Folyékony és kristályosodott aranyunk

A méz az egyik legegészségesebb élelmiszerünk, amely szinte végigkísérte az emberiség történelmét. A méz az évszázadok alatt szimbólummá vált, és hagyományosan a gazdagság és a bőség jelképeként tekintünk rá – erre utal a tejjel, mézzel folyó kifejezésünk. Annak ellenére, hogy sokak szerint vidékünkön termelik a világ legjobb mézeit, viszonylag keveset fogyasztunk belőle.

A statisztikák szerint Szerbiában éves szinten fejenként 0,37 kilogramm mézet fogyasztunk, ami alacsonyabb a magyarországi mennyiségnél (0,75 kg/fő/év), ugyanakkor jelentősen elmarad az Európai Unió átlagától, ami 1,7 kilogrammot tesz ki. Az, hogy a mézfogyasztásunk alacsony szinten van, jót tesz a méz exportjának, és példának okáért 2012-ben a megtermelt 5724 tonna mézből 3000 tonnát exportáltak termelőink. A méztermelésünk folyamatosan növekszik, amiben nagy szerepe van a különféle támogatásoknak – mind köztársasági, mind tartományi, mind helyi önkormányzati szinten találkozhatunk pályázatokkal, amik a méztermelők előtt állnak nyitva. Dragoljub Matićot, a szabadkai méhészegyesület elnökét kérdeztük a méhészet aktualitásairól, helyzetéről.

A Méhecske Méhészegyesület tagsága körülbelül száz főre tehető, és hozzávetőlegesen ugyanennyi termelő van az önkormányzat területén, akik nem tagjai az egyesületnek. A tagok megközelítőleg 5000 kaptárral rendelkeznek, míg Szabadka Város területén összesen 8500 kaptárt tartanak nyilván. A piacokon, különböző kiállításokon, fesztiválokon rendszeresen találkozhatunk helyi méhészek portékáival, de egy jelentős részük nagyban értékesíti a mézet, illetve egyéb méhészeti termékeket.

 Az egyesület elnökétől, Dragoljub Matićtól először arról érdeklődtünk, hogy a méhészek szempontjából milyen volt a mögöttünk álló tél.

– Szerencsésen túléltük a telet, viszont szerintem ez a tél nem éppen olyan volt, amilyet a méhészek szeretnek. Nekünk jobb az, ha hidegebb van. Az enyhe tél következtében a méhek előbb kezdenek fejlődni, és amennyiben később jön egy rövid lehűlés, a veszteségünk nagyobb lehet, a fiatal rovarok egy része elpusztulhat. Végeredményben jól megúsztuk a telet. A méhek rajzása május legelején megkezdődik. Jelenleg a viaszépítés folyamata zajlik. Most virágzik az olajrepce, és várjuk az akác virágzását. Az akáccal az a helyzet, hogy sok helyen megfagyott, és ezért kicsit félünk attól, hogy milyen lesz a virágzása. A legtöbb helyen 2, de valahol egészen 5 méteres magasságig elfagytak a rügyek. Bizonyos kiesés biztosan lesz.

Az olajrepce termőterületével a repceméz mennyisége is növekszik?

– Az olajrepce méze nagyon jó a méheknek, és a kis méhek nagyon gyorsan fejlődnek tőle. Természetesen ahogy nő a repce termőterülete, úgy nő a repceméz mennyisége is, viszont nálunk az a szokás, hogy a repcemézet a méhek szaporítására fordítjuk. Ezáltal csak keveset értékesítünk, de észrevehetően többet, mint korábban. A repcével az a baj, hogy olyankor is permetezik, amikor nem kellene. A repcét virágzás előtt vagy az esti órákban kell permetezni, viszont ezt sokan nem tartják be. Vannak olyan méhészek, akik kerülik a repcét, éppen a permetezés miatt. Azok a vegyszerek, amiket használnak, nagy veszélyt jelentenek a méhekre.

Többször hallunk arról, hogy a méhek elpusztulnak a permetezés következtében. Ezt Szabadka környékén is tapasztalják?

– Igen, sajnos ez itt is előfordul, sőt elég gyakran. Mi állandó kapcsolatban vagyunk az adott területek gondozóival, még akkor is, amikor utaztatjuk a méheket. A legnagyobb probléma nem azokkal a termelőkkel van, akik nagy területen foglalkoznak egy-egy növényi kultúrával, hanem a kistermelőkkel, akik csak néhány fával rendelkeznek.

