Illusztráció (Gergely Árpád felvétele)
Elhatároztam, hogy az idén partizán fásítási akciókat hajtok végre. Az a legjobb kérdés, hogy az elhatározásom kitart-e, de úgy érzem, hogy kifog. Annál is inkább, mert szeretek a falum határában sétálni, biciklizni, de kicsit elszomorít a földművesek „éhsége”. A 7–8 méter széles dűlőutakból a legtöbb helyen csak egy kocsinyom maradt, mert mindent felszántottak és bevettek. Gyermekkoromban még a dűlőutak mentén fák voltak, ma már elvétve találni egy-egy fácskát, mert mind kivágták. Állítólag zavarják a földművesek gépeinek mozgását, ami azért elég furcsa, hiszen a legnagyobb traktorral képesek beállni a legszűkebb udvarba, de a határban nem képesek kikerülni egy fát. Sajnos, nem fogják fel, hogy így maguk ellen is dolgoznak, mert ha nincs fa, akkor nincs ami felfogja az erős szeleket, és az így is a termőréteg egyre soványabb lesz. Emellett a ragadozómadaraknak sincs hova leszállniuk és figyelni a terepet. Ingyenesen és a méregmentesen irtják a rágcsálókat, de úgy tűnik, ez sem nyom sokat a latba. Ha minden parcella négy sarkába egy-egy fát ültetnének, az hosszú időre mutatná a határt, és egyértelmű lenne, ha az egyik mezsgyeszomszéd beszánt a másik földjébe. Lehetne még sorolni a fák előnyeit, de hogyan történjen bármi is, ahhoz előbb le kellene venni a szemellenzőt sok föld tulajdonos szeméről. Az önkormányzat korábban próbálkozott fásítással a határban, de rendre kiszántották az összes kis fát. Ezért gondoltam partizánakcióra. Néhány facsemete az útmenti, vékony fűsávokba ültetve, talán elkerüli a figyelmet. És ha már megerősödnek, akkor lesz esélyük túlélni az emberi hülyeséget.
