A Kárpát-medence tájegységeinek, falvainak zenéi, dalai, táncai jelentek meg hétfőn este a zimonyi Madlenianum Operaház és Színház nagytermében. A Magyar Állami Népi Együttes Magyar Virtus című előadásával és ropogós dallamokkal, a műsorban megbúvó humorral ragadta magával a belgrádi közönséget.
– A Magyar Állami Népi Együttes 1951-ben alakult. Hamarosan 70 évesek leszünk, de remélem, hogy a kor nem látszik rajtunk, hiszen a társulat, amely nagyon fiatal és tehetséges, tele van dinamizmussal és energiával. Küldetésének érzi, hogy ezt a néphagyománynak nevezett kultúrát, amit a parasztságunk megőrzött itt a Kárpát-medencében, a közönség elé tárja. Nem múzeumként, hanem egy átélhető élményként – emelte ki Mihályi Gábor koreográfus-rendező az előadást követően.
A Belgrádban bemutatott előadással Kodály Zoltán, a világhírű zeneszerző, zenetudós és pedagógus életműve előtt tisztelegtek, így a produkció során olyan tájegységek, falvak zenéi, dalai, táncai jelentek meg, hangzottak el, ahol a mester gyűjtött és műveihez inspirációt nyert. Mint arra a koreográfus is rámutatott, az est egy utazás – végig szinte az egész Kárpát-medencén – Rábaköztől Bukovináig, Felvidéktől Kalotaszegig.
– Nagyon sok munkával jár, hogy elkészüljön egy ilyen, egész estét betöltő produkció – mutatott rá Mihályi, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a néptáncosoknak a hivatásukban egy kicsit megszállottnak kell lenniük, hiszen nem „túlfizetett” szakma az övék, de a taps kárpótolja őket a verítékért és a testi fájdalomért.
Pál István „Szalonna” prímás, az előadás zenei szerkesztője is a taps erejére mutatott rá, arra, hogy a taps lendíti át a művészembereket a nehéz pillanatokon. Hozzátette, szerették volna bemutatni, milyen színes a Kárpát-medencében a magyar emberek tánca.
– Nagyon jó kapcsolatunk van a vajdasági barátokkal, illetve az otthoni szerb barátaim révén, akár Tököl, vagy Szentendre környékén, rengeteg szerb mulatságba szoktam járni. Így tudom, hogy a szerbek is szeretik a muzsikát, a vajdasági magyarokkal pedig át szoktam élni ezt az élményt elég gyakran. Mégis jó érzés volt látni, hogy nemcsak a néptáncos számokat, hanem a tematikusabb, bensőségesebb számainkat is ugyanúgy élvezték. A zenét szerették. Mi „vágtuk”, ahogy bírtuk, szívünket-lelkünket beletettük, és jó volt látni, hogy a műsor végén Kodály Esti dalára mindenki elcsendesedik, majd mindenkiből kitör az a fajta öröm, amit igyekeztünk átadni az előadás alatt – emelte ki élményeit Pál István.
Megtudtuk, hogy a Magyar Állami Népi Együttes évente 150–160 előadást tart, elsősorban Budapesten, illetve Magyarország más településein is, és igyekeznek eljutni a határon túli területekre: Felvidékre, Kárpátaljára, Délvidékre, Erdélybe. Világszerte szeretettel hívják őket. Tavaly Azerbajdzsánban, Kuvaitban és Olaszországban voltak, az idén júliusban pedig Izraelbe készülnek. Belgrádba hét zenésszel és 13 pár táncossal érkeztek.
Mihályi Gábor kérdésünkre válaszolva, miszerint amikor valahol külföldön szerepelnek, az előadásukba becsempésznek-e valamit, ami helyi jellegű, elmondta, nem változtatnak az előadásukon.
– Az a tapasztalatom, hogy a magyar tradíció, a népzene és a folklór rendelkezik olyan elementáris erővel, lírával, szavakkal ki nem fejezhető mozgásköltészettel, ami ha társul egy jó rendezéssel, dramaturgiával, látvánnyal, mindig lenyűgözi a közönséget – mondta a koreográfus.
