek van bátorsága és jó ötlete, ma már nagy segítséget tud kapni az államtól is, és számos pályázat van, amin részt vehet.
Mihálytól azt is megtudjuk, hogy ma azért nehéz mondjuk öntödei munkást találni, mert azt nem tanítják az iskolában, ahhoz pedig, hogy valaki önállóan dolgozhasson öntödében, éveknek kell eltelnie inasságban, amit ma már szinte senki sem vállal, pedig aztán biztos, jó munkahelye lenne. Az Antal-öntödében lévő munkások, köztük egy hölgy is, évtizedek óta itt dolgoznak, az elmúlt csaknem kilencven évben pedig többen harminc-negyven évet töltöttek a műhelyben.
Az Antal család legfiatalabb Mihálya a hazaköltözése után levelező képzésen megszerezte a kohómérnöki oklevelet. Az Antal-öntöde remélhetőleg harminc-negyven év múlva egy újabb ifjú Antalra szállhat majd át.