Ez utóbbiaknál gyakran megtörténik, hogy délelőtt vagy délután permeteznek, ami azután a méheink pusztulásához vezet. Ha valamit ilyet észlelünk, akkor azt bejelentjük a felügyelőségen, illetve jelezzük a Szerbiai Méhész Szövetség irányába is. Az embereknek tudniuk kell, hogy a méhek nagyon fontosak, hisz direkt módon kiveszik a részüket a növények megtermékenyítésében. Úgy érzem, hiába vannak a büntetések, a legfontosabb lenne, hogy az emberek tudatosan végezzék a permetezést, és oda figyeljenek a környezetükre. Mint már említettem, az esti permetezés sokat segítene a helyzetünkön, másrészt már vannak olyan vegyszerek, amelyek nem ártanak a méhekre, viszont ezek drágábbak, és ezért nem nagyon használják őket. Az emberek egy része mindenféle olcsó inszekticideket használ, sőt sok esetben olyan vegyszerekkel permeteznek, amiket már betiltottak, viszont amikhez egyik-másik piacon a mái napig hozzá lehet jutni. Ezek ugyanúgy, mint az egész ország területén, Szabadkán is időről időre felbukkannak. Példaként megemlíthetném a furadánt, amit már legalább tíz éve betiltottak.

Hogyan érinti a méhészeket az éghajlat változása, illetve a szélsőséges időjárási körülmények?

– Sajnos az időjárás évről évre nagyobb problémát okoz. Nincs rendes tél, ami azt jelenti, hogy nincs elég nedvesség a talajban. Most is az esőt várjuk. A nyarak nagyon melegek és szárazak, pusztulnak a növények, és nem mézelnek úgy, mint valamikor.

Majdnem minden növény esetében változások álltak be, de talán a napraforgó az, amelynél a legszembetűnőbb a változás. Ebben közrejátszik az új hibridek megjelenése is. Valamikor 15–20 napig virágzott a napraforgó, ma már egy hét alatt elvirágzik. Ez kihatással van nemcsak a méz mennyiségére, hanem beltartalmára is. Amikor száraz nyár van, arra kell ügyelni, hogy a kaptár olyan helyen legyen, ahol biztosított a megfelelő mennyiségű virágporral való ellátottság, vagy ha ez nem megoldható, akkor valamilyen pótlóanyagot kell biztosítani, és etetni kell őket. Ha nincs virágpor, minden leáll a kaptárban.

A szabadkai méhészek merre utaztatják a méheiket?

– A szabadkai méhészek egész nagy területet bejárnak a méheikkel. Sokan lemennek Közép- és Dél-Szerbiába, ahol sok az akácfa, de ugyanígy nagy számban vannak azok, akik a Fruška Gorába viszik a kaptáraikat. Természetesen Észak-Bácskában is utaztatjuk a méheket, attól függően, hogy mely növény virágzik, először az olajrepcére, majd az akácra, a vad dohányra, és a napraforgóra. Mondhatnánk, hogy a termelők hetven százalékban csak a környéken utaztatják a méheiket. Hogy egy-egy területen mennyi időt töltünk, az nagyban függ a virágzás hosszától. Optimális esetben körülbelül két hétig maradunk egy-egy helyen, de a hegyvidéken akár 3–4 hétig is ott lehetünk, mivel ott a szintkülönbségek miatt elhúzódik a virágzás. Igazi észak-bácskai specialitásnak tekinthető a vaddohányból, vagyis a selyemkóróból készített méz. Ez a növény valójában egy gyomnövény, és közvetlenül az akác után virágzik. Nem mézel minden évben, körülbelül 3–4 évente kapunk belőle nagyobb mennyiségű mézet, ami rendkívül finom, némileg hasonlít az akácmézre is. A szabadkai–horgosi homokpuszta tele van vele, és mézét a piacon is lehet kapni.

A méhészek többféle támogatást igényelhetnek. Ön hogyan értékeli ezeket?

– Azok a támogatások, amelyekre a méhészek pályázhatnak, nagyban segítik a munkánkat, illetve az egész ágazatot. Néha már úgy érezzük, túlságosan támogatják a méhészetet, és ennek negatív oldalai is vannak. Sokan éppen a támogatások miatt belefognak a méhészetbe, amivel nem az a baj, hogy többen leszünk, és növekszik a konkurencia.

Vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy ezzel gyorsan meg lehet gazdagodni, és mindenféle komolyabb előtudás, tapasztalat nélkül belefognak, a támogatások segítségével megveszik a pergetőket, kaptárakat és egyéb eszközöket, és 2–3 év múlva abbahagyják a méhekkel való foglalkozást. A baj, hogy az elhagyott kaptárakban megjelenhetnek bizonyos betegségek, és ha a méheink kirabolják a beteg kaptárakat, elterjeszthetik a betegségeket. Ez nemcsak nálunk jelent problémát, Magyarországon is tapasztaltak hasonlót. Ami a konkrétumokat illeti, az állami támogatás évente 720 dinárt jelent kaptáronként. Azután vannak különböző pályázatok, amiken részt vehetünk, például eszközbeszerzésre, és amikkel az állam 50–70 százalékát visszatéríti a befektetéseinknek. A 40 évnél fiatalabbak és a nők esetében a legnagyobb a támogatás. Erre a pályázatra lehet számítani, hisz már egy ideje minden évben meghirdetik. Az utóbbi időben a lehetőségeink kibővültek a Prosperitati Alapítvány pályázataival is. A támogatási rendszerünk elég jó, talán nincs olyan szinten, mint Magyarországon, ahol a méhészet is jobb helyzetben van, de talán jobb, mint Horvátországban.

Hogyan értékesítik a mézet? Hogyan tudnak versenyezni a konkurenciával?

– Szabadkán és országszerte egyaránt sok felvásárlónk van. Az egyik legnagyobb felvásárlónk a magyarkanizsai Tisacoop, de újvidéki, belgrádi cégek is vásárolnak nálunk. Ezek a vállalatok nagyban vásárolnak tőlünk, viszont így alacsonyabb áron tudjuk értékesíteni a mézünket. Jelenleg az egész világon alacsony ára van a méznek. Vannak olyan méhészek, akik rendszeresen járnak a piacokra, ott árulják a termékeiket, de ez nagy szervezettséget igényel. Az egyesületünk tagságának jelentős része nagyban értékesíti a mézet, de olyanok is vannak, akik otthonról adják el a termékeiket, míg körülbelül 10–15 méhész piacozik.

A mái napig az akácmézet keresik a legjobban, azt tartják a legfinomabbnak, másrészt az is nagy előnye, hogy nagyon sokáig nem kristályosodik meg. Remélem, a jövőben rászoktatjuk a vevőinket arra, hogy a kristályosodott mézet is fogyasszák. A viszonteladóink tudomásom szerint igen sok mézet értékesítenek külföldön is, így a szabadkai méz számos országban megtalálható, és ezért szigorú analíziseket végeznek a termékeinken. Elsősorban a méz cukortartalmát és nedvességtartalmát vizsgálják, illetve nézik, hogy van-e benne antibiotikum. Utóbbival kapcsolatban elmondható, hogy mára ritkán fordul elő, viszont nagyon szigorúan veszik. Az antibiotikum úgy kerülhet a mézbe, hogy a gyümölcsfákat olyan szerrel permetezik, ami tartalmaz antibiotikumot, vagy a méhek a farmokon olyan itatókra szállnak, amelyek antibiotikumos vizet tartalmaznak. A méhészek nem használnak antibiotikumokat; korábban voltak ilyen szerek, de ezeket már régen betiltották nálunk is. Sajnos a piacokon sok a műméz. Hogy ez honnan származik, azt nem tudom, de jelenlétük nagy problémát jelent, és nem tudjuk, hogyan lehet megtiltani az árusításukat. Ez csak annyiban hasonlít a mézre, hogy úgy néz ki, meg hogy édes, viszont jobbára csak vízből és cukorból áll. Szabadkán a bolhapiacon sok ilyen műmézzel lehet találkozni, kétszáz dinárba kerül, és szemmel láthatóan vásárolják az emberek. A szerbiai, és azon belül is a szabadkai méz a világon a legjobbak között van. Akik veszik tőlünk, azt mondják, hogy a mi mézünket más országokban keverik a gyengébb minőségű mézekkel, hogy feljavítsák azokat. Nem mondom, hogy a mi akácmézünk a legjobb a világon, mert akkor a magyarországi kollégáink sértve éreznék magukat, mert szerintük az övéké a legjobb, és lehet, hogy igazuk is van. Azt viszont kijelenthetjük, hogy a Kárpát-medencében van Európa legjobb méze. A baj csak az, hogy a legtöbb mézet hordókban exportálunk, nem kicsiben, és így a hasznot valójában a külföldi kereskedők fölözik le.