2025. február 12., szerda

Gyászol a szerb filmvilág: Elhunyt Dragoljub Vojnov

Meghalt Dragoljub Vojnov szerb producer és színész, aki kultikus filmjeivel és tanári munkásságával örökre beírta magát a szerb filmművészet történetébe.

Dragoljub Vojnov 78 éves korában elhunyt. Producerként és színészként egyaránt meghatározó alakja volt a szerb filmiparnak, olyan klasszikusokat jegyzett, mint a Tesnakoža, Kakavdeda, takavunuk és Sok odšljiva.

Belgrádban született 1947-ben, pályafutását a Dadov színházban kezdte, majd 1975-ben diplomázott a Színház-, Film-, Rádió- és Televízió Akadémián. Filmprodukciós szakemberként számos sikerfilm létrejöttében közreműködött, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, akik meghatározták a szerb mozgókép fejlődését.

Emellett színészként is ismert volt, szerepelt többek között az Una, Coriolanus, Zadahtela és Bubašinter című filmekben. A 70-es és 80-as évek jugoszláv filmiparának aktív szereplője volt, olyan alkotásokban tűnt fel, amelyek a korszak társadalmi és politikai viszonyait is tükrözték.

Tanárként a belgrádi BK Akadémián oktatta a jövő filmes generációját, és művészeti igazgatóként támogatta a Vrnjačka Banja-i Filmforgatókönyv-fesztivált. Az oktatásban betöltött szerepe miatt sok fiatal filmes tekinti őt mentorának, akik ma is aktívak a szerb és nemzetközi filmiparban.

Hosszú éveken át producerként és szervezőként is tevékenykedett, a Film Danas produkciós cégnél dolgozott, ahol számos jelentős projekt megvalósításában vett részt. Munkája nyomán számos szerb film kapott nemzetközi elismerést.

Fia, Dimitrije Vojnov ismert forgatókönyvíró, aki apja nyomdokain halad. DragoljubVojnov halálával a szerb filmművészet egy kiemelkedő alakja távozott, de munkássága és filmjei tovább élnek az utókor számára, öröksége pedig a következő filmes generációk számára is irányt mutat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel