Doroszló

Ha azt mondom, hogy Doroszló, mindenki azt válaszolja, hogy Szentkút. Persze, mindenki tudja, hogy a falu – mert faluról van szó – Nyugat-Bácskában van, és sokan tudják azt is, hogy nemrég még itt keresett új otthont Pietro Arvedi d'Emilei olasz gróf. Akik Doroszlót jobban ismerik, tudják azt is, hogy magyarlakta település, hogy egy évig itt élt Herman Ottó, de itt talált kései otthonra Herceg János és Fehér Ferenc is. Akik a népművészetben jártasak, a falu neve hallatán az egyedülálló népviselet képe villan meg előttük. Én viszont emlékszem még Papp Dénes kocsmájára, ahova mindig betértünk, gyönyörű cserépkályháira, és azokra a mesékre, amelyeket tőle hallottam. És doroszlói volt Albreht János, akit mi csak Öcsi bácsinak neveztünk. Kosarazó, majd lapunk sportújságírója. És emlékszem arra is, hogy sok évvel ezelőtt Doroszló központjában a fenyőfák ágairól baglyok pislogtak rám. Sok bagoly, akiket a háború zaja űzött ide.

– Ma is még itt vannak – mutat Dautbegovics Zoltán a templom melletti fenyőkre.

Zoltán neve sem ismeretlen olvasóink előtt. Ő volt a falu és környékének mindenese, tudósítója, párjával, Rozikával együtt újságterjesztője, de a helyi közösségben is bőven vállalt munkát. Most is oda tartunk, ahol Gellért Magdolna, a helyi közösség elnöke és Pelt Ferenc titkár fogad bennünket.

És egy kutyus.

– A kutya nem a miénk, de ideszokott, mert nálunk mindig és mindenki előtt nyitva áll a kapu – mondja mosolyogva Magdolna.

Doroszlón minden kapu, mindenki előtt nyitva áll. Még azok a kapuk is, amelyek mögött már senki sem lakik.

Sok évvel ezelőtt, a már említett olasz gróf rengeteg pénzt költött arra, hogy Doroszlót becsempéssze a világ idegenforgalmi térképére. Erre adottak is voltak, és ma is adottak a feltételek: a Szentkút, a környező vadászterületek, a térség varázsa, közel a Duna, odaát a bortermő hegyek, gyógyfürdő, hétvégi üdülőhelyek... A gróf vásárolt egy házat, majd alkalmazott néhány helybéli embert, és amikor látta, hogy itt jó, megvett egy teljes utcát is. Üres házak voltak már ott, de ha netán egyikben-másikban még lakott valaki, akkor cserébe vásárolt neki a faluban másikat, nagyobbat, szebbet. A gróf már nem él, idős is volt, de nem ebbe halt bele, kocsijába az autópályán belefutott egy nyergesvontató. De itt maradtak, úgymond gazdátlanul, a házak. Közben a közeli Gombos határfaluvá vált, az ottani cigány negyedet ki kellett telepíteni. Egy-egy putriért az állam 2000-3000 eurót fizetett. Ezen a pénzen Doroszlón házat tudtak venni. Meg is vették, majd lassan, mindent, ami elmozdítható volt, eladtak. A kapukat is. Így ezeknek, a megroggyant házaknak is a kapui nyitva állnak. Fotóriporterünk, Ótos András egyikbe, másikba be is sétál, de azt hiszem, hogy ha nem fél órát – ennyi időnk volt csupán –, hanem több napot tölt itt, megrázó képeket készíthetett volna. Sajnos, készíthet is majd, ugyanis Doroszló, annak ellenére, hogy a települést először 1192-ben említik Peteu et Porboseleu néven, Duruzlou-ként pedig 1313-ban, eltűnőben van. Legalábbis így látja a riporter, aki harminc évvel ezelőtt, munkája kezdetén már járt itt, és akkor Vajdaság egyik legrendezettebb, legszebb falujaként jegyezte be noteszába.

És ennek a falunak a szépsége, embereinek közvetlensége csalta ide annak idején Herceg Jánost és Fehér Ferenc írót, költőt is. És gyakran itt szállta meg az ihlet angyala Milan Konjović festőt is. És, teszem fel a kérdést, Herman Ottó vajon miért ide vonult vissza egy évre, hogy itt fejezze be megkezdett tanulmányait? Kalapis Zoltánt idézem: „Jóllehet már 39 éves, otthona még nincs, s ezért Doroszlóra vonul vissza, sógorának, Scultéty Náthán királyi erdőmesternek a házába, ahol nyugodtan dolgozhat. Egy évet töltött a faluban, s itt a háromkötetes Magyarország pókfaunájának első részét fejezte be. Nehézségeit érzékelteti az a körülmény, hogy neki kellett megalkotnia a tudományos szaknyelvet is. Pókokról lévén szó, ezt úgy oldotta meg, hogy elment a bezdáni takácsokhoz, és a tőlük ellesett kifejezéseket alkalmazta munkájában. Így lett az ő pókjainak neve bordás karma, fonalszűrője, csévéje, fonója. Az örökké mozgó és tettre kész Herman Ottó szabad idejében Doroszlón olvasóegyletet alapított, felfigyelt a helyi búcsúhelyre, a Szentkútra, a közeli Apatinban iparkiállítást szervezett, közben szerteágazó levelezést is folytatott, így Kossuth Lajossal is felvette a kapcsolatot. Ezek a levelek Herman Ottó bácskai tartózkodásának fontos dokumentumai.”

