2024. október 3., csütörtök

Az első segélyszállítmány már úton van Törökország és Szíria felé

A szerb kormány mai ülésén Aleksandar Vučić államfő javaslatára meghozta döntését, hogy Törökország és Szíria számára humanitárius segélyt küld, egyebek mellett egészségügyi felszerelést, gyógyszereket és árukat is – írja a 021.rs hírportál.

Emellett arról is döntés született, hogy a segély koordinálására operatív törzset alakítanak, amelynek feladata lesz, hogy információkat gyűjtsön Törökország és Szíria áruszükségleteiről. A feladatai közé tartozik az is, hogy meghatározza az áru fajtáját, mennyiségét és szállításának prioritását is, a szállítás módját, valamint koordinálja a pénzbeli segély átutalását is természetes és jogi személyeknek. A pénzt az erre a célra létrehozott telefonszámokon keresztül gyűjtik össze.

– A mai napig Szíria számára 1,03 millió euró értékben, Törökországnak pedig 1,01 millió euró értékben különítettünk el gyógyszereket és egészségügyi felszereléseket – áll a kormány közleményében.

Hozzátették, hogy az áru tekintetében Törökország részére 830 ezer euró, míg Szíria számára 878 ezer euró értékben szállítanak segélyt. A közlemény szerint az egészségügyi felszerelések, a gyógyszerek és az áruk első szállítmánya már úton van a katasztrófa sújtotta területek felé.

Nyitókép: Beta/AP