Alkonyat (Illusztráció: Anton Atanasov/Pexels)
Az óra visszahajtásával sok ismerősömmel együtt zuhantunk vissza abba a jól ismert őszi/téli letargiába, amelyet minden év vége felé beletörődéssel veszünk tudomásul.
Nem úgy kell elképzelni, hogy teljesen tönkremegyünk, hogy összetörik a belső világunk, viszont az a tény, hogy már délután ötkor sötét van, valami megmagyarázhatatlan szomorúsággal tölt el bennünket. Mintha elrabolták volna tőlünk a napot, az időnket.
Ez kimondottan igaz ebben az évben.
A nyár is csapnivaló volt, bizonytalan és eseménytelen, hiszen mindenki arra várt, hogy mikor zárja ránk megint a válságstáb és az állam az ajtót, a járványhelyzet miatt, amelynek hullámait és kibontakozását nehezebb követni, mint egy latin szappanoperát.
Ilyen szürkeségben közelegnek az ünnepek is.
A minap megfordultam egy kínai áruházban is, ahol már az összes eladó karácsonyi szajrét közszemlére tették.
Ez kicsit meg is mosolyogtatott. Egy olyan világban élünk, ahol a kommunistákból lettek a legnagyobb kapitalisták meg keresztények. Megáll az ész.
