Kispiac messze földön híres a vásárjairól, amit minden hónap utolsó vasárnapján tartanak. Ilyenkor, ahogy azt már a helyiek és az oda látogatók is megszokták, kinyílik a kispiaci tájház kapuja, melyet Adamov Judit álmodott meg és alakított ki. Az egykori parasztház nem csak látnivalóival csábítja a nézelődőket, hanem szinte az orruknál fogva vezeti őket, ugyanis már messziről érezni lehet a birkapaprikás illatát. A falusi turizmus ékes példájaként Judit kiötlötte és már évek óta hagyománnyá is tette, hogy vásárok alkalmával bárki betérhet a tájházba, és az emberek már meg is szokták, tudják, hogy olyankor visszaröpülnek az időben és ebédelhetnek is a kispiaci tájháznál.
A tájház kívülről (Gergely Árpád felvétele)
A magántulajdonban lévő tájház megannyi látnivalót kínál az oda betérőknek, melyet Judit hosszú évek gyűjtőmunkájának köszönhetően alakított ki. Kincseket rejt az egykori istállóból kialakított helyiség, pont úgy, mint a másik három szoba, mely bővelkedik látnivalókban. Több idő kell ahhoz, hogy a szem észrevegyen minden apró részletet, amiből egy letűnt kor lenyomata rajzolódik ki.
Emléket állít a múltnak, értékmentést is végez, ez volt a cél a tájház kialakításánál?
– Meggyőződésem, hogy mi, akik ilyen létesítményt éltetünk, az emlékeink alapján fogunk hozzá. Nagyon sok szeretettel és alázattal kell hozzá viszonyulni. Sokat használom ezt a szót, hogy alázat, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy emléket állítsunk a letűnt kor embereinek. Nagyon régóta vágytam rá, hogy kialakíthassam ezt a tájházat, ami a mai embernek meg tudja mutatni a régmúltat, hogy hogyan éltek akkoriban, milyen értékeket tartottak fontosnak. Jó néhány évvel ezelőtt egyszer elmentem Ópusztaszerre, ahol megnézhettem a kisgazda házát, a nagygazda házát, a szegény ember, a béres házát. Akkor szembesültem azzal, hogy nagyon sokan kíváncsiak a régmúltra, ez adta meg talán a lendületet ahhoz, hogy én magam is valami hasonlót hozzak létre.
A vásártér tövében van a tájház, volt ebben szándékosság, hogy éppen itt alakította ki a múltnak emléket állító létesítményt?
– Nagyon régóta szerettem volna ezt a házat a magaménak tudni, nem csak azért, mert jó helyen van, hanem azért is, mert teljes egészében megőrizte a régi jellegét. A 80-as években ezeket a fajta, véges házakat ledöntötték, szinte teljesen elvesztek, nagyon kevés maradt belőlük. A ház tulajdonosának utaltam rá, hogy mit szeretnék itt kialakítani és 2010-ben sikerült is megvásárolnom, azóta működik tájházként, azóta szépítgetem.
Őrizzük, sőt tovább is visszük a hagyományainkat, a tájház is ékes példa erre. Honnan ered a régi dolgok iránti szeretet?
– Édesapám jó mesélő volt, aki idős korában már elfelejtette, hogy egy-egy történetet már többször is elmondott, amiket én lejegyeztem. Arra törekedtem a tájház kialakítása során, hogy emléket állítsak azoknak az embereknek, akik valamilyen nyomot hagytak Kispiac életében. Az ebédlőben a falon ők láthatók.
Hogyan zajlott a gyűjtés?
– Úgy kezdődött, hogy otthon a család képeit összeszedtem és elhoztam, majd elkezdtem érdeklődni, hogy kik voltak az iparosok a háború előtt és után, kik voltak a kocsmárosok, a vízimalmos...
Szinte történelmi kutatást végzett.
– Így igaz, de azért nehéz ez a kutatás, mert sokan vannak, akik utód nélkül távoztak az élők sorából, így hatványozottan több utánajárást igényelt a dolog, hogy az ő emlékeiket itt közzé tudjuk tenni.
Kovács Mária Kispiacról és Ustorkáról írt könyvet, így neki is nagyon sokat köszönhetek, mert a rendelkezésemre bocsájtotta a képeket, amiket ő maga is összegyűjtött, de voltak olyanok is, akik tudták, hogy milyen fába vágom a fejszét és elhozták a régi képeket, hogy itt aztán kiállíthassuk azokat.
Az ebédlőben minden képnek története van, majd tovább haladva a másik szobákban is érdekes jelenségekre lehetünk figyelmesek. Rögtön szembe ötlik a fekete menyasszonyi ruha. Mikor volt ez divat és miért épp fekete?
– Nagyon egyszerű, praktikus oka volt annak, hogy 1920-ig a fekete menyasszonyi ruha volt a módi. Az aszfaltos utak csak a 60-as és 70-es években jöttek létre. A lakodalmakat télen tartották. Hogy miért? Mert akkor nem romlott meg az étel, akkorra hízott meg a disznó, akkorra már megvolt a bor és a pálinka is, ami a lakodalomhoz kellett, de praktikus okokból, a sárban vagy a hóban jobban megfelelt a fekete ruha, ami aztán ki kellett, hogy tartson egy életen át. A menyasszony fekete ruhában esküdött örök hűséget, majd ezt a ruhát öltötte magára ünnep- és gyásznapokon is. Mondanom sem kell: kihízni se illett.
Több szobában is nézelődhet az érdeklődő.
– A polgári és a paraszti életet is szerettem volna bemutatni, de az 1945-től 1990-ig terjedő időszakot is szerettem volna megmutatni, éppen ezért több szobában alakítottam ki, korszakolva a látnivalókat.
Elkezdtem válogatni, így alakult ki az elmúlt száz év lenyomata három helyiségben. A paraszti, a polgári élet és a szocializmus, amibe beleszülettünk, nem éheztünk benne, lehet szeretni, nem szeretni, de évtizedeket éltünk benne, ezt is meg kell mutatnunk. Arra is rá kellett jönnöm, hogy van, aki nem hajlandó bemenni egy-egy helyiségbe, ami egészen a gyerekkoráig visszavezethető. Ha ő ilyen házban lakott, de ott volt egy italos ember, vagy a mérhetetlen szegénységet élte meg, nem is akarja felidézni ezeket az emlékeket, ezt is tudomásul kell venni.
Milyen tárgyakat sikerült összegyűjteni?
– Több szobában mutatjuk be a látnivalókat. Az ebédlőben a képek köszönnek vissza a régmúlt időkből. Tovább haladva a házban több helyiségben nézelődhetnek, látva a kisgazda, a nagygazda és a szocializmus életét. A kisgazdának csak idényjellegűen volt munkása, míg a nagygazdának állandó bérese volt. A kisgazda csak egy szobával rendelkezett, a nagygazdának már tisztaszobája is volt, ez már a gazdagság jele volt, ahol az élet kezdődött és fejeződött. Ott szültek az asszonyok és ott is ravatalozták fel a halottakat. Kispiacon csak 85-ben lett ravatalozó, addig háztól temettek, a tisztaszoba arra is szolgált.
A falunkban 45-ig templom sem volt, a tisztaszobába jártak az emberek imádkozni is, a hitük volt a kapaszkodójuk. Hat nagy párnával és két dunnával illett egy gazdag lánynak férjhez menni. A polgári szoba Fehér Anna-emlékszoba. Ő egy kanizsai leányzó volt, pártában maradtan.
Szinte a mai divatnak is megfelelő ruhái és cipői is vannak Annának, ahogy látható.
– Semmit nem dobtak ki akkoriban, újrasarkaltatták a cipőket, amik még napjainkban is megállnák a helyüket. Amikor az ő házukba bemehettem, úgy éreztem, aranybányában vagyok. A púderektől kezdve a hajsütő vasaikon át mindent elhozhattam ide, a kispiaci tájházba, ahol bárki meg is tekintheti.
Ahogy fogalmazott, ami a másik kettőbe nem fért bele, megtalálható a harmadik szobában. Nem Jugo-nosztalgia, hanem korlenyomat ez is.
– A szövetkezet ajtaját bezárták, ez elkerülhetetlen volt, de úgy éreztem, azt a kort is meg kell mutatni, hisz az életünk része volt, akárhogy is tekintünk rá így utólag, az onnan elhozott tárgyakat lehet megnézni a harmadik szobában.
Van-e olyan tárgy, amire kimondottan büszke, amire ereklyeként tekint?
– Minden különleges helyt foglal el a szívemben, de van egy babakocsi, amiért Kőrösfeketetóra utaztam. Nagy vágyam volt, hogy ezt beszerezzem, és még az internet segítségét is igénybe vettem. Kérdezősködtem, kiírtam, hogyha valaki ilyen kocsi birtokosa, szóljon. Pécsről jelentkezett valaki és a szomszédom, innen, Kispiacról. Azóta két gyönyörű babakocsink is van. Egy kispiaci és egy kőrösfeketetói.
Kicsi a világ, Kispiac pedig egy gyönyörű szeglet benne a maga tájházával és Adamov Judit értékmentő tevékenységével.
Nyitókép: A tájház kívülről (Gergely Árpád felvétele)
