Ma már sajnos senki sem mondhatja el magáról, hogy nincsenek a családtagjai, rokonai, barátai vagy ismerősei között olyanok, akik elhagyták az országot, másutt telepedtek le, hogy jobb életminőséget, magasabb béreket, könnyebb boldogulást találjanak maguknak és családjuknak.
Az OECD adatai szerint Szerbiából átlagban évente 26 ezer fő vándorol ki e szervezet tagországaiba (Dávid Csilla felvétele)
Az elvándorlók között nagyon sok a vajdasági magyar, de a probléma nem csupán közösségünket, hanem az egész országot súlyosan érinti. Számos becslés létezik arra vonatkozóan, hogy évente hányan vesznek búcsút Szerbiától és keresnek maguknak új otthont. Egyik becslés sem ad örömre okot. A legóvatosabbak szerint ugyanis évente mintegy 18 ezerre, a legmerészebbek szerint akár 50 ezerre tehető ezeknek a szerbiai állampolgároknak a száma. Arra vonatkozó adat létezik, hogy a kivándorlási rekord 2014-ben dőlt meg, amikor is 58 ezren távoztak ebből az államból. Bármelyik adat is álljon közelebb az igazsághoz, az bizton kijelenthető, hogy évente több tízezerre tehető azoknak a száma, akik máshol próbálnak meg boldogulni. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint a szerbiai kivándorlók száma átlagban 26 ezer fő egy év alatt e szervezet tagországaiba.
Aggasztó, hogy ez az átlag is a kétszerese annak, amit 2007-ben, azaz egy évtizeddel ezelőtt jegyeztek fel. Aggasztó, mert nem arról tanúskodik, hogy csökkenőben lenne a kivándorlás „népszerűsége”. Éppen ennek az ellenkezőjére mutat rá.
Nem adhat vigaszra okot az sem, ha a fiatal generáció tagjait kérdezzük meg arról, mi a véleménye a külföldre vándorlásról. Egy korábban lefolytatott felmérés során ugyanis 68 százalékuk azt mondta, szívesen elhagyná az országot, valamennyien a jobb megélhetés érdekében szánnák magukat el egy
ilyen lépésre. A fiatalok 20 százalékát Németország, 9 százalékukat Ausztria, 16 százalékukat az USA, 5 százalékukat Kanada érdekli leginkább. E közvélemény-kutatáson kialakított véleményt alátámasztják a valós adatok is: a külföldre költözők hetven százaléka ugyanis Németországot választja, átlagéletkoruk 24 év. Mindezeknek az adatoknak az ismertetésekor arról még említést sem tettünk, hogy a kivándorlók között magas a jól képzett fiatalok aránya, ami hosszú távon ugyancsak meglehetősen rossz jel egy társadalom számára. A szerb tudományos akadémia tette közzé az adatot, hogy ma tizenegyszer magasabb a kivándorlók körében a magasan képzett fiatalok aránya, mint az 1970-ben volt. Ahogyan azt az akadémia elnöke az adat ismertetése során megfogalmazta: mi a saját jövőnket szállítjuk külföldre.
Szerbia lakossága állandóan fogyatkozik. Ehhez a fogyatkozáshoz nem csupán a külföldre távozók járulnak hozzá, hanem az országot jellemző rossz népességi mutatók is. A legutóbbi népszámlálás során közzétett adatok egyértelműek: ezer lakosra 9,3 új élve születés és 14,2 elhalálozás jut évente. A jelentősebb mortalitás, kis általánosítással, a falvakban, kis településeken a jellemzőbb, a születések elsősorban Belgrád egyes községeiben, Újvidéken és néhány dél-szerbiai községben mutatnak fel jobb adatokat. Egy tízesztendős szemlélt időszakban, 2001 és 2011 között mintegy 400 ezerrel lett alacsonyabb a szerbiai lakosság száma. Ha figyelembe vesszük, hogy egy durván hétmilliós ország esetében számolhatunk be efféle „eredményről”, akkor minden aggodalomra meglehet az okunk.
