2025. február 12., szerda

Jó reggelt! (2020-11-24)

Tény és való, ha az internet-hozzáférést intelligencia szerint osztanák ki, sokkal kevesebb ember lenne online, mint ahányan jelenleg vagyunk. 

Ez hatványozottan igaz, amióta kitört ez a szerencsétlen járvány. Tudom, unalmas vagyok már ezzel, viszont lehengerlő és megdöbbentő az, hogy az emberek mennyire nem gondolkoznak.

Azt is megértem, hogy nem hihetnek az államnak és a válságstábjának, hiszen minden héten másik követ fúj egyik is, másik is.

Azt is megértem, hogy már a médiában sem bíznak, mert a kollégák is szinte gondolkodás és kritikai távolság nélkül vesznek át és tesznek közzé minden hírt (egy ilyen hálátlan helyzetben, mint amilyen a szerbiai médiában uralkodik, meg is értem, hogy nem igazán töri magát minden újságíró).

Mindezt összevetve, nem csoda, hogy az átlagpolgár belefáradt a folyamatos riogatásokba. Ennek ellenére talán akkor is meg kéne őriznie hidegvérét, objektivitását, és utána megpróbálkozni a hírolvasással és a kapott információ tolmácsolásával.

Ez segíthet a további gubancok elsimításában és a lebőgések elkerülésében is. A kisnyugdíjas Mari néni is jobban teszi talán, ha megmarad profi varrónőnek, mert az önjelölt virológusi cím valahogy nem áll jól, főleg a közösségi oldalakon, ahol „Márija”-ként jegyeztette be a profilját.

Magyar ember Magyar Szót érdemel