Március 8-án elsétáltam reggel a piacra, hogy virágot vásároljak. Már messziről láttam, hogy a piac hátsó bejáratának környéke tele volt virágárusokkal, de én mindig a főbejáratnál vásárolok, hiszen ott állnak a régi virágárus ismerőseim a Dózsa György utcából, közülük egyesekkel úgy 30–40 évvel ezelőtt jókat fociztunk az egészségügyi középiskola udvarában, a „mécóban”. Az ő csapatuk volt a brazil válogatott, a miénk a magyar. A főbejáratnál óriási tumultus volt, utcai zenészek pengették a húrjaikat, mindenki virágot árult, és mindenki virágot vásárolt. Végre megtaláltam a „brazilokat”, kinéztem a tulipáncsokrot, és sorba álltam. Hirtelen nagy ordibálásra lettem figyelmes, egy nagy darab alak elkezdett szidni egy virágárus asszonyt, hogy nem tud elmenni tőle. Ez nem volt elég, hanem elkezdte lökdösni, amire az ismerősökből páran odaugrottak és elkezdték agyba főbe verni a nagy darab alakot. Pillanatok alatt többen is beugrottak az utcai csatába, csattogtak a pofonok meg az öklök, az emberek körbe állták és szótlanul nézték őket. Szép kis nőnapi gratuláció.
