Fatojás, fanyúl, mézeskalács tojás, mézeskalács nyúl, horgolt tojás, horgolt nyúl, polisztirol tojás, polisztirol nyúl, plüsstojás, plüssnyúl, vászontojás, vászonnyúl, műanyag tojás, műanyag nyúl...
Kihagytam valamit? Ja, a húsvéti ajtódíszeket, a készen vásárolható fűtartó tálakat, a nyulakkal, tojásokkal és kiscsibékkel ékesített kosarakat, ládákat, szatyrokat, tárolóedényeket.
Nekem úgy tűnik, a világ azt közvetíti, ezek nélkül már nem is lehet ünnepelni, már az is megfordult a fejemben, talán el is marad a húsvét, ha nem vásárolok be a legújabb nyulas dekorációkból.
Mert mostanság minden ünnepünk csak erről szól, erről a rengeteg külsőségről, legfőképp arról, hogy hogyan díszítjük fel a házat. Néhány héttel húsvét előtt össze lehet szedni a karácsonyról ott felejtett világítós izéket, manókat meg rénszarvasokat, és elő lehet húzni a nyulakat. Ha meg esetleg nincs elég odahaza, mert még nem követtük elég dinamikusan ezt a díszítős trendet, akkor valamelyik hipermarketben fél óra alatt pótolhatjuk a lemaradásunkat, hiszen ezektől roskadoznak a pultok, és a legszomorúbb, hogy ezek mind el is fogynak, és jövőre még több lesz belőlük, hiszen van rá igény.
Egy kicsit talán cinikusnak tűnök most, de gondoljunk már bele: tényleg csak ennyi a kereszténységünk legnagyobb ünnepe?
