Karlóca

A mintegy kilencezer lelket számláló kisváros Újvidéktől 11 kilométerre, dél-keletre fekszik, a Duna jobb partján. Karlóca ma a modern szerb művelődési és egyházi élet egyik központja.

A település a történelem során több alkalommal is fontos szerepet játszott a régió geopolitikai viszonyainak alakulásában. Az idők során állt török uralom alatt, képezte a történelmi Magyarország részét, a második világháború alatt a független Horvát Állam fennhatósága alá tartozott. Karlócán – habár, közvetve vagy közvetlenül, több dolog is köthető a magyarsághoz történelmi szempontból – kevés az ilyen vonatkozású szellemi és művelődési program, tartalom. A megkérdezettek arról is nyilatkoztak: a városban szinte már alig élnek magyarok.

VIHAROS TÖRTÉNET

Karlócát 1308-ban Karon néven említik először. Előtte állítólag egy római kori erődítmény állt a városka mai helyén. A török hódításokig a Báthoryak birtoka volt. 1521-ben Bali bég serege foglalta el, és 170 évig török uralom alatt állt. 1699. január 26-án itt kötötték meg a Habsburg császár és a török Porta közötti békét, amely a magyar területekből csak a Temesközt hagyta török kézen (A béke az 1683–1697-es, a törököket a Magyar Királyság területéről kiűző osztrák-oszmán háborút zárta le, amely az utóbbiak vereségével zárult.

Az aláírók az Oszmán Birodalom, valamint a Habsburg Monarchiát, a lengyel–litván államot, a Velencei Köztársaságot és Oroszországot is magában foglaló Szent Liga voltak). Ez az esemény, a szultán és a császár között kötött béke, amely 25 évre szólt, a magyarok számára azt jelentette, hogy véget ért az 1541-ben kezdődő megosztott állapot, és az oszmánok százötven éves „vendégeskedés” után elhagyják az ország nagy részét. A területről a szultán nemzetközi szerződés keretében, írásban mondott le, ami példátlan volt a Porta történetében. A török birodalom hanyatló pályára került, és kiesett az európai nagyhatalmak szűk táborából.

1699-től Karlóca a szerb ortodox metropolita székhelye. 1766-tól az itteni szerb metropolita a szerbek egyetemes vezetője. Az 1848/49-es szabadságharc idején is meghatározó településként tartják számon Karlócát, az ugyanis a délvidéki szerb felkelés gócpontja volt. A magyarok által folytatott harc okozta kavarodást kihasználva a magyarországi szerbek saját önállóságukat próbálták kiharcolni. 1848. május 13-án az itt megtartott szerb kongresszus választotta meg Josip Rajačićot szerb pátriárkává, és követelte a Szerb Vajdaság felállítását. 1848. június 11-én Hrabovszky altábornagy az itt összegyűlt 6000 szerb fegyveres szétverésére felgyújtotta a várost. A szabadságharc végével megalakul a Szerb Vajdaság és a Temesi Bánság. Az előbbinél pedig a szerbek által megálmodott koncepció helyett a Habsburgok elgondolásai kaptak teret (amivel a felkelők nem igazán voltak elégedettek).

1910-ben 6342 lakosából 3536 szerb, 1899 horvát, 434 német és 380 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Szerém vármegyéhez tartozott.

A SZERBSÉG KULTURÁLIS KÖZPONTJA

Mint az látszik, egy olyan településről van szó, amely több esetben is meghatározónak bizonyult a történelem során, és amely csak az utóbbi száz évben több országhoz is tartozott. A második világháború alatt a Független Horvát Állam részét képezte, előtte a Jugoszláv Királyság, a Szerb Horvát Szlovén királysághoz tartozott, a háború után pedig a Jugoszlávia autonóm tartományához, Vajdasághoz került. 1918-ig (ahogy az a fentebbi szövegből is kiderül) az Osztrák–Magyar Monarchia történelmi Magyarországához tartozott.

A várost többen is a szerb szellemi és egyházi élet egyik gócpontjának tartják. Ez utóbbiról tanúskodik az a tény is, hogy a településen összesen kilenc templom és kápolna áll, a Magarčev breg kilátópontról mindez meg is tekinthető.

A mozgalmas történelem ellenére a városka most sem „ül a babérjain”, az év legnagyobb részében gazdag programmal várja az odalátogatókat. Több művészeti találkozó, múzeumi esemény (pl. Múzeumok Éjszakája), tábor, sportrendezvény és történelmi megemlékezés is megrendezésre kerül. Ezenkívül Karlócát többen a szőlőtermesztésről, borkultúrájáról is ismerik. A Fruška gora lejtőire felfutó szőlőültetvények révén már a középkorban Európa híresebb borvidékei közé tartozott. A településen öt ismertebb borospince áll a turisták, illetve a borfogyasztók rendelkezésére, de több tucat család foglalkozik termesztéssel. Ezek közül a Dulka Borászat tartozik a legöregebbek közé, amely már lassan száz éve foglalkozik ezzel a mesterséggel (1920 óta). De megemlíthető még a „Kiš” Borászat is, amely tíz évvel később kezdte meg a termelést.

Karlóca egyik legnevezetesebb épülete a patriarchátusi palota és az azt körölvevő park. Itt helyezkedik el továbbá az 1762-ben épült ortodox székesegyház is, a Béke kápolnája és a teológiai iskola épülete is. A városka központjában található a négyoroszlános kút (Česma četiri lava). Karlócán található továbbá a környék egyik legpatinásabb gimnáziuma is, amelynek díszkönyvtárában a könyvek nagy része magyar és német nyelvű, amely kiválóan illusztrálja a környék soknemzetiségű vonatkozásait és viharos történelmét.

