Az interneten böngészve akadtam rá egy adatra, amelyikkel alaposan lesajnálták az olaszokat, tudniillik az adott cikk szerzője megállapította, hogy a csizmaországban évente csak harminc liter sört fogyasztanak el fejenként, ami szinte a semmivel egyenlő, ráadásul arra utal, hogy az olaszok nagyon puhány alakok sörivásban. Lehet, hogy ez így van, s abban is biztos vagyok, hogy ezt az átlagot bármelyik férfilakos lekörözi egy hónap alatt szülőfalumban, meg aztán tényleg nem nagyon lehet dicsekedni vele, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a csehek 150 liternél tartanak. Más kérdés, hogy egyáltalán kell-e ilyesmivel dicsekedni.
Vannak viszont olyan területei is a mindennapoknak, amelyeken az olaszok igenis bebizonyították, hogy semmilyen szempontból sem nevezhetők puhánynak, mert történetesen meghódították az egész világot. Az egyik ilyen terület egészen biztosan a gasztronómia, ma már nem lehet könnyű olyan akár kisvárost is találni bolygónkon, amelyikben ne lehetne valamilyen olasz tésztakülönlegességet vagy – jó, mondjuk ki egyszerűen – pizzát enni és rendelni. A spagettiről, a tiramisu édességről már beszélni sem kell, meglehetősen elterjedt finomságokról van szó. Abban versenyeznek éttermek és ételkihordók milliói a világon, hogy a legszebbnek, legfinomabbnak, legkívánatosabbnak látszó remekeket hozzák létre és adják el ezekből. Vannak, akik a hagyománnyal, vannak, akik az újításokkal igyekeznek reklámozni magukat. Az üzlet szinte biztos, magam is kevés olyan embert ismerek, aki ne szeretné ezeket az ételeket, s noha ehhez az országhoz még számos más ételkülönlegesség is köthető, egyszerűen nem lehet menekülni attól, hogy pont ezekről jut mindenkinek az eszébe a mediterrán állam.
Látom, éppen tegnap volt az olasz konyha világnapja. Ha tetszik, még mindig meg lehet ünnepelni egy nagy-nagy pizzával.
