A faluhoz közelítve egy picit megváltozik a táj: a végtelen kukorica- és búzaföldeket egyre sűrűbben tarkítják tanyák, és sűrű erdők parancsolnak megálljt a földművesek szorgos kezeinek. A távolban már kivehető a Julka-szobor a Mecsek és a kiskőszegi (Batina) domb csúcsán. Egyre nagyobb a levegő páratartalma, harapni lehet, érezhető a környékbeli vizek jelenléte. Egy híd következik, aztán megint erdő, a távolban pedig ott nyugszik szülőfalum, Bezdán.
Ha viccesen szeretném lefesteni a települést, akkor egy nagy sziget jutna az eszembe, hiszen nem lehet úgy bejutni a faluba, hogy valamelyik hídon át ne kelnénk. A Ferenc-csatorna partján nyugvó települést hajdanán „kis Párizsnak” hívtak a helybéliek, ugyanis – fontos hajózási csomópontként – szinte az összes korabeli európai divatirányzat felütötte a fejét a Duna menti faluban.
Bezdán országunk északnyugati csücskében található. Északon Magyarország, míg nyugaton a Duna és Horvátország határolja. Közigazgatásilag Zombor városhoz tartozik. A településnek jó földrajzi fekvése van, hiszen innen indul a Duna–Tisza–Duna vízrendszer két ága és ezer katasztrális hold lombhullató erdő övezi. Erdei, csatornái, állóvizei vadban és halban igen gazdagok, a falu természetvédelmi területek, valamint egy nemzeti park közelében helyezkedik el. A 2002. évi népszámlálás adatai szerint lakosainak száma 5263, ebből 2983 magyar nemzetiségű (56,68%), így szinte minden boltban van magyar ajkú eladó.
A nyolcvanas években Bezdán virágzó település volt. Gyerekként mindig nagyokat ámultam, amikor péntekenként Zombor felől megszámlálhatatlan autósokaság jelent meg a faluban, zömében szabadkai, valamint újvidéki rendszámtáblákkal. Kikapcsolódni érkeztek ide, hiszen négy nagyobb üdülőtelep fekszik a település közelében: a Duna mentén a Baracska, valamint a Darázsi-fok nyaralóiba botlik az ember, és a Ferenc-csatorna partján, valamint a Korlátos nevű tó mentén is picinyke házak sokaságát rejtik a nagyra nőtt fűzfák. Az idegenforgalom fejlett volt, országos hírnévnek örvendett a Turist vállalat, valamint ismert volt a falu gyáripara: a malom, a hajó- és a textilgyár, valamint Vajdaság második legjobb nyomdája is Bezdánban volt, sőt a mezőgazdaság is magas színvonalú volt. Kiemelt intézménye még a településnek a gyógyfürdő, amely pillanatnyilag állami kézben van. Egyedinek számít a Novitet szövödéje, ahol a közel kétszáz éves szövőgépeken a mai napig készítenek selyemdamaszt terítőket.
A helyzet azonban manapság kicsit másképp fest.
HA NINCS MUNKAHELY, A FALU KIHAL
Bezdán legégetőbb problémája Horváth János, a helyi közösség újonnan megválasztott elnöke szerint a fiatalok helyzete: nincs munkalehetőség, ezért rengeteg pályakezdő elköltözik.
– Ha nincs munkahely, a falu kihal. A középkorosztály munkanélküli. A helyzetet jól mutatja az a tény, hogy még a zomboriak is Újvidéken próbálnak munkát keresni. Bezdánból például sokan Szabadkán próbálnak szerencsét – magyarázza a tanácselnök.
Mint megjegyezte, a település valamikori iparából szinte semmi sem maradt, például a hajógyár – amelynek munkásait az elmúlt időszakban Apatinba vitték dolgozni – a csőd szélén áll. Magam is alig emlékszem, hogy mikor láttam szülőfalumban utoljára épülő hajót, talán tíz évvel ezelőtt, a textilgyár már csak emlék, a nyomda meg magánkézben van, elfeledve, talán harminc munkással...