A legutóbbi népszámlálási adatok szerint ezer lakosra 9,3 új élve születés és 14,2 elhalálozás jut évente (Dávid Csilla felvétele)
Az állam az elmúlt hetekben bejelentett néhány olyan intézkedést, amelyet már régen végre kellett volna hajtani. A gyermekvállalási hajlandóság serkentését elősegítő stratégia első változata még 2008-ban elkészült, alkalmazni azonban sohasem kezdték azt. Most egy szakértői csoport három hónapot kapott arra, hogy áttekintse a stratégia részleteit, módosításokat eszközöljön azon, és összhangba hozza annak intézkedéseit a csaknem egy évtizeddel későbbi, azaz mai körülményekkel. Az illetékesek megígérték azt is, hogy „nem kell sokat várni” a sokak számára fontos családfinanszírozási törvény kidolgozására sem, már folyamatban van a munka, de csak jövőre fogadhatja el a jogszabályt a parlament. Mindez Belgrádban, a Népesedéspolitikai Tanács alakuló ülésén hangzott el, ezt a tanácsot is azért hívták életre, hogy segítsen a katasztrofális népességpolitikai adatok javításában. Nyilatkozatában a miniszterelnök asszony meggyőzően fogalmazott: azt mondta, mit sem ér a GDP növekedése vagy bármilyen más gazdasági, politikai bravúr és reform, ha egyszer képtelenek vagyunk a demográfiai helyzet javítására.
Sokan gondolják úgy: ahhoz, hogy a családok több gyermeket is vállaljanak, elsősorban két feltételnek a teljesítésére van szükség: biztosnak és jobban fizetőnek nevezhető munkahelyre, melynek elveszítésétől nem kell tartania az immár harmadik gyermek felvállalása mellett döntő anyának, továbbá megfelelő szociális háttérre, a különféle családtámogatási és jövőben bevezetendő juttatások időben történő kifizetésére. Az újonnan megalakult tanács tagjai beismerték, hogy az első feltétel teljesítésével is gondok vannak, hiányzik a meglévő jogszabályok kitételeinek a gyakorlati betartása, de más jogszabályokat is módosítani kellene még ahhoz, hogy a gyermeket vállalók számára valóban csak örömteli pillanatnak számítson az elhatározás, s ne az állammal, az egzisztenciáért folytatott harccal teljenek a legfontosabb hónapok. A népesedéspolitikai intézkedéseket helyi önkormányzati szinten is végre kívánják hajtani, s ezen a téren is történtek bizonyos lépések: vissza nem térítendő támogatásban részesítették azokat a községeket, amelyek a legjobb népesedéspolitikai programokat dolgozták ki, összesen tizenöt önkormányzat részesült ilyen támogatásban.
Mi mindannyian tudjuk, hány ismerősünk és barátunk maradt itthon, s hányan mentek el külföldre. Hány olyan család él a közelünkben, amelynek az „egyik fele” már külföldön keresi a kenyerét, a „másik fele” meg az első hívó szóra vár. Azt is sejthetjük, közülük hányan fogják meggondolni magukat. Bizonyára fel tudjuk mérni azt is, hány fiatal ismerősünk gondolkodik családalapításon, s ha egyelőre nem mer arra gondolni sem, annak mi az oka. Az ígéretek, mint mindig, most is hangzatosak. Kérdés, hány döntéshelyzetben lévő politikus gondolja valóban komolyan azokat az ígéreteket és kijelentéseket, amelyeket akkor tesz, amikor a helyzet javításáról, a társadalomnak és az emberek életminőségének a javításáról beszél. Reméljük, sokan vannak, ellenkező esetben ugyanis könnyen előfordulhat, hogy éveken belül már alig lesz kinek ígérgetni, elfogy a hallgatóság. Ez a folyamat most már nem egy múló rosszullét. Ennek a folyamatnak ebben a pillanatban is látható, s rövid időn belülre vonatkozóan beláthatatlan következményei lehetnek. Minden lépés megkésett, de egyetlen lépés sem hiábavaló. Vannak még, akik kapaszkodni akarnak.
