A városi képviselő-testület szeptember elsején Szabadka Város napja alkalmából megtartott díszülésén három polgártársunk vehette át az észak-bácskai település Pro Urbe-díját. A díjazottak között van dr. Nyers József egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora is, akinek irányítása alatt generációk kerültek közelebb a műszaki tudomány különböző ágazataihoz, és akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Szabadkán meghonosodott a hőszivattyús fűtési technológia, amelyet mára egyre széleskörűbben alkalmaznak.
Nyers József(Gergely Árpád felvétele)
Hogyan került kapcsolatba a műszaki tudományokkal? Mikor döntötte el, hogy ezen a pályán fog tevékenykedni?
– Úgy érzem, én erre születtem, műszakinak születtem. Pontosan emlékszem, hogy ötéves koromban drótokból szerettem volna gyárakat készíteni, és már egészen fiatal koromtól fogva érdekeltek a motorok. A nagybátyám mechanikus volt, és állandóan őhozzá jártam. Már egészen fiatalon feltámadt bennem a vágy, hogy én a tudományok doktora akarok lenni, és tudtam, hogy ebbe az irányba fogok haladni. Az általános iskolában és középiskolában hagyományos módon tanultunk. Emlékszem, elemi iskolában a fizikaórákon, amikor az atomfizikával ismerkedtünk, messzemenően én voltam a legjobb az osztályban, mert nagyon érdekelt a téma, és szinte nem is kellett tanulnom, hisz amit az órán hallottam, mindjárt megjegyeztem. A középiskolát gépészet szakon végeztem. Szerb nyelven tanultam, és ez kezdetben nem volt olyan egyszerű, de különösebb gond nélkül elvégeztem a középiskolát, és indulhattam az egyetemre.
Középiskola után Újvidéken folytatta tanulmányait. Abban az időben mennyire volt népszerű a műszaki kar? Mennyiben volt más az egyetem, mint a középiskola?
– Abban az időben nagy súlya volt a gépész szakmának, és úgy érzem, ez ma is így van, és jövőben is így lesz. Abban az évben, amikor én iratkoztam be, nagy meglepetésre csak háromszázan jelentkeztünk a háromszáz helyre, és ezért abban az évben nem is volt felvételi. A 300 hallgató között már az első évben a tíz legjobb között voltam. A középiskolában abban az időben meglehetősen gyakorlatiasan tanultunk, tehát minden héten volt egy olyan nap, amikor a műhelyben dolgoztunk. Technikusként a mostani duális képzéshez hasonló módon tanultunk. Az egyetemen meglehetősen más volt a hozzáállás, ott az orosz rendszer szerint kutató mérnöknek neveltek bennünket, rendkívül erős matematikával, és erős elméleti oktatással. Újvidéken abban az időben nyílt meg ez a kar, és a tanárok is Belgrádból jöttek. Több irányzaton tanulhattunk. Én a termotechnika és alkalmazott termodinamika szakon tanultam. Ott voltak a legkevesebben, mivel azt tartották a legnehezebb szaknak. Az egyetemet követően középiskolai tanárként dolgoztam, majd főiskolai tanársegéd lett belőlem, és folyamatosan képeztem magam.
Nyers József átveszi a Pro Urbe-díjat Bunford Tivadartól, a városi képviselő-testület elnökétől(Gergely Árpád felvétele)
Az életrajzában azt olvashatjuk, hogy ön alakította ki az első hőszivattyús fűtési rendszert Szabadkán. Mennyire számított ez új dolognak akkoriban?
– A hetvenes évek végén építettem a házamat, és mivel az alkalmazott termodinamikára szakosodtam, magától értetődő volt, hogy kerestem az új megoldásokat. Egyik kollégám javaslatára padlófűtést építettem be. Majd egy másik kollégám megkérdezte, hogy miért nem csinálok hőszivattyút. Így kezdődött az egész. 1978-ban építettem be a padlófűtést, és ekkor már elkezdtem nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szinten is foglalkozni a hőszivattyúkkal. Akkor még nem lehetett alkatrészeket szerezni hozzá, hanem saját kezűleg kellett mindent megcsinálnom, és gyári hulladékokból, valamint hulladéklerakókból szedtem össze a megfelelő alkatrészeket a hőcserélőkhöz. A kompresszort, ami a lelke az egésznek, és az automatikát Magyarországról szereztem be. 1982-ben helyeztem üzembe a hőpumpát, és akkor a környéken még nem is hallottak erről a rendszerről. Ezt követően elkezdtem hőszivattyúk beszerelésével foglalkozni, és később céget is alapítottam, ami Tera Term Kft. név alatt fut a mai napig. Minden rendszer telepítése különböző, és a komponensekből minden egyes alkalommal új terveket kell kidolgoznunk. Ez a fűtési rendszer most már egyre szélesebb körben elfogadottabb, és a telepítése elsősorban pénz kérdése, mert valamennyivel költségesebb, mint a hagyományos, gázzal fűtött központi fűtőrendszerek. Itt kellene beszélnünk a hőszigetelésről is, mivel amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, nem nagyon hittek benne, azt mondták, hogy télen így is, úgy is fűteni kell, amire ént azt válaszoltam, hogy igen ám, de nem mindegy, hogy mennyit. Ma már a legtöbb épületnél odafigyelnek a szigetelésre, hiszen kisebb mennyiségű hőt kell előállítani, és így energiát takarítunk meg. Ha megfelelő a szigetelés, és a nyílászárókra is odafigyelünk, az épületek hőigényét 50–60 százalékkal le lehet csökkenteni.