– Egyetlen kiút számunkra, ha befektetők jönnek a faluba – töri meg visszaemlékezésemet a helyi közösség elnöke. – Megfelelő infrastrukturális létesítményeket kellene biztosítani, hogy kisebb vállalatok jelenjenek meg, amelyek 20–30 embert tudnának foglalkoztatni.
A falu azonban kevés pénzből gazdálkodik, alig hatmillió dinárt kap Zombor várostól, amely a közel hatezer emberre nem elég – ugyancsak ennyit kapnak a környékbeli 2-3 ezres lélekszámú települések is. A lehetőségekhez mérten Bezdánban minden utat kijavítottak, valamint folytatni fogják a gravitációs csatornarendszer megtisztítását, hogy egy esetleges vihar után ne legyenek víz alatt a házak, és a közvilágítást is korszerűsítenék. Nagy gond, hogy a településnek nincs szennyvízelvezetése. Szükség van egy szennyvíztisztító megépítésére, majd utána a csatornázásra is, hiszen az emésztőgödrök már telítve vannak. Nem tudni azonban, hogy erre mikor kerülhet sor.
– Fel kell rázni az embereket, mert egyfajta apátia uralkodik a faluban. Kevés a házasságkötés, bár ez nem is csoda: a fiatalok megfelelő körülmények nélkül nem mernek családot alapítani. Évente talán 30 gyerek születik, az elhalálozások száma viszont eléri a 200-at. Ha ez így folytatódik, egy évtized alatt a falu lakosságának egyharmada el fog tűnni – vélekedett Horváth János.
SOKAN ELKÖLTÖZTEK
A fiatalok és az értelmiségiek nagy része elköltözött a faluból, a 40-es, 50-es korosztálynak – amely arra lenne hivatott, hogy a falu legaktívabb rétegét képezze – pedig csaknem hatvan százaléka külföldön keresett munkát, emelte ki Metzger Tomo, a Pulzus civil szervezet elnöke. A szervezetet hat évvel ezelőtt alapította meg néhány helyi fiatal, abból a célból, hogy felrázzák a falut, és megtartsák a fiatalokat. A Pulzus több oktatási programot szervezett, valamint kulturális és sportrendezvényeket, amelyek közül hagyománnyá vált a Hármas határ etnofesztivál – az idei volt a hatodik, közel háromezer látogatója volt, jöttek vendégek Horvátországból és Magyarországról is –, a Bezdáni bogrács halászléfőző verseny, valamint a Gyöngykaláris gyermeknéptánctábor.
– Fennállásunk óta rengeteg aktív fiatal költözött el a faluból. A kilencvenes évek viharai, valamint az azt követő munkanélküliség zavarta el őket. Bezdánnak 20–25 évvel ezelőtt 2000 munkása volt, 6-7 nagyvállalattal. Ma pedig jó, ha van kétszáz. Páran megpróbálnak földművelésből megélni, ők néhány embernek adnak napszámot, mégis olyan kis földterületekről van szó, hogy igen kevés személyt tudnak munkáltatni. A nyugdíjasok tartják el a fiatalokat és a munkaképes felnőtteket is – mondta Tomi.
Meglátása szerint az a legnagyobb baj, hogy a falunak nincs stratégiája, a szemben álló felek nem tudnak megegyezni, van aki ipari parkban, van aki turizmusban gondolkodik. Megoldás lehetne például, ha a mezőgazdászok összefognának, és valamilyen termékkel kapcsolatban kialakítanának egy Bezdánra jellemző brandet. Lehetne ez akár a zeller, az őrölt paprika, a földieper, még talán a pálinka is, vélekedett a civil szervezet elnöke. A turizmus által ugyanakkor ki kellene használni a település földrajzi helyzetét, hiszen rengeteg víz övezi a falut, a határ másik oldalán terül el a Duna–Dráva Nemzeti Park, míg a település mellett a Felső-Dunavidék Különleges Természetvédelmi Terület, de találhatunk Ramsari-egyezmény által védett részeket is (ez az egyezmény nemzetközi jelentőségű vadvizeket véd, különös tekintettel a vízimadarak élőhelyeire). Az idegenforgalom fejlesztéséhez viszont szálláshelyeket kellene biztosítani, és programokat kellene szervezni. Talán így megtarthatóak lennének a fiatalok.
