illusztráció
Száz évvel ezelőtt, 1920. június 4-én délután fél ötkor írták alá a trianoni békeszerződést. „A békeszerződés eredményeképp a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság széthullott, a 282 870 km² területű Magyarország, pedig valamivel több, mint a kétharmadát, 67 százalékát, Horvátországgal együtt 71 százalékát elvesztette területeinek (92 952 km²-re csökkent). Lakosságának pedig több mint a felét, az 1910-ben még 18 264 533 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza.” A kisebbségi sors azonban nem 1920-ban, hanem a háború befejezése után, 1918-ban kezdődött számunkra, és más elcsatolt területeken élő magyarság számára is. A Hétvége melléklet a trianoni békeszerződés 100 éves évfordulóján egy sorozatot indít, amelyben igyekezünk feltárni a korabeli dokumentumok alapján, történészek segítségével és helyenként még élő szemtanúk vallomása alapján, hogyan is kezdődött a kisebbségi sorsunk, és az elmúlt száz év alatt meddig jutottunk.
Most is, akárcsak 2015-ben, amikor a vajdasági magyar szórvány helyzetét térképeztük fel, két éven át tartó sorozatunkban, nemzeti ünnepünkön indítjuk útjára újabb témafeldolgozásunkat. December 24-ig, lapunk születésnapjáig, a Hétvége minden számában egy-egy összefoglalót találnak majd olvasóink, amit terveink szerint idén a Magyar Szó 76. születésnapjára kötetbe szerkesztünk.
1918 őszén a szerb katonák fokozatosan foglalták el a városokat és vették át a hatalmat. Így például Újvidékre november 9-én érkezett meg a Dunai Hadosztály. Ellenállásba nem ütköztek, azonnal átszervezték a közigazgatást, a magyarokat elbocsájtották és helyükre az új államhoz hű hivatalnokokat helyeztek. A magyarok és németek számára megtiltották a betelepülést a városba. Lecserélték az iskolaigazgatókat, a tisztviselőket.
Szabadkára 1918. november 13-án vonul be a szerb katonaság. A vasútállomáson a Bunyevác–Szerb Nemzeti Tanács vezetői fogadták a bevonuló sereget, a bunyevác meg a szerb nők virágot dobáltak a szerb katonáknak. Összesen 1300 fő érkezett Szabadkára. Azzal a magyarázattal, hogy a városvezetésben dolgozók nem beszélik a szerb nyelvet, leváltották a városvezetőket.
Betiltottak mindenféle magyar összejövetelt, a magyar mellett cirill betűs cégtáblák kihelyezésére kötelezték a kereskedőket, iparosokat ... A villamosokra kiírták, hogy „Govorite naš jezik!” vagyis: beszéljetek a mi nyelvünkön. A magyar újságokat betiltották.
Bár 1919. december 5-én az SZHSZ Királyság is aláírta a nemzetközi kisebbségvédelmi szerződést, annak hatása területeinken nem volt észlelhető. Az utódállamok közül a belgrádi kormány az egyetlen, amely az optálási jog lejártáig (1922-ig) megtiltotta a magyarok politikai, kulturális szervezkedését, és a magyarok nem gyakorolhatták választási jogukat sem. A délvidéki magyarságot kollektíve államellenes, irredenta kisebbségként tüntetik fel, akik, úgymond, engedelmes végrehajtói Budapest revizionista külpolitikájának, írja A. Sajti Enikő A délvidéki magyarság politikai helyzete a két világháború között című munkájában.
Csaknem 40 000 magyart kiutasítottak az országból. A magyarországi menekülttáborok olyan zsúfoltak voltak, hogy több ezren vasúti vagonokban laktak, évekig. Ők voltak a vagonlakók.
A szóban forgó sorozatunkban foglalkozunk az impériumváltással együtt járó szoborrombolásokkal. A fiatal délszláv állam államiságának megerősítése okán igyekezett minden magyar szobrot eltüntetni a közterületekről. Így például Nagybecskereken felrobbantották Kiss Ernő aradi vértanú szobrát, Zomborban a város szülöttének, Schweidel Józsefnek állítottak egész alakos bronz szobrot a megyeháza előtt. A szerb katonaság bevonulását követően a szobrot bivalyokkal lehúzatták talapzatáról, a monumentális mészkőtalapzatot pedig kivitték a pravoszláv temetőbe. 1931-ben pravoszláv síremléknek szentelték fel, ráírták, hogy az első világháború szerb, román és orosz áldozatainak emlékét őrzik a magyar kövek. Azóta minden évben ezt koszorúzzák meg a nagy háború hőseinek emlékére. A bronzszobrot pedig egy ideig a városháza pincéjében őrizgették, majd amikor bajba került a helybeli futballklub, Borban beolvasztatták és kisegítették a pénzből az anyagi gondokkal küszködő helyi labdarúgóklubot. Zomborban Rákóczi Ferenc szobrát is ledöntötték. Törökbecsén a turulmadaras szabadságszoborról a bronzmadarat a Tiszába vetették, és ledöntötték a szabadságharc emlékére állított kaponyai és kishegyesi emlékműveket is.
A trianoni évfordulót eddig gyásznapként ünnepeltük. A Magyar Kormány 2010-ben ezt a napot a nemzeti összetartozás napjának hirdette meg. A határok ugyan maradnak, de a nemzet egységes, összetartozik. Az, hogy ma kisebbségiként otthon érezzük magunkat Vajdaságban, egyfelől a magyarság önszerveződésének, az anyaország gondoskodásának, másfelől a nemzetközi előírásokat szem előtt tartó szerbiai hatalomnak köszönhető.
Idén június 4-én délután fél ötkor ugyanúgy zúgnak majd a harangok, mint száz évvel ezelőtt, amikor kihirdették a békediktátumot.
