2024. július 18., csütörtök

Bolgárként a magyarságért

Kisebbségekért Díj Kalapis Sztoján SDB atyának, a muzslyai Emmausz kollégium megálmodójának
Kalapis Sztoján atya: Aki vet, az arat is (Fotó: Kecskés István)


Október 23-án, Budapesten, a Sándor-palotában vette át a Kisebbségekért Díjat Kalapis Sztoján SDB atya, a muzslyai Emmausz fiúkollégium megálmodója és vezetője, aki a bánsági magyar szórványban végzett áldozatos és eredményes munkájáért érdemelte ki ezt a rangos elismerést. A Külhoni Magyarságért Tagozat díját Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikai helyettes államtitkár adta át, a díjazottakat pedig köszöntötte Schmitt Pál köztársasági elnök is. A magas állami elismerést a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző hazai és külföldi személyek és szervezetek kaphatják.

Sztoján atya szalézi szerzetesként a tőle megszokott szerénységgel fogadta az eddigi munkájáért kapott legnagyobb elismerést, hangoztatva, hogy nem csak őt illeti meg ez a díj, hanem mindazokat, akikkel együtt dolgozott, akik bátorították a munkája során. Nem a díj, az elismerés kiérdemelése volt benne a hajtóerő, hanem elsősorban az, hogy a mai ifjúságnak minél több fejlődési lehetőséget nyújtson, és közelebb hozza őket Krisztushoz. Az elismerés csak megerősítette benne a hitet, hogy érdemes volt tenni az ügyért.
– Sok személytől függött az, hogy éppen engem ajánlottak erre a díjra. Kezdve talán a szalézi paptársaimtól, a munkatársaimtól, ugyanakkor a kollégisták is hozzájárultak, mert ha nem lettek volna a gyerekek, akikkel már húsz éve foglalkozom, akkor ebből a díjból sem lett volna semmi. A jó Istennek hálát adok, hogy ilyen tiszteletben részesítettek, de azoknak is hálát mondok, akik bármilyen módon segítettek, hogy ezt a díjat nekem ajánlották, nekem osztották ki. Aki vet, az arat is. Aki Isten oldalán áll, az nem marad jutalom nélkül.
A szalézi szerzetesek elsődleges küldetése az ifjúság nevelése, kollégiumok alapítása, vezetése. Akartok valami jót tenni? Neveljétek az ifjúságot! – Ezek Don Boscónak, a rend alapítójának a szavai. Sztoján atya húsz évvel ezelőtt kezdte el ezt a munkát, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség megalapításával. Aztán a többi hasonló tisztség vállalásával, mint a püspökségi ifjúsági referense, a ministránsok referense, szintén a püspökségi szinten.

– A muzslyai Emmausz fiúkollégium megépítésének ötlete a kilencvenes évek elején született, az útmutató pedig a katolikus egyház nagybecskereki leánykollégiuma volt. A muzslyai plébánián már 1994 óta támogattuk azokat a vidéki fiúkat, akik a segítség nélkül nem tudták volna befejezni elkezdett tanulmányaikat. Tíz ilyen diák volt a plébánia tetőterében berendezett elsődleges kollégium első lakója. Tekintettel arra, hogy Nagybecskerek a bánsági szórványmagyarság oktatási központja, úgy mértük fel, hogy indokolt volna egy kollégium létrehozása. Az első összeget, ami az építkezés kezdetét is jelentette, a Szalézi Rend Római Központjától kaptuk, úgyhogy 2000 szeptemberében a muzslyai katolikus plébánia udvarában hozzáfoghattak a kollégium építéséhez. Közben az Apáczai Közalapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala is hozzájárult az építkezéshez, aminek köszönve két év múlva megnyílt a hatvan férőhelyes kollégium.

Külön fürdőszobákkal rendelkező szobák, a százszemélyes ebédlő, a tágas tanulószoba, kápolna, központi fűtés, a kollégiumban uralkodó rend, a jó tanulmányi mutatók és a méltányos kollégiumi díjszabás mind hozzájárult ahhoz, hogy néhány éven belül feltöltődjön a kollégium.

– Kezdetben „házalva” hirdettük a kollégiumot, ma viszont kénytelenek vagyunk pótágyakkal bővíteni a férőhelyek számát. Az idén 66 középiskolás és egyetemista kollégistánk van, akik közül a tanév végén 11-en távoznak. Tekintettel arra, hogy az utóbbi években, átlagban több mint húsz új kollégistát szoktunk felvenni, félő, hogy jövőre szűk lesz a kollégiumunk. Ezért jó volna minél előbb felépíteni a tornatermet, amely fölé még tíz szobát lehetne építeni.

Végezetül egy személyes kérdést is feltettünk Sztoján atyának, amelyet száz évvel ezelőtt ezen a tájon nyilván nem tett volna fel senki: bolgár nemzetiségűként hogyan élte meg ezt a magas magyar állami kitüntetést?

– Jó érzés volt ott állni a díjazottak között, büszke is voltam rá. Megpróbálom majd még nagyobb lendülettel tenni a dolgomat, ha a jó Isten ad hozzá erőt. Mert a diákok, a kollégisták, az ifjúság körében érzem magam igazán otthon.