Michael Phillsberry, a USAID gazdasági programigazgatója tegnap a nagybecskereki városházán memorandumot írt alá a fiatalok vállalkozását serkentő projektumban támogatott öt önkormányzat: Nagybecskerek, Kishegyes, Bégaszentgyörgy, Magyarkanizsa és Temerin képviselőivel. Eddig hatvan szerbiai önkormányzattal van együttműködésük, az év végéig pedig a támogatott községek és városok száma eléri a kilencvenet.
Az együttműködési memorandum aláírásával az illető önkormányzatok ifjúsági irodáinak bevonásával a különböző programokkal fiatal vállalkozókat képeznek ki. Harmadik éve tart a USAID programjának a megvalósítása, amely folyamán mintegy ezer fiatal sajátította el a vállalkozás fortélyait. Michael Phillsberry hangsúlyozta, hogy a fiatalokat megtanítják az ügyvitel alapjaira, de egyben kezdő lökést adnak azoknak a fiataloknak, akiknek jó projektjeik vannak, de nem képesek megvalósítani elgondolásaikat.
Mileta Mihajlov, Nagybecskerek polgármestere szerint fontos, hogy a fiatalok mielőbb megvalósítsák azt, amiért tanultak. A támogatásnak köszönve csökken a munkanélküliek száma, a fiatalok bevonásának köszönve pedig javul az önkormányzatok munkája is.
Gusztony András, Temerin polgármestere kiemelte, hogy Temerinnek most először sikerült kapcsolatot kialakítani a USAID-del. Az áttörés mellett szerinte fontos, hogy fiatalokat támogatnak, és nemcsak elméleti alapon, hanem úgy, hogy azok konkrét tevékenységet is végeznek. Temerinben 1500 kisipari vállalkozás van, amelyeknek köszönve ebben a községben remélhetőleg könnyebben sikerül majd átvészelni ezt a nehéz időszakot.