– Mindig azt mondom, hogy aki akar dolgozni, az talál munkát. Ettől függetlenül valóban nehéz a fiatalság helyzete, hisz nehezen jutunk munkahelyhez. A közönyből pedig legalább arra a pár napra sikerül kimozdítani az embereket, amikor megszervezzük a nagyobb rendezvényeinket, mint például az etnofesztivált. Lehetőségeink vannak, csak sokkal kevésbé élünk velük, mint lehetne – vetette fel Csillag László, aki azon fiatalok közé tartozik, akik szülőfalujukban maradtak. Laci a civil szervezet egyik aktív tagja, egyébként pedig nyomdász.
A MAGYARSÁG ASSZIMILÁLÓDIK
Kulturális téren mindig nagy élet van Bezdánban. Szinte minden hónapban történik valami – kézimunka kiállítások, etnofesztivál, különböző koncertek, színházi előadások, szemlék: például az Ötösfogat, vagy a Színházi napok –, de mint minden más területen is, a legnagyobb baj az, hogy nincs utánpótlás, nem érdekli a fiatalokat a kultúra, mutatott rá Foki Zoltán, a Művelődési Közösség elnöke.
– Hiába beszélünk kultúráról vagy akár sportról, amikor az emberek nem tudnak megélni – szögezte le Zoli.
Ugyanakkor kevés a magyar gyerek, öregszik a falu. Két évtizede két magyar és egy szerb osztály indult az általános iskolában, ma pedig fordítva van. Ennek oka a fiatal családapa szerint az, hogy sokan a színmagyar családokból – nem csak a vegyes házasságokból – szerb osztályba íratják a gyerekeiket, mondván, majd így könnyebben fog érvényesülni, vagy mert „Szerbiában élünk, akkor már szerbül tanuljunk!”. Történt egy olyan eset is, amikor a tanító néni kérte, hogy írassák át a gyereket a magyar osztályba, mert már nem tud az anyanyelvén beszélni.
– Lehetőségünk van magyar óvodába, magyar elemibe és magyar gimnáziumba járni, de mit ér mindez, ha nem használjuk ki. Hiába kapunk kedvezményes törvényeket, amikor a magyarság az, amely önkéntesen asszimilálódik – emelte ki Zoli.
IDÉN TÖBB A GYERMEK
A bezdáni óvodában a 2011/2012. tanév kiemelkedő lesz, ugyanis a középső és a nagycsoportosok által alkotott vegyes csoportba 34 magyar gyereket írattak be, mondta Katos Teréz óvónő.
– Ez nagy hír a bezdáni magyarság számára, hiszen két évre visszamenőleg évente 10-12 magyar gyerek iratkozott be az elemibe. Jövőre 19 magyar elsősünk lesz, és még a következő év is hasonló lesz – mondta az óvónő.
A már 37 éve pedagógusként dolgozó Teréz szerint téves az a faluban kialakult szemléletmód, hogy a magyar gyerekeket először szerb oviba, majd utána magyar osztályba írassák, mert a gyereknek először az anyanyelvét kell alaposan megtanulnia. A szerb csoportokban pedig nehezebben szocializálódnak a magyar gyerekek, és nehézkesen követi a tananyagot. Emellett az is gond, hogy az iskolába már szegényebb szókinccsel fognak beiratkozni, mint amekkorával kellene, így nagyobb erőfeszítéssel fognak tanulni. Megjegyezte: a színmagyar családok közül kevesen íratják gyermekeiket szerb csoportba, vegyes házasságok esetén azonban ahol az édesapa szerb, ott szerb nyelvű lesz az oktatás.
– Bezdánban a vegyes házasságok vannak túlsúlyban, így sohasem lehet tudni, hogy hány magyar gyerek kerül a csoportba – vetette fel az óvónő.
Nemcsak a falu, hanem az óvoda játékai és a mesekönyvei is elöregedtek, merengtem el a csatornapart fűzfái alatt sétálva. Elöregednek falvaink, elköltöznek fiataljaink, nincsenek munkahelyek. Az arcokon mégis ott rejtőzik a remény.
