Szabadkán mindenki úgy tesz, mintha nem is ez a térség lenne az, ahol a legtöbb keletről érkező menekült bujkálna a házak pincéjében, a fáskamrákban, istállókban, az erdőkben meg a szeméttelepeken. Pedig a Líbiából, Pakisztánból, Afganisztánból és más keleti országokból érkezők itt vannak.
A szabadkai szabálysértési bíróság elnöke szerint az év első 11 hónapjában összesen 1579 személyt ítéltek el ezen a bíróságon illegális határátlépés miatt. Háromtól tizenöt napig tartó büntetés szabható ki ezért a vétségért, de nemhivatalosan úgy tudjuk, hogy három, de legfeljebb öt napra zárják be őket, a börtönök ugyanis túlzsúfoltak.
Sasa Jankovic köztársasági ombudsman szerint, ha az illegális bevándorlókat be is zárják, kénytelenek a földön aludni, mert egyszerűen nincs hely a börtönökben. Miután letelik a börtönbüntetésük egy olyan végzést kapnak, miszerint három napon belül el kell hagyniuk az országot. Azonban azt, hogy a kiutasításnak eleget tesznek-e vagy sem, már senki sem ellenőrzi. De nem is mehetnek ki az országból, mert szinte egyiküknek sincs ( legalábbis, akikkel én találkoztam) semmilyen személyes dokumentuma. Így hát mennek vissza oda, ahonnan elindultak: a szabadkai szeméttelep melletti erdőbe, Tavankút és Mérges, Királyhalma környékére, meg a makkhetesi erdőbe.
A becslések szerint most ebben a pillanatban is hozzávetőlegesen ezren lehetnek Szabadka környékén. A nagy hóesés idején jártam utoljára náluk. Legfeljebb 25–30 évesekkel találkoztam. Szabadka szélén a téglagyár mögötti erdőség egy huzatos részén állták körül a tüzet. Amikor azt tanácsoltuk nekik, menjenek a domb másik oldalára, ott nem fúj ennyire a szél, azt válaszolták, nem mehetnek, itt kell maradniuk, mert ahogyan minket, úgy a rendőrséget is idejében meglátják, és el tudnak futni. A szélvédett terület pedig nem belátható.
Tavaly még ezen a területen kartonsátrak álltak a fák között. Azokban aludtak. A szeméttelepről összegyűjtött edényekben főztek kukoricát, olvasztották a havat ivóvíznek. Most egyetlen sátor sincs. Dzsavat Ramazani pakisztáni 24 éves férfi mondta el, hogy a rendőrség nemcsak a régi, üres sátrakat gyújtotta fel, hanem azt is, amit ők építettek. Most semmilyen sátruk nincs, ahogy ő fogalmazott: állandóan mozgásban vannak.
Nyolcan voltak, afganisztániak meg pakisztániak. Vékony kabátokban reszkettek a hidegtől. Többen közülük már egyszer-kétszer megpróbáltak a határon átkelni, de a magyar hatóságok elkapták őket. Némelyikük Magyarországon és itt nálunk is eltöltött néhány napot a börtönben. Aztán mégis a szeméttelep mellett kötött ki. Dzsavatot is Magyarországon kapták el. Kért menedékjogot, de visszautasították, visszakerült Szerbiába és most már négy hónapja él a szeméttelep mellett. Azt mondta, elege van a hidegből és az éhezésből, menne vissza, de ahhoz is pénz kell. Csapdahelyzetben vannak. Ők azok, akik nem tudnak több ezer eurót fizetni az embercsempészeknek, hogy átvigyék őket – mesélték. Lehet, hogy van ebben valami igazság, meg az is lehet, megbánták, hogy nekivágtak a hosszú útnak, de valami miatt nem tudok nekik hinni. Amikor azt kérdeztem, hogy akkor mire várnak, megpróbálják-e újra a határátlépést, csak hallgatnak. Mintha igent mondanának. Márpedig egyedül ez képtelenség. Ehhez szükség van azokra, akik több ezer euróért (a szóbeszéd szerint 2000-től 10 000 eurót is elkérnek), gyakran még a határ szerb oldalán kirakják őket éjszaka az erdőben azzal, hogy ez már az Unió területe. A becsapott emberek pedig bolyonganak, elfogják őket, és újra ott kötnek ki, ahonnan elindultak, csak éppen a pénzüket is elvették. Panaszkodni pedig nincs kinek.
Zahid 17éves afganisztáni fiú. Három hete él a szabadkai szeméttelep mellett, amit ők csak dzsungelnek neveznek. Ő is megjárta már Magyarországot, ott is volt börtönben meg Szabadkán is. Nagyon fázik és nagyon sokat éhezik. Menne vissza, de neki sincs pénze, se taxira, se vonatra. De nem Afganisztánba menne, hanem Görögországba szeretne visszajutni, hogy ott dolgozzon, mert ott lehet dolgozni, mondja. Itt rekedt és hogy mi lesz vele, ha nagy hidegek lesznek, nem tudja. Egy-két szeretetszolgálat időnként hoz nekik élelmet, ennyi, amit kapnak. Ezt kell beosztaniuk. A lakosság nem segíti őket, mert nem is tudják, hogy merre vannak. Ők meg nem mennek a városba, mert félnek. Dzsavat a négy hónap alatt egyszer volt egy önkiszolgálóban. A rendőröktől félnek.
Voltak, akik nem bírták tovább. Néhány hete, a nagy hidegek idején ketten úgy döntöttek, feladják magukat, mert legalább börtönbe kerülnek, ahol kapnak enni és fedél is lesz a fejük felett.
A menekültáradat nem szűnik, sőt a világpolitika ismerői szerint egyre intenzívebbé válik. Ezt kénytelenek vagyunk tudomásul venni. Oka van annak, hogy ezrek indulnak útnak. Persze, nem is Szerbiának kell a menekültkérdés megoldani. Az Unió számára a megoldás, ha nem engedik be őket a határokon. Ez lehet döntés, csakhogy emberéletekről van szó.
Szabadka nem adhat menedéket a rászoruló idegeneknek. Ha Belgrádban nem tartják elég embertelennek az időt, akkor a menekültek maradnak ott, ahol vannak. Ezt nem tartom elfogadhatónak. Ez nem civilizált viselkedés. Ráadásul ebben az országban is jelen van az ENSZ menekültügyi főbiztossága.
