Kopár, kietlen, szikes, birkanyájjal meghintett, marhacsordával tarkított csendes táj ez. A Járás, a puszta, melynek csendjét hallgatni lehet. A puszta meglepetésekkel teli, ami mára szokatlan állapotba helyezi az embert. A legnagyobb csendben halljuk meg a magunk belső hangját, amikor minden városi zaj elhalkul, helyét átveszi az a zsongás, melyet a természet hoz létre, akarva, akaratlanul. Hagyja magát, mint ahogy az is, aki belenyugvással megpihen ott. Befogadja, ha alázattal viszonyul hozzá, olyan szépen belesimulhat a tájba, mint aki mindig is oda tartozott. Ellentmondásos módon éppen ez a látszólag eseménytelen és üresnek tűnő táj az, ami feltöltődést ad, ha az ember fogékony rá és elég figyelmes.
Egyedi hangulatú hely (Fotó: Gergely Árpád)
Itt hűsölhetnek majd (Fotó: Gergely Árpád)
De szabad-e ezt a környezetet megbolygatni, kell-e bármit is hozzátenni, kiépíteni rajta, vagy meg kell hagyni olyan érintetlennek, ami egy fogódzót jelenthet a maga „sömmisségével”? Kölcsönvett kifejezés ez, amit Valkay Zoltán építész előadásán hallhattunk, aki a pásztoréletről értekezett, kihagyhatatlanul felemlegetve Magyarkanizsa máig emlegetett festőjét, Dobó Tihamért, aki épp ezt a megfoghatatlant, jó értelemben vett „sömmisséget” akarta vászonra vinni. Valkay Zoltán előadása is, többek mellett, a részét képezte annak a múlt héten zajló eseménynek, amire a kalákázás kifejezést biggyesztették, amit mi még csak ízlelgetünk, de egyre jobban beivódik a tudatunkba és betüremkedik a szóhasználatunkba. A kihalóban lévő, de újraélesztett tevékenységet felénk a móvázás szóval illették, amit egyre ritkábban hallani. Ilyen móvabanda gyűlt össze az ilonafalvi Járáson, ahol a tájépítészek által megálmodott munka egy héten át tartott. A végeredménye pedig a Baráthok kútjának rendbe és használhatóvá tétele. Annak a Baráthok kútjának, mely a régi idők emlékét őrzi a Járáson lévő másik artézi kúttal, a legendás Csodakúttal egyetemben. Három éve, 2016-ban volt az első kalákázás, amikor elkezdték rendezni a környéket, azóta pedig folyamatosan, minden nyáron csinosítják a munkában részt vevők. Úgy nyúltak bele a tájba a közös munkával, a tájépítészek által megálmodott építménnyel, hogy az csak a gondoskodást tükrözi, itt az emberi kéz nem megbontani akart, hanem gondot viselni. Hálából a belső nyugalomért. Az önkéntesek pedig a legnagyobb hőségben is a Járáson dolgoztak, csak fürgébben, mint a botjára támaszkodó juhász egykor. Viszont hozzá hasonlóan a világ közepében, otthon voltak. Még ha messziről is érkeztek, mint Juhász Rozália, aki budapesti tájépítész, és minden évben részt vesz a kalákában az Ars Topia Alapítvány képviseletében, akik a Wemsical Szerbiával karöltve évekkel ezelőtt kiötlötték a Baráthok kútjának felújítását.