SZÓRVÁNYTÖREDÉK

A majdnem kilencezer lakost számláló kisvárosban többségben (75 százalékban) szerbek élnek, őket követik a horvátok (753 fővel, avagy a lakosság 8,51 százalékával), majd a magukat jugoszlávnak valló lakosok, a negyedik helyen pedig a magyar ajkú polgárok állnak, a statisztikai kimutatások szerint szerint 215 fővel, ami százalékokban kifejezve 2,43.

Sági Júlia karlócai lakos azonban rácáfolt a statisztikai hivatal legutóbbi hivatalos kimutatására, mivel, mint elmesélte, a városkában sokkal kevesebb magyar lakik, továbbá megjegyezte, a településen magyar vonatkozású szellemi élet gyakorlatilag nem is létezik.

– Tudtommal legjobb esetben is körülbelül csak tízen vagyunk magyarok. A helyi, havonta megjelenő kis újság, a Karlovački List egyik számában a város lakosságának nemzeti összetételével foglalkozott, ott szerepelt ez a szám. Ez borzasztóan kevés, ami azt is jelenti, hogy a településen nincs is köztünk semmiféle művelődési-kulturális szerveződés. Leginkább csak a katolikus misén találkozunk vasárnaponként, amelyet horvátul tartanak. Ott esetleg összefutunk, váltunk pár szót. Amennyiben magyar vonatkozású programot választunk magunknak a férjemmel, legközelebbi célállomás csakis Újvidék, ott is leginkább a Telep városrészre látogatunk el e célból. Már akkor is oda megyünk, ha csak magyar társaságra vágyunk – magyarázta Júlia.

Mint elmondta, a kevés magyar nyelvű lehetőség ellenére jól érzik magukat Karlócán.

– Férjemmel nyolcvanban költözünk ide, elégedettek vagyunk a környezettel. A szomszédok nagyon aranyosak, segítőkészek és barátságosak. A kilencvenes évek áldatlan körülményei között is nagy volt az összetartás a szomszédságban, jóban és rosszban együtt voltunk. Annak ellenére, hogy magyar vonatkozású programot nem igazán kínál a város, sok a különböző kulturális tartalom. Rengeteg a koncert és a különböző kiállítás, amelyet a helyi városi hagyományokat ápoló szervezet rendez, amelynek mellesleg nagyon sokan tagjai vagyunk. Azokon a rendezvényeken is jól érezzük magunkat, viszont ott is alig hallani magyar szót.

A férjem több mint húsz éven keresztül dolgozott itt, mint a helyi focicsapat fiataljainak edzője, tavaly vonult nyugdíjba. Többször előfordul azonban még ma is, hogy megállítják az utcán a szülők vagy nagyszülők, és arról kérdezik, hogy mikor kezd újra a gyerekekkel foglalkozni. Pár éve egyébként elismerést is kapott a községtől az edzői tevékenységéért. Tehát ebből is látszik, otthonosan érezzük magunkat a városban, viszont nehéz a magyar vonatkozású szerveződést megoldani, mivel alig vagyunk. Amióta itt lakunk, ez változatlan. Elmondható, hogy sok a vegyes házasság is, ahol ugye előbb-utóbb valamennyire kifejti az asszimiláció is a hatását, tehát a magyar fél is a szerb kulturális tradíciókat kezdi követni többé-kevésbé.

A mi esetünkben erre nem volt példa, hiszen mindketten magyarok vagyunk, Óbecséről költöztünk ide. Persze, amikor találkozunk a vegyes házasságban élő magyarokkal, akkor magyarul beszélgetünk, de az is ritkán van. Mondani sem kell, magyar oktatás sincs a városban, legközelebb esetleg Újvidéken tanulhatnak a gyerekek magyarul, de őszintén, azt sem tudom, hogy vannak-e egyáltalán olyan idős kisgyermekek, akikre ez vonatkozna. Nem is igazán költöznek ide magyarok, tehát nem is látom, hogy esély mutatkozzon arra, hogy Újvidékre járjon innen magyar gyerek az iskolába. Úgy gondolom, hogy Karlóca egy igazi szórvány, vagyis szórványtöredék, ha egyáltalán létezik ilyen kifejezés – fejtette ki alanyunk.

Tóth Bátori Erzsébet középiskolai éveit a Karlócai Gimnáziumban töltötte. Az ő visszaemlékezése is arról tanúskodik, hogy a településen és az iskolában mindig is domináns volt a szerb kulturális profil, a magyar szellemi és kulturális tartalmakkal csak elvétve lehetett találkozni.

– Úgy gondolom, hogy Karlóca esetében gyakorlatilag már szórványról sem beszélhetünk, hiszen annyira kevesen vannak. Mi abban az időben szerb nyelven tanultunk. Időközben hét magyar ajkú tanulót gyűjtöttünk össze, akikkel aztán magyar nyelvet is irodalmat is hallgathattunk, természetesen anyanyelvünkön. Egyébként túlságosan mély nemzeti-kulturális kapcsolatot nem alakítottunk ki a városkával, hiszen magyar vonatkozásokkal, aktív magyar szellemi élettel elvétve lehetett csak találkozni. Ez valahol érthető is, hiszen a város mindig is a szerbség egyházi és művelődési központjának számított. Persze, magyarok már előzőleg is lakták a települést, kifejezett magyar művelődési szervezkedéssel azonban nem igazán találkoztunk. Ehhez hasonlóan az iskolában is elvétve találkozott az ember magyar szóval, a beilleszkedés is okozott némi nehézséget. Az irodalmi nyelv elsajátítása is okozott problémákat, viszont sikerült, és úgy vélem, megerősített, és gazdagodtam is ezzel a tapasztalattal – mesélte.