Traktoros földmunka (John Lambeth/Pexels)
Fél évszázaddal ezelőtt, a múlt század hetvenes éveiben a falusi parasztgazdaságok már annyira megerősödtek, hogy egyre többen engedhették meg maguknak azt a „luxust”, hogy az igavonókat traktorral cseréljék le. A gépesítéssel még hatékonyabban, eredményesebben művelhették meg földjeiket. Temerinben T. Lajos földműves ragaszkodott az ő négylábú igavonóihoz, szép lovai voltak, semmi pénzért sem vált volna meg tőlük. Meg amúgy is fogához verte a garast, ami miatt aztán a faluban nemes egyszerűséggel csak Skót Lajos néven emlegették. Amikor már minden, magára valamit adó gazdának volt traktora, Lajos bácsi is vásárolt egy Zetort. A traktort behajtotta a fészer alá, hogy óvja az időjárás viszontagságaitól, ha már nehéz szívvel, de kiadta érte a sok pénzt. Az ismerős gazdák körében híre ment a dolognak: – Képzeljétek a Skót Lajos rászánta magát a traktorvásárlásra! Hitték is, meg nem is, mert keveseknek adatott meg, hogy traktorvezetés közben lássák Lajos bácsit, aki naponta körbe járta, nézegette az új traktort, de sehogyan sem tudta rászánni magát, hogy használatba vegye. Mert ugye drága az üzemanyag, meg a kenőolaj, aztán csak kopik, meg időről időre javítani, meg cserélni kell rajta ezt is, azt is. Lajos bácsi inkább maradt a megbízható, kis rezsivel „működtethető” lovaknál. A temeriniek tudni vélik, hogy Skót Lajos traktorát a fészerben ette meg a rozsda, ott és úgy, ahogyan újkorában behajtotta. Már a gumi is lemállott a kerekekről, de a Zetor ki nem mozdult a fészerből.