Juhász Rozália (Fotó: Gergely Árpád)
Imeli Áron (Fotó: Gergely Árpád)
Babarci Illés (Fotó: Gergely Árpád)
Vázsonyi Ákos (Fotó: Gergely Árpád)
– A feladatom a munkafolyamatok koordinálása és az önkéntesek irányítása. Szóval: én gondoskodom arról, hogy ne legyen üresjárat és mindenkinek legyen mit csinálnia és a végére minden elkészüljön! Idén módosítottuk a karám nyomvonalát, illetve meg is hosszabbítottuk, a pavilonnak a deszkázatát készítik a fiúk, ahhoz bevezettünk egy pallóutat hátulról, részlegesen kitisztítjuk a tómedret. Mindehhez hat nap munkára volt szükség, de előtte már el kellett készíteni a terveket, ami javarészt abból állt, hogy ki kellett gondolni, mihez mennyi anyag kell – magyarázta Juhász Rozália, aki hozzátette, hogy a kalákásokat nem kell a munkára ösztökélni, nagyon jó a brigád, sőt sokan jó szemmel meglátják, hogy mi az az apró dolog, amit még maguktól is meg tudnak csinálni. Azt is elmesélte, hogy bár a szíve csücske a hegyvidék, itt tanulta meg szeretni az alföldi tájat és értette meg annak szerethetőségét és hatalmasságát. Szerethetősége abban rejlik, ahogy mondta, hogy első pillantásra azt a benyomást kelti, hogy nincs itt semmi, miközben viszont annyi minden van, folyamatosan változik az ég, jönnek-mennek az állatok, táncol a nád a szélben, megnyugtató érzést ad.
A pomázi Imeli Áron az első fürdőépítő kaláka óta visszajár, a pavilon az ő „gyermeke”
– A tó közepén lévő tükörpavilont terveztem a kezdetek kezdetén. A tükörpavilon kifejezés azt takarja, hogy középen van egy medence, afölött nyitott a tető, a nap és a hold, a csillagok fénye szépen tud tükröződni. Visszaverődik a vízről és a tetőn egy szép kis fényjáték alakul ki. Idén a pallóút készült el hozzá, hogy száraz lábbal meg lehessen közelíteni – magyarázta a hűsölést biztosító építmény megálmodója.
Vázsonyi Ákos, a Wemsical Szerbia tagja, önkéntes és szervező két talicskatolás közben elmondta, hogy körülbelül harmincan vesznek részt az idei kalákában, akik közül tizenketten Magyarországról érkeztek, a többiek pedig itthoniak, főleg Magyarkanizsa községbeliek, de vannak önkénteseik Zentáról, Topolyáról és egy német résztvevőjük is van.
– A 2019-es, harmadik itt zajló kaláka célja, hogy befejezzük a Baráthok kútjának rendbetételét, amit 2016-ban újítottunk fel. A legfőbb új objektum a pallóbejáró a meglévő tükörpavilonhoz és annak a padlózatának a kiépítése. Sokkal többen kijárnak ide, amióta kiépítettük. Meglévő igényre alapoztunk, hiszen előtte is kijártak ide az emberek, de a felújítás óta nemcsak a falubeliek tudnak róla, hanem messzebbről is kijárnak, használják a helyet. A munkálatok és a napközbeni étkezések a közeli Bata-tanyán valósulnak meg, amit használatra elkaptunk erre az időszakra, és a kísérőprogramok meg a vacsora a Tisza-parton zajlik. A kalákákban mindig nagyon jó a hangulat, mert sokféle ember gyűlik össze, akik együtt dolgoznak és közben megismerjük egymást – mondta el Ákos, aki arról is szót ejtett, hogy magát a fürdőt is kicsit meg kellett dolgozniuk, ahogy az öltözőkön is volt mit renoválgatni, a sást pedig kézzel szedték ki a tóból, de napozóágyakat is készítettek, amiket Kovács Attila budapesti tájépítész álmodott meg.
– A napozóágyakból kettőt készítettünk, ezek le is vannak rögzítve. A szerkezetük a bontott karámoszlopokból készült, ahogy a lábai is, és kaptunk rá vörösfenyő pallót, ezzel van leborítva – magyarázta Attila, aki a 2016-os kalákán volt itt először, azóta visszajáró, mert ahogy fogalmazott, beleszeretett a tájba, annak végtelen nyugalmába, de a kalákában részt vevők miatt is szívesen tér ide vissza. De van olyan is, akinek nem kell visszatérni, ugyanis itt lakik a Járáshoz közel, benn a faluban, Ilonafalván. Babarci Illésnek nagyon sokat jelent a táj, itt is született.
– Minden évben itt vagyok a fiatalokkal, csinálom, amit kell, amit tudok. Mi például innen hordjuk az ivóvizet is, így szoktuk meg, nemcsak én, hanem nagyon sokan. Elviszik ezt még Palicsra, Szabadkára is. Gyógyvíz, ami mindenre jó, de az itt lévő sár is gyógyhatású, amit magunkra kenve egy órán át szárítunk, majd lemosunk, kiváló például az ízületi fájdalmakra. Az, hogy a fiatalok ezt a munkaakciót kitalálták, nagyon becsülendő, viszont nagyon nehéz a megőrzése, de aki részt vesz a verejtékes munkában, biztos meg is becsüli – kendőzetlen véleményét nem rejtve véka alá, magyarázta Babarci Illés. És bizony minden korosztály részt vett a munkában, voltak olyanok is, akik a családjukkal, karon ülő gyermekükkel érkeztek. Asztalos Kristófék Oromról jöttek.
– Ez most egy bemelegítő a Malomfesztivál előtt. Főleg fával dolgozom, a pavilon deszkázatának kiépítésében veszek részt azzal a csapattal, aminek tagjai mindannyian ott lesznek az oromi munkálatoknál is. Ennek a helynek különös varázsa van, és az ilyenkor létrejövő közösségnek is, amit a gyerek is már ilyen pici korban átérez – magyarázta Kristóf, aki nem egyedüliként érkezett gyerekkel. László Ágnes is minden évben bedolgozik, több mint tíz éve hallott a kalákamozgalom létezéséről, és nagyon örül annak, hogy ez elérhető közelségbe is került. Misi fiával a gyerekrészlegben is meg tudnak pihenni.
– Gyakran meglátogatjuk év közben is ezt a helyet, vasárnap délutáni biciklis kirándulásokat szoktunk tenni, de gyakran végigjárjuk a kutakat, a Csodakutat, ezt is megnézzük. A nagyapám juhász volt, így úgy érzem, visszajárok az ősök helyére.
Ági más kalákában is szívesen részt vesz, mint ahogy a magyarkanizsai Körmöczi Zoltán is szívesen kalákázik minden évben.
A sárnak még a hangulatra is van hatása? (Fotó: Gergely Árpád)
– Nagyon jó energiák vannak itt, pont az önkéntesség miatt feltöltődik az ember, mert mindenki azért jön, mert tenni akar. Ez alatt a néhány nap alatt kivettem a részem a tereprendezésből, az oszlopdöngölésből, nádvágásból, most meg a kubikolás megy, de azért közben fürdésre is szakítottunk időt, egyébként is szoktam ide kijárni, szeretek itt fürdeni – magyarázza munka közben.
Bata Rózsa először vett részt a munkában.
– Minden évben éreztem azt az indíttatást, hogy itt kell lennem, és most nagyon örülök, hogy sok jó ember között tehetek valamit ezért a helyért. Nagyon bízom benne, hogyha az emberek kijönnek ide, ennek a munkának a gyümölcsét élvezni és tisztelni fogják. Nemcsak fürdeni, hanem a dobkörrel szoktunk itt dobolni, mert olyan energiák vannak itt, amik feltöltenek bennünket.
A Nemzeti Kulturális Alap és Magyarkanizsa önkormányzata által is támogatott esemény zárórésze a vasárnapi ünnepi átadó volt, ami egyben a nyitó is, hisz innentől kezdve a felújított Baráthok kútja egyedi fürdőhelyként áll a Járás közepén, beleilleszkedve a tájba. Eddig is látogatták, de javarészt a környékbeliek, most pedig a kalákásoknak köszönhetően többen kilátogatnak ide, még a városból is, mert amellett, hogy kikapcsolódást nyújt, gyógyhatású is, és fizetni sem kell érte.