Térjünk azonban át a múltból a jelenbe. Itt vannak a romos házak, de ugyanebben a faluban vannak igen lelkes emberek. A már említett helyi vezetők mellett egy fiatal pap, ft. Verebélyi Árpád, az a néni, aki a romos házak mellett, egy kis takarosban lakik, és aki mindennap a doroszlói viseletet hordja. Kovács Veronika. Ő nem pózolni állt ki a kapu elé, mi jártunk arra véletlenül. Szabadkozott is, hogy ne fényképezzük, már nem erre való, mondta, a ráncok, az ősz haj... Mosolya azonban azt sugallta: egye fene, hát legyen, egy kép...

És itt van egy vállalkozó, Holló Róbert, aki saját erejéből párjával, Reginával és fiaival, Róberttel, Ronalddal és Rolanddal együtt egy kis birodalmat épített fel. Arra kérem, árulja el a titkot, miként maradhatunk meg ezen a tájon. Felkel, és egy fényképpel tér vissza.

– Így – mutatja.

A képen sok ember, felismerem őt, a kedves párját, meg aztán ott van néhány fiatal, sok gyerek...

– A családom, fiaim, unokáim. A kép kislány unokám keresztelőjén készült. Valamikor, azokban a csúnya háborús időkben rendőr voltam. Igen sok megpróbáltatáson estem át, a gyerekek is egy időre elköltöztek innen, de hazajöttek. Akkor, amikor három gyerekünk lett, Doroszlón ez még szégyen volt. Az egykézés volt a divat, mondván, így lehet a vagyont szaporítani. Én azt állítom, hogy éppen az ellenkezője az útja itt maradásunknak, a több gyerek, és a becsületes munka.

Itt közbeszól Dautbegovics Zoltán.

– Emlékszem, amikor Róbertnek letelt a napi rendőri ügyelete, hazajött, átöltözött, vette az ásót, és rendezte a kertet, vagy ment ki a földre dolgozni.

Róbert csak annyit mond, így volt. Regina, miközben egy-egy körtepálinkát tölt, elpanaszolja múltjukat.

– Telefonon zaklattak bennünket, azt akarták, hogy távozzunk. Nem mentünk, sőt férjem, miután leszerelt, nemcsak a magánvállalkozást építette ki, hanem a falu fejlesztéséből is kivette részét mint polgármester.

Ismét a nyitott kapu előtt állok, bent két fiatal ember köszön vissza, mindketten mosolyogva, jókedvűen.

A helyi közösség épületében beszélgetünk egy meleg cserépkályha mellett. Rendezett irodában. Ilyen helyen a beszélgetés csak jó lehet. Gellért Magdolna megmutatja a másik iroda cserépkályháját is, és azt is elárulja, hogy otthon ő is cserépkályhával fűt. De Doroszlón még nagyon sokan, talán az egész falu. Meg is jegyzem, hogy ennyi cserépkályha a világon nincs.

Sok mindenről beszélgetünk. Arról, hogy a faluban a civil szervezetek kiválóan működnek, hogy számtalan rendezvényt tartanak év közben, hogy az elkövetkező években megpróbálnak még nagyobb hangsúlyt fektetni a turizmusra. Pelt Ferenc titkár elmondja azt is, hogy sokan dolgoznak ugyan külföldön, többségük Ausztriáéban, de közülük nagyon sokan szinte minden hétvégén hazautaznak.

– A honvágy visszahívja őket, mert mi más hívná? – teszi fel a kérdést Magdolna. – A megélhetés, a családteremtés feltételei nem kecsegtetőek. Azt azonban tudom, hogy ha ezek az emberek csupán egy kevéske biztatást kapnának, mind hazajönnének, mind itt maradnának. És a falu magyar lakosságának létszáma sem csökkenne tovább.

Hát, igen. Év vége van, pontosabban év eleje, tegyünk hát egy számvetést. Doroszlónak ma mintegy 1600 lakosa van. Ennek a fele magyar. Az általános iskolának 106 diákja van, ennek egynegyede, egészen pontosan 40 gyerek, a magyar. Az első osztályban 1, a másodikban 1, a harmadikban 1 gyerek tanul. A negyedikben már kissé több, ugyanis az alsó tagozatokban 12, a felsőkben pedig 28 diák tanulja Herman Ottó pókfajtáinak nevét, olvassa Fehér Ferenc verseit és Herceg János ereszalji észrevételeit.

Amikor elköszönünk, mosolyognak. Magdolna megkér, ne írjak lehangoló írást a faluról. Nincs szándékomban, mondom neki, de mondhattam volna, Doroszlóról nem lehet lehangoló írást írni, mert itt nyitva állnak a kapuk, a kapu előtt pedig ott áll a gazdáját hazaváró kutyus.