Kütyümánia

Két éven át harcolt az épületünkben egy idős szomszédasszony azért, hogy vezessék végre be a kamerás megfigyelőrendszert. Szinte már minden újvidéki tömbházban van ilyen, érvelt minden egyes lakóközösségi gyűlésen, s érvelése meghozta gyümölcsét, az emberek többsége egyetértett azzal végül, hogy szükség van a biztonsági kamerákra, ráköltik a pénzt, amennyi kell. A minap a liftben futottam össze az idős asszony lányával, panaszolja, hogy az anyját el sem lehet mozdítani a képernyő elől, amióta beállították a kamerarendszert. Kíváncsi természetű, érdekli, ki mikor jön és megy, eddig legalább fordult egyet néha az épületben, ki-kikukucskált, tett egy kört a ház körül, s bizony, ebben a korban is nagyon fontos lenne egy kis mozgás. Viccelődve válunk el, mondjuk: micsoda hazugság, hogy a technológia fejlődése csak a fiataloknak jelent valamit, hoz el kényelmet, ő rá a legjobb példa.

Valóban, a modern társadalomban egyre meghatározóbb szerepet töltenek be a legkülönfélébb okoseszközök, fokozatosan átszövik mindennapjainkat. Ezek a gadgetek már nem csupán kiegészítő szereppel bírnak, sok esetben alapvető fontosságúvá váltak mind a munkavégzés, mind a személyes életvitel talaján. Az okoseszközök palettája rendkívül széles: az okostelefonoktól kezdve az okosórákon át a különböző háztartási készülékekig terjed, és folyamatosan bővül újabb innovációkkal. Okoskarperec méri a szívdobogásunkat és a tüdő működését, nyomon követhetjük egészségi állapotunkat, fizikai aktivitásunkat, okosóra méri a lépésszámunkat, alvásmintázatunkat, személyre szabott javaslatokat ad életmódunk javítására. Okosak a mosó- és szárítógépeink, amelyeket telefonról kezelve állítunk rá a megfelelő programra, okos lehet a hűtőszekrényünk, melyben ellenőrizhetjük, hány fok van éppen, de már a robotporszívónk, a légkondink és a ventilátorunk is bölcs funkciókat kapott. Hamarosan nem is lehet majd olyan új gépet vásárolni, amelyik nem lenne okos, nem kapcsolódna az internetre és látna el bennünket újabb funkciókkal, könnyítve vagy bonyolítva a mindennapi életünket, ki-ki döntse el maga.

Az okostelefonok mára gyakorlatilag alapvető és mindent tudó személyi asszisztensekké váltak. Nemcsak kommunikációs eszközként szolgálnak, hanem egyben navigációs rendszerként, fényképezőgépként, jegyzetfüzetként is. Már reggel a telefonnal indítjuk a napot, ellenőrizzük az értesítéseket, híreket, időjárást, és ez az utolsó eszköz, amit lefekvés előtt használunk. Régebben mit csináltunk, amikor kinyitottuk reggel a szemünket? Már mi sem emlékszünk nagyon rá, az okosérába születettek meg olyan periódust meg sem éltek. Ez a fajta függőség azonban már önmagában jelzi az okoseszközök használatának egyik negatív aspektusát is. S a függőség mellett más gondok is vannak itt. Az egyik legjelentősebb probléma a személyes adatok védelme és a magánszféra kérdése. Minden eszköz hatalmas mennyiségű adatot gyűjt felhasználóiról, ezek az információk nem mindig megfelelően védettek. Ránk van bízva, hiszünk-e a gyártónak, vagy sem. Az internetes biztonság kérdése egyre nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a hackerek számára vonzó célpontot jelentenek ezek az összekapcsolt rendszerek. Az emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásuk is kettős. Egyrészt lehetővé teszik, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjunk barátainkkal, családunkkal, függetlenül a valós távolságtól. A közösségimédia-platformok, videóhívások, csevegő alkalmazások közelebb hozzák egymáshoz az embereket. Másrészt a túlzott eszközhasználat gyakran a valódi, személyes kapcsolatok rovására megy, mert nagyon sokan már képtelenek teljes figyelemmel jelen lenni egy beszélgetésben anélkül, hogy időről időre ne ellenőriznék telefonjukat, vagy fókuszálni tudjanak huzamosabb ideig egy beszélőre. A fiatalabb generációknál sokan azonosították már felmerülő problémaként azt, hogy az telefonon megszokott ujjhúzogatás, vagyis az egy tartalomnak egy másodpercet szentelt időhöz szokottság a mindennapokban is hasonló elvárásokat támaszt az emberi kapcsolatok irányában.

Nem mehetünk el más, pszichológiai jellegű következmények mellett sem. A folyamatos online jelenlét, az állandó elérhetőség stresszt és szorongást okoz. A közösségi média használata során sokan szembesülnek az összehasonlítási kényszer csapdájával, ami negatívan befolyásolja az önértékelést. A FOMO-jelenség (Fear of missing out: valamiből való kimaradás hamis érzete) gyakori, különösen az ifjúság körében.

A munka világában az okoseszközök ugyan jelentősen növelik a hatékonyságot és a rugalmasságot, hiszen bevezették a távmunka lehetőségét, a gyors információáramlást, melyek mind olyan előnyök, amelyek megkönnyítik a munkavégzést. De: a munkaidő és a magánélet határainak elmosódása, az állandó elérhetőség elvárása megint csak újfajta stresszforrást jelent.

Az okoseszközök használata során kulcsfontosságú a digitális egyensúly megteremtése. Fontos, hogy tudatosan szabályozzuk eszközhasználatunkat, rendszeres „digitális detoxot” tartsunk, megőrizzük képességünket a technológiától független tevékenységek élvezetére is. Az okoseszközök nem helyettesíthetik a valódi emberi kapcsolatokat, a személyes kommunikációt és a fizikai aktivitást sem.

Összességében elmondható, hogy a bennünket körülvevő vagy rajtunk levő eszközeink forradalmasították életünket, számos területen jelentős előrelépést hoztak. A kényelmi funkcióktól kezdve az egészségügyi megfigyeléseken át a munkavégzés hatékonyságának növeléséig számtalan pozitív hatásuk van. Bár az okoseszközök jelentősen lerövidítik egy-egy munkafolyamat elvégzésének idejét, ez gyakran azt eredményezi, hogy az emberek vagy önként vállalnak több feladatot, vagy a munkaadók támasztanak magasabb elvárásokat, több feladatot osztanak ki ugyanannyi idő alatt. Ez a megnövekedett munkaterhelés könnyen vezethet túlhajszoltsághoz, végső soron pedig kiégéshez is. Hiába tudunk egy feladatot kétszer gyorsabban elvégezni, ha háromszor annyi feladatot kapunk, mint korábban. Nem szabad tehát megfeledkeznünk az okoseszközök használatának potenciális veszélyeiről sem, és tudatosan kell törekednünk arra, hogy ezeket valóban életünk jobbá tételére, ne pedig annak „helyettesítésére” vagy túlterhelésére használjuk. A kulcs, mint mindig, a megfelelő egyensúly megtalálása és a tudatos, kontrollált használat: határaink kijelölése mind a magánéletben, mind pedig a munka területén.