2024. november 25., hétfő

„Ennél már csak jobb lehet!”

Leleményességgel itthon is egzisztenciát teremthet magának az ember, vallja a temerini Kovács Zoltán újságíró, zenész

Már szinte mindenkinek van az ismeretségi körében olyan fiatal (vagy éppen több is), akik boldogulásukat nem voltak képesek tovább Szerbiában elképzelni, ezért inkább összepakoltak, és külföldön helyezkedtek el, ott élnek, dolgoznak. Jobbára csak az ünnepekre jönnek haza, esetleg év közben, amikor szabadságot vehetnek ki. Nehéz ezekre a fiatal felnőttekre rossz szemmel nézni, hiszen az itteni perspektívájuk sok mindennek mondható, kecsegtetőnek a legkevésbé. Kovács Zoltán fiatal újságíró, egyetemi hallgató szerint azonban mégis van mit keresnie a vajdasági ifjúságnak Szerbiában, szerinte itt is lehet egzisztenciát teremteni, habár meg kell érte dolgozni. Zoltán nem rózsaszín szemüvegen keresztül nézi az ország helyzetét, viszont úgy gondolja, hogy ezek az áldatlan állapotok sem tarthatnak örökké.

Kovács Zoltán

Kovács Zoltán

Mesélj magadról!

– Kovács Zoltán vagyok, 27 éves, ha szabad így fogalmaznom: zenész. Az általános iskolát a temerini Kókai Imre Általános Iskolában végeztem, majd az újvidéki Mihajlo Pupin elektrotechnikai szakközépiskolában folytattam tanulmányaimat automatika szakon, magyar nyelven. Soha nem kételkedtem afelől, hogy Újvidéken szeretnék továbbtanulni, csak sokáig magam sem tudtam, hogy mit. Végül az utolsó pillanatban a Bölcsészettudományi Kar Zsurnalisztika szaka mellett döntöttem, de a zene az igazi szenvedélyem, ami már-már kezd hobbiból a hivatásommá válni. Egyébként a Temerini Rádió újságírója vagyok, az utóbbi időben szabadúszóként is kaptam néhány munkát.

Miért döntöttél úgy, hogy Újvidéken kezded meg egyetemi tanulmányaidat? Jobbára a karok közelsége befolyásolt?

– Igazából soha nem is gondolkodtam azon, hogy máshol iratkozzak be egyetemre, mivel temerini vagyok, ezért csak fél óra buszozás és 20 kilométer választ el Újvidéktől, ez sokkal kényelmesebb, mint nagyobb távról utazni mindennap, valamint olcsóbb, mint a lakásbérlés. A szakmaválasztás már kicsit nehezebben ment, mint ahogy azt említettem is. Mivel igencsak sokat olvastam gyerekkoromban, jól ment a fogalmazás, és mindig is érdekelt az írás, ezért középiskolai magyartanárnőm a magyar tanszéket ajánlotta, de azt valamiért nem éreztem magaménak. Sokáig törtem a fejemet, hogy vajon mi mellett döntsek, végül a zsurnalisztika szakon kötöttem ki, ahol – sajnos – mái napig van még egy-két letisztázatlan vizsgám, és ahogy múlnak az évek, egyre jobban azon gondolkodom, hogy hagyok csapot-papot és másik szakkal próbálkozom.

Újságíróként és zenészként hogyan lehet megélni?

– Valójában azt kell mondanom, hogy elbátortalanodtam az újságírástól az elmúlt 4 évben, amióta főállásban ezzel foglalkozom. Az egyetemen természetesen tetszett a szak, csak sajnos a való világ kissé ridegebb annál, amit tanul az ember. Sok olyan dologgal szembesültem, amelyekről a jó öreg professzoraim csak vicceltek – gondoltam akkor én! Rengeteg stresszel jár, ugyanis ha az ember csak egy szót félreír, vagy az én esetemben, mivel rádióban dolgozok, félreolvas, komoly következményei lehetnek. Egy éve egy teljesen aprócska félreértés miatt perrel is megfenyegettek. Akkor gondolkodtam el komolyabban azon, hogy felhagyjak ezzel. Nagyon rosszul kezelem a stresszhelyzeteket és hát valljuk be őszintén, a fizetés sem túl sok. A zene már más „tészta”. Szomorúan tapasztaltam, hogy a hobbi-zenészékedésemből sokszor megközelítem a fizetésemet, de már akadt olyan hónap is, hogy többet kerestem egy-egy hétvégi muzsikálásból mint az egész hónapi munkámmal. Tovább nehezíti az is a helyzetet, hogy a községi médiaházak jövője egyre bizonytalanabb, olyan társadalomban élünk, ahol a firkászok bőre nem sokat ér…

Milyen jövőt látsz a szakmádban?

– Igaz, eddig elég negatívnak tűnhettem, de szakmámnak országunkban szép jövőt látok. Az eurointegrációs folyamatok, és az ország végtelenségig elhúzódó demokratizálódása azért lassan-lassan hoz olyan változásokat, amelyek kedveznek az újságíróknak. Vannak már például akik politikai vagy gazdasági nyomástól mentesen dolgozhatnak. Persze, elég kezdetleges dolgokról van szó, de remélhető, hogy az idő múlásával csakis jobb lesz. Hasonlóan, médiában dolgozni elég széles fogalom, az embernek bármikor felkínálhatnak egy olyan lehetőséget, amelyet gondolkodás nélkül elfogad, még ha anyagilag is kedvez számára, emellett élvezheti is azt.

