Búvárkodás (Illusztráció/Pexels)
Kevin Costner a farkasokkal táncolt, én pedig a rájákkal úsztam – nyugtáztam boldogan, midőn másfél órányi búvárkodás után kijöttem a vízből. Az első, ebédlőasztalnyi nagyságú foltos sasrájára (Aetobatus narinari) véletlenül lettem figyelmes. Vele párhuzamosan haladtam perceken keresztül, egyszer csak a párja is felbukkant és csatlakozott hozzá, azaz hozzánk. Olyan volt az egész, mintha egy természetfilm-forgatás kellős közepébe csöppentem volna bele. Ehhez bizony mázli kell, kellő időben a kellő helyen lenni. Mondtam is később, ha az élményskála csupán ennyiben merült volna ki, akkor is megérte volna leruccani Egyiptomba.
De messze nem ennyiben merült ki. Most is lelki szemeim előtt van mondjuk a kőhallal (Synanceia verrucosa) való találkozás. Tökéletes a mimikrije, valóban olyan mint egy szikla, csak még csúnyább. Mondtam, is, hogy rá nézve nyilván sértő lenne azt mondani: tiszta anyja, kevés rondább teremtmény van ugyanis a világon.
Mintegy ellenpontja a sünhalfélék (Diodontidae) családjába tartozó „cukorfalat”. Feje szakasztottan olyan, mint egy mosolygós E. T., képtelenség közömbösen elúszni mellette. Vagy a kék bőröndhal (Ostracion meleagris), amely olyan, mint egy csokis szelence, amely egy szürrealista festő merész álmában fogant.
És még a parton is akadt „csoda”, például amikor egy hatalmas halászsas (Pandion haliaetus) leszállt pihenni a strand egyik póznájára. Pár méterre volt csak, s lehet közelebb is merészkedhettem volna, mert látszott rajta, hogy fáradt és melege van (az árnyékban mért 39 függvényében nem csoda), de nem akartam háborgatni, inkább csak gyönyörködtem benne.
Felejthetetlen napok e felejthető évben.
