A nyár közeledtével mindig átnézem az útleveleket, kinek mikor jár le, nehogy amikor fölpakolva a határra érkezünk, kellemetlen meglepi legyen. És láss csodát, a nagyfiúnál éppenséggel ez volt az ábra, márciustól már nem utazhat külföldre. Következett a szokásos telefonálás a magyar konzulátusra, időpontkérés, majd Előddel egy út Szabadkára. Elintéztünk mindent gyorsan, és pár hét múlva érkezett az értesítés, hogy mehetünk az új útlevélért. Az értesítőben felsorolt dokumentációt vittem magammal, viszont a régi útlevelet nem, mivel nem volt rajta a listán. A konzulátuson átnyújtottam a paksamétát, az ügykezelő viszont kérte a régi útlevelet. Mondom, nem hoztam, nincs rajta a listán. Hát sajnos így nem tudjuk kiadni az új útlevelet, hangzott az egyértelmű válasz. Pedig reggel, amikor pakoltam a dokumentumokat, a fiókból rám kacsintott a régi útlevél, ő már tudott valamit, amit én akkor még nem. Mit volt mit tenni, visszahúztam Újvidékre, majd másnap újra Szabadkára az új útlevélért, ezúttal a régi útlevéllel.