Figyelemmel kíséri a termodinamika fejlődését. Ha a fűtéstechnológiákat nézzük, vannak-e újabb megoldások? Mi fogja leváltani a hőszivattyús rendszereket?
– Tudományos munkásságomban a mai napig a termodinamika foglalja el az első helyet, és a munkásságom csúcsa a hőszivattyús fűtőrendszerek energia-optimalizálása. Már nemcsak azzal foglalkozunk, hogy beépítjük a rendszereket, hanem az is érdekel bennünket, hogyan lehet még hatékonyabbá tenni. Az utóbbi időben ezzel foglalkozom, és ebben a témában írtam meg a Magyar Tudományos Akadémiai doktorátusomat, amit eddig még nem védtem meg, de bízom benne, hogy hamarosan erre is sor kerül. Egyelőre nem látjuk, mi lenne az, ami teljesen lecserélné a hőszivattyúkat. Pillanatnyilag a hőszigetelések tökéletesítésében folynak komoly kutatások. A hőszivattyúk alkalmazása a mind kisebb teljesítmény irányába mozdul, tehát egyre olcsóbb lesz. Valószínű, hogy egyre inkább a levegő-levegős hőszivattyúk fognak elterjedni, mivel ezek is ki fogják elégíteni a kisebb épületek igényeit, viszont a nagyobbaknál biztosan megmarad a víz-vizes megoldás. Egyelőre. Minden valószínűség szerint 40–50 év múlva, amikor a fissziós reaktorokról áttérnek a fúziós atomenergiára, olcsóbb lesz a villanyáram is, mivel ez egy rendkívül gazdaságos és kiapadhatatlan energiaforrást jelent. Ha ezt elérik, akkor a villanyáram lesz a domináns, és vele lehet fűteni és hűteni, és akkor már nem hiszem, hogy igazán érdekesek lesznek a megújuló energiaforrások.
Említette a megújuló energiaforrásokat. Ebből a szempontból hogy áll Szerbia, illetve Vajdaság?
– A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban elmondható, hogy Szerbiában az anyagi háttér hiányzik ezek széleskörű alkalmazásához. Emellett az is megfigyelhető, hogy ezen energiaforrások felhasználása magánkézben van. A hőszivattyúkról már szót ejtettünk, azok egyre népszerűbbek, de például a napenergia, a szélenergia felhasználása minimális szinten van, nem is beszélve a biogázról, aminek alkalmazására csak esetenként találunk hazai példát.
Alapítótagja a Vajdasági Magyar Mérnöki és Műszaki Egyesületnek, amely felterjesztette önt a Pro Urbe-díjra. Miben tudja egy ilyen egyesület segíteni a műszaki tudományok népszerűsítését?
– Az egyesületet a megboldogult Veréb László tanár úrral alapítottuk. Eleinte ő volt az elnök, én pedig az alelnök. Minden hónap első hétfőjén tartunk egy találkozót, amelyen egy meghívott előadó valamilyen műszaki témában tart előadást. Egy ilyen civil egyesület különösebb tevékenységet nem folytat, tervezést és kivitelezést nem végezhet, de nem is ez a feladata. A szervezetnek ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő és kapcsolatfenntartó tevékenysége van.
Nyers József (jobbról) a hőszivattyúval 2007-ben egy kiállításon(Gergely Árpád felvétele)
A két fia is a műszaki pályán tevékenykedik. Milyen kapcsolatot ápol egykori hallgatóival? Követi a munkásságukat?
– Mind a két fiam műszaki, az egyikük gépészmérnök, a másik villamosmérnök. Mindketten Újvidéken végezték egyetemi tanulmányaikat. Az idősebb fiam ezen a területen maradt, és az irányításom mellett Budapesten a Műszaki Egyetemen doktorált. Ő az, aki a cégen belül átvette a hőszivattyúk gyártását és telepítését, és emellett Pécsett a műszaki karon előadóként is tevékenykedik. A szabadkai műszaki főiskolán hagyományosan rossz az együttműködés az intézmény és az egykori hallgatók között. Közvetlen állandó kapcsolatom nincsen az egykori tanítványaimmal, de többekkel rendszeresen találkozunk, és természetesen jó viszony van közöttünk, hallok róluk, és érdekel is, mivel foglalkoznak. Közvetlenül azokkal vagyok kapcsolatban, akik a doktorijukat a mentorálásommal végzik.
Hogyan tudja a privát életét összeegyeztetni a rengeteg kutatómunkával és azzal, hogy több egyetemen is tanárként tevékenykedik? Mik a tervei a jövőre nézve?
– A tudományos tevékenység, a kutatói munka, valamint a család és a privát élet egyáltalán nem zárják ki egymást, hanem párhuzamosan folynak. Az, hogy valaki tudománnyal foglalkozik, nem jelenti azt, hogy ne tudna aktív lenni mondjuk a művészetek terén, és ne lenne ideje az alkotásra. Szeretek mesterként dolgozni, barkácsolni, építeni. Persze nagyon fontos a helyes időbeosztás, és nem történhet időveszteség. A jövőre vonatkozóan különösebb ambícióim nincsenek. Szerbiában már nyugdíjas vagyok, és az MTA-s doktorimmal az aktivitásomat körülbelül le is zárnám. Amit lehetett, már elértem, de a doktoranduszaimon keresztül és mellettük, őket segítve bent szeretnék maradni a tudományban.
