2024. szeptember 10., kedd

Mali: Augusztus 20-án indul a jelentkezés a gyermekek tízezer dináros támogatására

A 16 éven aluli gyermekek 10.000 dináros támogatására augusztus 20-ától lehet jelentkezni, és egészen szeptember 20-áig nyitva áll a pályázat, nyilatkozta Siniša Mali pénzügyminiszter.

A támogatásra minden olyan gyermek jogosult, aki 2006. november 21-e után született.

A miniszter elmondta, hogy a tervek szerint szeptember 25-éig kifizetik a pénzt, de legkésőbb október 1-jén megérkezik a megadott bankszámlára.
Mali felhívta a figyelmet, hogy a jelentkezés nagyon egyszerű: a Kincstár weboldalán keresztül történik az eddig megszokott módon. Az édesanyának meg kell adnia a személyi igazolvány számát, a személyi számát, a teljes nevét és a bankszámlaszámát, vagy ki kell választani azt a bankot, ahova szeretné utaltatni a támogatást.

Hozzátette, hogy a kormány ezzel szeretné megkönnyíteni a szülők számára a tanévkezdést. Erre 12 milliárd dinárt különítettek el a költségvetésből.
Mali hangsúlyozta, hogy az év folyamán még egy pénzügyi támogatásra sor kerül, amikor, ahogyan az előző években is történt, a 16 és 29 év közötti fiatalok jelentkezhetnek.