2024. december 22., vasárnap

Egyedül maradt hét gyerekkel

A tiszaszentmiklósi Szarvák családnak még fürdőszobája sincsen

Jó szándékú emberek segítségét kéri egy tiszaszentmiklósi nagycsalád. Szarvák Krisztina egyedül maradt hét gyermekével, miután férje két hónappal ezelőtt rövid, súlyos betegség után elhunyt. A nyár folyamán még mindketten alkalmi munkákat vállaltak, a tragédia óta azonban a családanya magára maradt hét kiskorú gyermekével. Tiszaszentmiklós külterületén, egy meglehetősen lepusztult, romos kinézetű (a ház hátulja ki akar dőlni) öreg házban éli mindennapjait Krisztina és hét gyermeke: Dániel (3), Rebeka (4), Tímea (6), Dominika (8), Róbert (10), Csongor (14) és Csilla (16). A kisebb gyerekek felügyelete miatt nem tud eljárni dolgozni.

Hat gyerek a hétből édesanyjukkal (Gergely József felvétele)

Hat gyerek a hétből édesanyjukkal (Gergely József felvétele)

– Két éve lakunk itt, ebben a faluszéli kis házban, amit megvettünk ugyan, de még nincs a nevemen, nem volt pénzem az átíratásra. Az önkormányzathoz, a szociális központhoz is fordultam, netalán tudnának-e cserébe ezért a házért valamivel jobb állapotban lévő ingatlant adni. Sajnos azt a választ kaptam, hogy szociális lakás vagy ház kiutalására nincs lehetőség. A téli hónapokban mályvát tisztítok, amit itthon el tudok végezni, és ebből hetente 2500–3000 dinár bevételhez jutunk. Ez jól jön, mert így valamennyivel többet tudunk vásárolni a konyhára. Családi pótlék és szociális segély címén összesen 30 000 dinárt kapunk. Ennyiből kell a számlákat fizetni, ruházkodni, tisztálkodni stb. Kiadás van bőven, ebben az időszakban a tüzelőből is sok fogy, a villany- és egyéb számlákat is törleszteni kell, meg az internetet is biztosítani kell az iskolás gyerekeknek a távoktatás miatt. A jó szándékú embereknek köszönhetően a Pannon Televízió riportja után Magyarkanizsáról kaptunk egy tüzelős sparheltet, egy Svájcban élő személy pedig küldött pénzt tüzelőre. Most két köbméter tűzifánk van, de még több kell a tél végéig.

A ház végét újra kellene falazni, és megtoldani fürdőszobával (Gergely József felvétele)

A ház végét újra kellene falazni, és megtoldani fürdőszobával (Gergely József felvétele)

Ruhaneműből és lábbeliből nem szenvednek hiányt a gyerekek, ezekből is kaptunk valamennyit – mondta Krisztina, majd így folytatta:
– Ami az étkezést illeti a helybeli Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület segítségével a kenyérellátásunk meg van oldva hosszabb időre. A csókai Vöröskereszt népkonyhájáról hét közben kiszállítják Tiszaszentmiklósra is az ebédet, a helyi közösség épületében vesszük át. Öt gyereknek elég, amit küldenek, ezt még mindennap ki kell egészíteni, én is főzök, meg hát a vacsorát és a reggelit is valahogyan össze kell hozni. A nagyobb gyerekek már segítenek a házimunkában. Nem panaszkodom, megleszünk mi itt a gyerekekkel továbbra is, de nagy szükségünk lenne fürdőszobára, mert jelenleg sparhelten melegítem a vizet, és teknőben fürdünk. A ház hátsó fala nagyon rossz állapotban van, ezért most legnagyobb szükségünk építőanyagra van, téglára, cementre, sóderre. A keresztapám kőműves, és kiszámolta, hogy négy-ötezer tégla elegendő volna. Ha sikerülne kialakítani egy fürdőszobát, a lányoknak és a fiúknak külön szobájuk lehetne, én meg kimegyek a konyhába aludni – mondta Krisztina.

Azok, akik segíteni szeretnének a tiszaszentmiklósi Szarvák családnak, Krisztinát elérhetik a 062/860-8029-es telefonszámon.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás