Tamás az ágyban fekve elképzelte, mi történne, ha berepülne egy papagáj az ablakon. mindig kíváncsi volt rá, valóban tudnak-e beszélni ezek az állatok. betaníthatná neki a nevét, esetleg még néhány szót, mint például töltőtoll.
nem volt kedve reggelizni, különben is, már legalább dél lehetett, ilyenkor pedig mindennemű étkezés szakszerű neve ebéd. ezt eddig is tudta, de a valódi, tudatos felfedezés, hogy délben nem lehet reggelizni, csak most jutott el igazán lelkéig, s ettől egy cseppet megrettent. magára húzta a takarót, és elképzelte, hogy nincs itt. nem sokáig tarthatta azonban a frontot, az ablakon kopogtattak.
Ágya fekvése ideális volt, s így minden erőfeszítés nélkül fel tudta húzni a rolót, hogy megnézze, ki meri zavarni, amikor ő épp fél. kisebb megdöbbenésére egy papagájt látott. A papagáj bemutatkozott, s folytatta – Ferenc vagyok, postája érkezett, itt tessék aláírni – minden idegesség nélkül, bágyadtan a kinti napfénytől, kissé flegmán beszélt Ferenc, a papagáj, s egy töltőtollat nyújtott át Tamásnak. Tamás aláírta, majd a már elszálló madár után nézve, bágyadtan bontogatni kezdte a csomagot. Meg sem lepődött, amikor egy égő villanykörtét talált benne. A csomagolást maga mellett hagyta az ágyon, a villanykörtét pedig ledobta a földre, hadd törjön össze.
elvégre minden villanykörte sorsa beteljesül, ha nem előbb, hát utóbb, s Tamás, mindezt tudván, nem kívánta meghosszabbítani ajándéka kínjait.
