Egykor megfogadtam, hogy nyugdíjasként nem fogok a nyugdíjról írni, mert nyavalygásnál és panaszkodásnál úgysem futná többre, meg az érintett ember elfogult lehet. Szószegésre a bosszankodás késztetett, mert úgy jelenti be az elnök a majdani nyugdíjemelést, mintha az holnaptól érvénybe lépne, és nagy ajándék lenne a nyugdíjasok számára, nem pedig jogos járandóság.
Így már március elején osztotta az örömöket, igaz, legalább fél évig (de inkább tovább) ebből az örömből kell gazdálkodni, a pénz csak utána jön. A korai bejelentés nagyon hasznos az öregek számára, mivel így havonta akár többször is fölhívhatja a figyelmet a sajtó: nehogy megfeledkezz róla, hogy ősztől dagad a bukszád!
Ünneprontás lenne arra gondolni, hogy hét év alatt kilencvenezerrel csökkent a nyugdíjasok száma. Inkább örvendezzünk, hogy tíz esztendő alatt nagyjából 58 százalékkal nőtt átlagban az idősek járandósága, ám, a foglalkoztatottak átlagbére több mint 100-zal, és így az ő átlaguk bő kétszerese a nyugdíjasokénak. Azzal sem kellene foglalkozni, hogy az infláció a 16 százalékhoz közelít, és a majdani beteljesülés reményében a drágulást is a régi összegből kell leküzdeni.
Az elnökünk azt is mondta, hogy a nyugdíjemelés 10 százaléknál nagyobb lesz, és „az emberek nagyon elégedettek lesznek". Akik számolgatnak, azok is?
