Évenként megemlékezünk arról az első pünkösdről, amikor zúgás, a lángnyelvek és a különböző nyelveken való beszélés csodája kíséretében a Szentlélek, a harmadik isteni személy leszállt Jeruzsálemben az ősegyházra (120 személy). Az eseményt az Újszövetség történeti könyvében, az Apostolok cselekedeteiben (2,1–13) annak szerzője, Lukács (az orvos és Pál kísérője) beszéli el.
A föltámadásban megdicsőült Krisztus ajándéka a Szentlélek. A Szentlélek kiáradása ünnepének magyar neve a pünkösd a görög pentekoste szó magyarosítása: ötvenedik napot jelent, ami így nevében is jelzi és kifejezi a szoros kapcsolatot a húsvéttal. Az Ószövetségben pünkösdöt hálaadó aratóünnepnek és a hetek ünnepének is nevezték (Kiv 34,22), mert húsvét után hét hétre következett. Későbbi elnevezése: a törvény kihirdetésének ünnepe, a sinai szövetségkötésé. Ez lett az Újszövetségben is: Krisztus húsvéti művének teljes beérése hét héttel húsvét után. Pünkösd vasárnappal fejeződik be a húsvéti idő.
Pünkösd napjának szentmiséje a Jn 20,19–23 evangéliumi szakasszal szorosabban fűzi pünkösdöt a húsvéthoz. A feltámadt Jézus húsvétvasárnap este, első megjelenése alkalmával hozza békéjét, majd küldi apostolait, hogy békéjét továbbítsák, és a bűnök bocsánatát hirdessék, közvetítsék. Mindez a Szentlélekben történik: „Vegyétek a Szentlelket!” A béke és a bocsánat a Föltámadott ajándéka, első gyümölcse abban a Lélekben, aki az Atyától jött a világba.
Pünkösdvasárnap az Egyház születésnapját, a Szentlélek állandó jelenlétét és működését ünnepeljük. Az Egyház kétezer éves történelme során ugyan sok üldözést szenvedett, illetve szenved, de Jézus ígérete szerint a pokol kapui nem vesznek rajta erőt – nem kell félnünk, mert az Egyházat valójában a Szentlélek vezette, vezeti és fogja vezetni. Pünkösd kapcsán elmélkedhetünk az Egyház hősies lelkű tanúiról is, akik a Szentlélek erejével vitték az örömhírt a világ négy tájára. Beszélhetünk a bűnök bocsánatáról, a bűnbocsánat szentségéről, ami a Szentlélek legnagyobb és tartós ajándéka minden hívő számára. Bűnbocsánat nélkül minden – Jézus kereszthalála is és a mi jóra való törekvésünk is – hiábavaló lenne.
Szentmártoni Mihály jezsuita atya szerint dalolva haladnánk az élet útján, ha a bűnbocsánat szentségének fontosságát komolyan vennénk. Sőt azokkal, akik nem hisznek Jézus Krisztusban, szívesen megosztanánk örömünk, boldogságunk titkát, hogy Jézus a szentgyónásban megbocsátotta bűneinket. Ha meg akarjuk élni az első tanítványok pünkösdi örömét, ismét fel kell fedeznünk a gyónás fontosságát.
A Szentlélek megadja azt a bátorságot, amelyre mindenkinek szüksége van saját küldetésének területén, mások szolgálatára. Jézus „Vegyétek a Szentlelket!” kifejezéssel átadta tanítványainak a Szentlelket, tehát amikor szükségünk van rá – mindenkor és mindenütt – forduljunk hozzá, aki nemcsak adomány a személyes jólétünkre, hanem háttéri erőforrás mások felé való küldetésünkben.
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27) szavakkal búcsúzott Jézus tanítványaitól. Az ő békéjét tapasztalja, aki tudja, hogy élete Isten kezében van. A keresztény ember a béke tanújává akkor válik, amikor magatartásával hirdeti, Isten szeretetével mindenkit átölel, Jézus minden emberért föláldozta az életét. Szent Ambrus úgy vélekedik, és mi tapasztaljuk, hogy „mindaddig, amíg nem tisztítottad meg a lelkedet az önző érdekektől, különösképpen a bűnös szokásoktól, nem leszel képes békét sugározni mások felé. A béke feltétele ugyanis a belső megbékéltség állapota, amelyben nehézségeinkért, kudarcainkért nem másokat okolunk, hanem vállaljuk értük a felelősséget.
Isten szereti az embert. A béke csak az Istenre ráhangolt szívben találhat otthonra, és koncentrikus körökben sugárzik tovább. Természetesen nem mindenki fogadja el az általunk felkínált békét, de hosszútávon csak a jóság képes győzni. A mi feladatunk mindössze az, hogy a béke kisugárzói legyünk közvetlen környezetünkben. Ezért kaptuk a Szentlelket, bízunk benne, és imádkozunk hozzá a békéért.
Amikor a feltámadt Jézus megjelent az apostoloknak, ők kapták meg a hatalmat, hogy Jézus nevében és a Szentlélek erejében megbocsássák a hívek bűneit. Miután Jézus apostolainak megmutatta kezének és oldalának sebhelyeit, rájuk lehelt és így szólt: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, annak meg vannak bocsátva, akinek megtartjátok, meg lesznek tartva” (Jn 20,21). Így ma és mindennap valóság lesz számunkra a meghívás, amelyet Jézus mondott: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és meg vagytok terhelve (Mt 11,28). Mindnyájan meg vagyunk hívva arra, hogy terhünket a szelíd és alázatos szívű Jézusnak adjuk, hogy tőle bűneink bocsánatát és minden bajunkban enyhülést nyerjünk.
Aki nem értékeli a szentgyónást, az nem érti meg a kereszténység lényeges üzenetét: Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy senki el ne vesszen, aki hisz benne, hogy benne nyerje el bűnei bocsánatát. Erre garancia a Szentlélek jelenléte az Egyházban és minden hívő életében.
Pünkösdvasárnap piros színbe öltözteti az Egyház a miséző papot – mi is öltöztessük a szeretet színeibe a szívünket!