Mennyire lehet megélni a zenéből, legyen szó muzsikálásról, stúdiómunkáról, lemezlovasságról? Sokat kell arra áldozni, hogy az ember elegendő pénzt keressen a muzsikából?

– Ez egy igencsak fogas kérdés. Zenélésből meg lehet élni, de a kezdetek nagyon nehezek. Legyen szó egy komoly, 6 tagú zenekarról, vagy akusztikus duóról, esetleg egyszemélyes lemezlovas-munkáról. Gondolom, a legtöbb zenészkolléga egyezik velem, amikor azt mondom, hogy az első pár év vér és verejték. Rengeteg időt és pénzt kell a dologba fektetni, a kezdetekben nagyon kevés muzsikusnak adatik meg, hogy gyorsan keressen is. Később, az idő múlásával, amikor az ember már „bizonyított”, volt pár sikeres fellépése, és felismerik a zenekarának nevét, vagy őt, mint lemezlovast, akkor már egy új szintről beszélhetünk, ahol már elég szép összegeket is elkérhetnek a zenészek. Szerencsésnek tartom magam, mivel közel van Újvidék, telis-tele nagyobbnál nagyobb kávézókkal, ahol sokszor már napi rendszerességgel lépnek fel zenekarok és lemezlovasok. Igény az van, és szerencsére tehetséges zenészekből is akad elég, csak minden attól függ, ki mennyire kitartó. Én már 15 éve aktívan foglalkozom zenéléssel, több kávézó-tulajt is ismerek, és megannyi zenészt, ezért nekem már-már mondhatni elég könnyű lenne főállásban is ezzel foglalkozni, csak ahhoz fel kellene hagynom állandó munkámmal, s ez igencsak nehéz és komoly döntés. Sajnos a zenészek élete elég kockázatos. Meg kell tanulni félretenni a jobb hónapokban, ugyanis néha megtörténhet, hogy az embert elhalmozzák fellépésekkel, aztán jön egy hónap, amikor csend van. Természetesen ezt is ki lehet használni gyakorlásra, ami legalább annyira fontos, csak épp pénz nem jön a házhoz, gyakorlásból pedig villanyszámlát nehezen lehet fizetni.

Ennek ellenére el lehet lavírozni a zenéből. Mint mondtam, nélkülözhetetlen a kapcsolati tőke, valamint üzleti érzék is kell hozzá, hiszen sokat kell garasoskodni a koncertszervezőkkel vagy klubtulajdonosokkal, akik ugyanúgy a saját hasznukat lesik, mint bárki más. De a zenére ennek ellenére igény van, és lesz is.

Leleményesség és áldozathozatal is kell ahhoz, hogy valaki megéljen a zenélésből. Kapni kell a kínálkozó alkalmakon, amely sokszor áldozathozatallal jár, utazással, cipekedéssel, távolléttel. De ezek a szakma velejárói.

Sohasem fordult meg a fejedben, hogy elhagyd az országot? Pláne az utóbbi időben, amikor egyre többen döntenek úgy az okleveles fiatalok is, hogy képzésüket sutba vágva inkább mosogatásra adják a fejüket.

– Természetesen megfordult már többször is a fejemben az a gondolat, hogy bepakolok egy hátitáskába, és világot látok, vagy valahol máshol vállalok munkát, de valami mindig visszatart. Szerb anyanyelvű ismerőseim sokszor csodálkoznak is azon, hogy miért nem költöztem még el, hiszen ők a helyemben ezt már kismilliószor megtették volna. Nagyon közeli rokonaim élnek Torontóban, Los Angelesben, Budapesten, és még megannyi „fejlett” országban, ahol mellesleg a zenélésből is sokkal jobban kereshetnék. Én viszont jól érzem magam itt. Zenészéletemnek köszönhetően sok helyen megfordultam már, de Újvidék csak egy van. Valahogy mások itt az emberek, más itt a hangulat. Szerintem ez így is fog maradni. Szeretem Szerbiát, Vajdaságot, Újvidéket és Temerint, minden egyes hibájával együtt.

Mennyire vagy optimista az itteni helyzettel kapcsolatban?

– Nagyon pozitívan gondolkodom az itthoni helyzetről. Igaz, az általános iskolai magyartanárnőm is megmondta már annak idején, hogy ennyire optimista gyerekkel még életében nem találkozott. Napról napra egyre közelebb és közelebb kerülünk az Európai Unióhoz. Ez rengeteget fog jelenteni az itteni fiatalságnak. Számtalan lehetőség fog nyílni a fejlett európai országok felé, és ez több és jobb munkahelyet jelent majd, és szerintem kevesebben fognak amellett dönteni, hogy külföldön próbáljanak szerencsét. Persze, ez egy igen lassú folyamat lesz, több nehézséggel és problémával is szembe kell majd nézni. De meg kell jegyeznem, úgy vélem, hogy ennél mélyebbre már nem igazán süllyedhet az ország – elég csak egy újságba beleolvasni, vagy bármelyik „szórakoztató” tévéműsorba belenézni –, tehát ezzel a logikával élve, már csak jobb lehet.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás