A Szerbiai Képviselőház hétfőn közvetlenül éjfél előtt 192 igennel elfogadta a hágai Nemzetközi Bíróság Koszovó egyoldalú függetlenségének kikiáltásáról szóló tanácsadó véleményével kapcsolatos parlamenti döntését. Nemmel a Liberális Demokrata Párt és Szerbiai Demokrata Párt szavazott csupán, míg a népnemzeti parlamenti ellenzék támogatta a dokumentumot. A szerb kormány által beterjesztett szöveg érdekessége, hogy az előző dokumentumokhoz képest sokkal békésebb, albán–szerb történelmi megbékélésről, kompromisszumos megoldásról szól, valamint kezdeményezi, hogy egy határozatot terjesszenek be az ENSZ Közgyűlésének a koszovói kérdést illetően. Ugyanakkor megerősítik: Szerbia továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét és kiáll szuverenitása mellett. A Magyar Szó Varga László parlamenti képviselőt, az integrációs bizottság elnökét kérdezte meg, hogy mi a jelentősége a hétfőn elfogadott dokumentumnak.
– Egészen az elmúlt néhány napig a belgrádi politikusok folyamatosan azt magyarázták, hogy az európai integráció és a koszovói kérdés két egymástól elválasztható folyamat. Nyilvánvalóan nem mondtak igazat már hosszú ideje, mert nagyon sok olyan jelzés érkezett, amely ennek ellenkezőjére vonatkozott. Természetesen a hétfői parlamenti vitát és döntést követő, várható események rá fognak cáfolni az eddigi gondolkodásmódra. A parlamenti határozat egy olyan dokumentum, amelynek szövege megnyitja annak lehetőségét, hogy Szerbia nem homlokegyenest szembefordulva eddigi koszovói politikájával, de azon mindenképpen jelentőset változtatva elinduljon egy olyan úton, amely azt éreztethetné: nem jut az integrációs folyamat zsákutcába.
Hogyan juthatna zsákutcába az integrációs folyamat?
– Pillanatnyilag két lehetősége van Szerbiának. Egyrészt, hogy olyan határozati javaslatot terjeszt az ENSZ Közgyűlése elé, amelyben továbbra is az eddig elfoglalt pozícióknak próbál érvényt szerezni, vagyis a Koszovó státusára vonatkozó tárgyalásokat próbálja megújítani. Ebben az esetben Szerbia szembe kerülne az Egyesült Államokkal és az Európai Unió vezető tagállamaival, a hágai Nemzetközi Bíróság véleménye alapján pedig nyilvánvalóan sikertelenségre van kárhoztatva ez az alternatíva. A másik lehetőség szerint Szerbia az elkövetkező hetekben az EU vezető tagállamaival együttműködve egy olyan szöveget készíthet, majd terjeszthet be az ENSZ Közgyűlése elé Koszovóval és a hágai Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményével kapcsolatban, amely nem fog szembe menni az EU tagállamainak többsége által képviselt állásponttal. Ez azt jelentené, hogy olyan határozati javaslat kerülne az ENSZ Közgyűlése elé, amely a prishtinai vezetőkkel való párbeszéd megkezdését tűzné ki célul. Ezt látja helyénvalónak Berlin is, erősítette meg számomra ma Németország külügyi szóvivője. Egyébként valamikor szeptember közepére várható, hogy az ENSZ Közgyűlésének napirendjére kerül a hágai Nemzetközi Bíróság tanácsadói véleményének megvitatása, és a szóban forgó határozati javaslat. Az elkövetkező hetek döntően meg fogják határozni azt, hogy szeptember közepe után milyen irányt vesznek az események, és merre tart majd Szerbia integrációs útja. Ha a konfrontáció – vagyis a státuszi tárgyalás – útját választjuk, akkor az EU vezető tagállamai bizonyosan jó néhány hónapon, vagy talán éven keresztül nem fognak hozzájárulni az integrációs folyamatok folytatásához.
Említette, hogy elképzelhető a Prishtinával való párbeszéd megkezdése. Mit tartalmazna ez a párbeszéd?
Gyakorlatilag a hágai Nemzetközi Bíróság véleménye és az EU álláspontja arról szól, hogy Szerbiának el kell ismernie Koszovó függetlenségét?
– Még véletlenül sem. Az Európai Unió tagállamainak többsége nem tudja az elképzelni, hogy a státuskérdés újra megnyitásra kerüljön, hiszen lezártnak tekintik. De nem várják el, hogy Szerbia elismerje Koszovó függetlenségét. Másrészt a szóban forgó dialógust Prishtinával az első elengedhetetlen lépésnek tartják, amire sor kerülhet, hogy megindulhassanak a folyamatok valamiféle kibontakozás irányába.
Milyen hatással lehet a Nemzetközi Bíróság döntésének más régiókra?
– Ami a hágai vélemény más régiókra vonatkozó hatását illeti, szerintem nagyon eltúlzott az a belgrádi meglátás, amely szerint valamiféle függetlenedési láncreakció indul el más térségekben. A hágai bíróság kizárólag a koszovói függetlenségi nyilatkozat kérdéskörével foglalkozott, de másrészről a függetlenedési törekvéseknek – bárhol a világban – csak abban az esetben vannak esélyeik, ha azok mögött vagy mellett olyan nemzetközi politikai viszonyrendszer van, amely támogatja azokat. Az, hogy egy terület ezen bírósági ítélet alapján kikiáltja függetlenségét, attól nem lesz független. Azt csak úgy tudná elnyerni, ha a világ vezető országai azt elfogadnák, és innentől fogva teljesen irreális az olyan gondolkodás, miszerint például a Szerb Köztársaság a hágai döntés alapján kikiáltathatná a függetlenségét. Formálisan ugyan, a nyilatkozat alapján megteheti, de a valóságban ettől az a függetlenség nem valósulhatna meg. Ebben az értelemben nincs a hágai döntésnek precedens értéke, ami alapján ettől kezdve bárhol a világban egy adott országban kisebbségben élő, de az adott területen többségben levő népcsoport kikiálthatja a függetlenségét.
