A középkorban a lovagok és a katonák megkülönböztetésére szolgált, az idők folyamán pedig a családi összetartozás egyik jelképe is lett. A címer birtoklása mindig is a nemességet, kiváltságosságot és a valahová tartozást szimbolizálta, ám jelentősége az idők folyamán mégis megkopott. Bár ma már egyre kevesebben foglalkoznak címerkészítéssel, a világon talán ritka az, amit Kákonyi Zoltán, egy szabadkai fiatalember varázsol ötvösműhelyében. Az ékszerész keze nyomán az ezüst és a réz életre kel, s az ősi heraldika fém formájában újra megelevenedik.
– Ez egy régi művészet, mely elveszett az időben, pedig bármerre nézünk, a címerek ott vannak körülöttünk, visszaköszönnek ránk mindenhonnan – kezdi Zoltán. – Gondoljunk a települések, a városok, az intézetek, az egyetemek címereire, vagy a címkéken, honlapokon, a levélpapír fejlécén, a névjegykártyákon megjelenő jelképekre. Borzasztóan élvezem, amikor címereken dolgozhatok. Most még ékszerkészítést is vállalok, de idővel szeretném, ha csak címerek kerülnének ki a műhelyemből. Tudom, hogy ez nem lesz egyszerű, már csak azért sem, mert az emberek nem nagyon érdeklődnek utána, és maga a mesterség is igen különleges és ritka.
Az, hogy Zoltán a címerkészítés ősi mestersége felé fordult, tulajdonképpen a véletlen műve. Mintegy három évvel ezelőtt egy közeli barátja esküvőjére készülve különleges, személyes és időtálló ajándékot szeretett volna átadni, és úgy döntött, elkészíti ezüstből Szabadka város címerét. A címer akkora sikert aratott, hogy úgy érezte, ez máshol is érdeklődésre találna. A következő időkben sokat tanulmányozta a címereket, és színezüstből készített egyszerűbb, alig tenyérnyi darabokat, majd egyre bonyolultabb motívumokat keresett, ahol az ezüst mellé sárga-és vörösrezet is alkalmazni kezdett, hogy minél részletesebben tudja megjeleníteni a képeket.
– Komolyabban egy éve foglalkozom címerek készítésével. Persze, mindig akad javítanivaló azokon is, melyek most kerülnek ki a kezem alól, de mivel ez teljesen kézi munka, nem is lehet teljesen tökéletes, de pontosan ettől olyan értékes is. Idővel az ezüst mellé rezet is használni kezdtem, a vésés által pedig még négy árnyalatot tudok megjeleníteni a címeren. Most már olyan elemekkel gazdagítom, melyektől szinte életre kel, és háromdimenziósakat is készítek. Attól függően, mennyire összetett motívumokat tartalmaz egy címer, elkészülhet akár egy hét alatt, de van, hogy hetekig dolgozom rajta. Az Osztrák–Magyar Monarchia nagycímerében például nagyjából ötszáz munkaórám van. Kettőt készítettem belőle, az egyik Magyarországra került. Emlékszem, nagyon nehéz volt megválnom tőle. A második még itt lóg nálam a falon, de ez is gazdára vár. A becslések szerint akár több ezer eurót is megér – mondja az ötvös, aki szerint a címer nemes dolog, amit csakis a legmagasabb körök engedhetnek meg maguknak. A kisebb, egyszerűbb kidolgozású címerek is viszonylag drágák, legalább két-háromszáz euró az értékük.
– A címerre felkerülhet bármi, ami jelképezi a családot vagy az adott közösséget, települést, várost. A címerről szinte mindent le lehet olvasni, egy család esetében például azokat a dolgokat lehet megjeleníteni, amivel foglalkoztak a múltban vagy a jelenben, vagy ami jellemző a család tagjaira. Ahhoz, hogy egy ilyen címer elkészüljön, mindenképpen fontos előtte megismerni az adott családot. Visszatérő motívumok a szentek, oroszlánok, sasok, egyházi jelképek.
Az ötvösmester jelenleg Szent István címerén dolgozik. Elmondása szerint a legnehezebb része talán a munkának az, hogy a rajz alapján maga elé képzelje, hogyan is kellene festenie a kész műnek. A részletek fizikai kidolgozása, a fűrészelés, a reszelés, a domborítás, a vésés, a forrasztás is nagy munka, de lépésről lépésre haladva lassan felépül az alkotás. Amit még mindenképpen tervbe vett, hogy elkészíti az angol királyi címert és Palics címerét, a sikerhez azonban elengedhetetlen, hogy az emberek megismerjék munkáját és alkotásait.
– Egyelőre csak a honlapomon lehet megnézni az elkészült címereket, akit érdekel, ellátogathat a www.global-heraldic.com oldalra, de az lenne az igazi, ha sikerülne megszervezni egy kiállítást. Ha befejezem azokat a címereket, melyeket elterveztem, a kiállításra akár már ősszel sor kerülhet. Az az igazság, hogy úgy érzem, még mindig nagyon keveset tudok a címerekről, mert főként csak egy-egy munka kapcsán tanulmányozom a heraldikát. Abban viszont szinte teljesen biztos vagyok, hogy ilyen típusú címereket rajtam kívül csak nagyon kevesen csinálnak, de az is meglehet, hogy én vagyok az egyetlen. Ha azonban teljes mértékben ennek szentelem majd a tudásom, az időm, akkor valóban elmélyedek a címerek világában, és erre építem fel az egész életem.
