Egy idő óta csak befelé zuhogtak olykor önmagát sem kímélő szavai. Az idén meggyszedéskor, amikor kis falunkban, Bácskossuthfalván jártam, mégis azt reméltem, hogy olvasni fogjuk még kiváló tollú kollégánknak, Fehér Istvánnak a Családi Körben, a Hét Napban s talán még napilapunkban, a Magyar Szóban is éles hangvételű tárcáit, kommentárjait. Nem így történt. A nagybetűs Sors, a Gondviselés útjai, mint mindig, életében is kiszámíthatatlanok voltak. Írásai helyett a szomorú hír érkezett szerkesztőségünkbe. A betegséggel való hónapokig tartó küzdelem után, december 20-án röviddel éjfél után visszaadta lelkét a Teremtőjének.
Fehér István újságíró, publicista, közéleti tisztségviselő Topolyán született 1948. október 9-én. Az általános iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte, később magyar nyelvet és irodalmat tanult Szegeden és Újvidéken. A Magyar Szó hírmagyarázó kommentátoraként, valamint a Hét Nap, a Családi Kör állandó munkatársaként ténykedett. A VMSZ elnökségi tagja, 2000 után tartományi képviselő, a tájékoztatási szakbizottság alelnöke, a statútumügyi szakbizottság tagja volt. Egy mandátumban elnöke is volt a topolyai község képviselő-testületének, az MNT tájékoztatási bizottságának alelnöke is volt.
Hamvasztás előtti búcsúztatóját tegnap, vasárnap délután tartották bácskossuthfalván, a keleti temető ravatalozója előtt. Topolyán az egykori Hadzsi-ház előtt elhaladva az 1970-es évek eleje jutott eszembe. Ebben a házban működött a Topolya és Környékének, akkor még a Magyar Szó mellékletének az első szerkesztősége. Itt kezdtünk Istvánnal és menyasszonyával, később feleségével, Mayer Marikával barátkozni az újságírással. Istvánnak mindjárt az elején könnyebben ment minden. Olyan gyorsan kopogott ujjai nyomán az írógép, hogy alig tudtuk követni. Legalábbis én, aki először mindent a papírra írtam le. Önkéntelenül is összeszorultak a fehér krizantém köré fonódott ujjaim a visszaemlékezésem nyomán. A Családi Kör kocsijában Habram Mária fia, Hunor és dr. Celler Tibor is a régi időket, István írásait, életszemléletét idézte meg. Mindenenkelőtt következetességét és a más vélemény kinyilvánításának fontosságát. István a meggyőződése szerint legtöbbször így járt el. Ezt többen is bizonygatták a Családi Kör szerkesztőségéből a búcsúztató előtt, amelyre minden munkatársuk eljött.
Fehér István a nagybátyja, Fehér Ferenc költeményeinek üzenetét hitvallásként hirdette. Közülük, felesége szerint, a leginkább a Madarak folyóját érezte a lekéhez közel állónak: Megnyugvásom világos völgye,/madarak folyója, nyári út; /szitakötőszárny a most és örökre, /én vagyok a szomjúság s a kút... /Kik már mélyen lent pihentek, /vagy felhőzitek egem – /ezt a fekete nyári csöndet, /ezt hagyjátok nekem. /Erre jártam apám nyomában, /lándzsás nádasok között; /mégis csak a csöndet találtam, /mert csak a csönd az örök. /A halált is csak így értem én: /nád bojtján ökörszem rezeg... /Reggel még örömem-szűrte fény, /s estére lidérces neszek... /Megnyugvásom vadgalamb-völgye, /madarak folyója, nyári út; /valaki kell hogy kutam betöltse, /hogy csak az legyek, maga az út.
A családja kívánságára az egyházi szertartáson kívül más búcsúztató nem hangzott el. A római katolikus gyászszertartást ft. Tóth József plébános celebrálta. Fehér István urnáját szűk családi körben Újvidéken helyezik örök nyugalomra.
