Csonthagyóvasárnap, ötvenedvasárnap, sonkahagyóvasárnap, hathagyóvasárnap, kilencben hagyó harmad vasárnap, piroskavasárnap, vővasárnap, sardóvasárnap, vajhagyóvasárnap ‒ ez mind egyetlen vasárnap megnevezése, a húsvét előtti nagyböjt legvidámabb napja.
Farsangvasárnapnak, farsang farkának is hívjuk ezt a napot. Vidám, álarcos felvonulással, különböző népszokások bemutatásával, nagy zajongással, fánkkal és forralt borral ünnepeljük. Legtöbbünknek ez a zajos felvonulás az egyetlen esemény, ami a farsanggal kapcsolatban eszünkbe jut. Vajon a busók, a tél elűzése hogyan kapcsolódik ide? Mi az a húshagyókedd, hamvazószerda? Valójában mettől meddig tart a farsangi időszak? Miért mozgó ünnep? Üssük fel a mindentudó, digitális lexikont, hogy mindezt helyre rakjuk...
A farsang tulajdonképpen a karácsonyi és húsvéti ünnepkört összekötő időszak. A római katolikus liturgia folyamatában nem túl jelentős, de a néphagyományok tekintetében az egyik leggazdagabb időszak. Január 6-ától, vízkereszttől számítjuk a farsang kezdetét, a vége pedig évről évre azért változik, mert a húsvétot megelőző nagyböjt kezdetéig tart. A fent említett, változatos nevekkel illetett vasárnapot, az azt követő hétfőt és keddet nevezték farsang farkának, ezen a három napon rendezték meg a leghangosabb mulatságokat. A hétfőt például asszonyfarsangnak is nevezték, ugyanis ekkor a nők férfi módra mulathattak, zeneszó mellett nótázhattak, korlátlanul ihattak, trágárkodhattak. Ezt követte a húshagyókedd, a húsvétvasárnapot megelőző negyvenhetedik nap. A neve arra utal, hogy ez az utolsó nap, amelyen húst fogyaszthatunk, hiszen az utána következő hamvazószerda már a böjt első napja.
A farsang mindig a télből a tavasz felé halad, a nappalok egyre hosszabbá válnak, ezért ehhez az időszakhoz rengeteg télűző népszokás is kapcsolódik. A kormozás, villőzés, kiszézés, koporsóégetés, vagy busójárás mind a téltemetés szokásai. Ez utóbbi hungarikumnak számít, 2009 óta az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján is szerepel. A busójárás központi alakjai maguk a busók, fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett maszkot, birkabőrcsuklyát viselő alakok. Mohácson háromnapos rendezvénysorozat keretében mutatják be az egyedi kivitelű, neves népművészek által faragott maszkokat, kereplőkkel, kolompokkal csapnak zajt. A busókra nem vonatkoznak az általános társadalmi, erkölcsi szabályok, szerepüknek része a maszk alatti sajátos tudatállapot, a transzformáció megélése.
Valójában az egész farsangi időszak egyfajta felszabadulás a szigorú, megfeszített, munkával töltött hétköznapok körforgása alól. A tavaszi nagyobb munkálatok és a böjt megkezdése előtt az utolsó lehetőség volt a gondtalan szórakozásra. A téli disznóvágások alkalmat adtak a bőséges lakomákra, lakodalmakra, bálokat, táncmulatságokat szerveztek, melyek lényege az eljegyzés, hiszen fontos párválasztó időszak volt. A falvakban a legények szervezték a bálokat, a lányok rokonaik közvetítésével adtak bokrétát kiszemeltjüknek, aki a farsang végén nyilvános színvallásként azt a kalapjára tűzte. Az olyan szokások mint a húshagyókedden megrendezett tréfás, lakodalmas felvonulás valójában a pártában maradt legények és leányok kicsúfolására szolgált. A menet végén vénlánynak öltözött legények egy láncon tuskót húztak, ezzel bélyegezve meg a pár nélkül maradt lányokat.
Az olyan farsangi szokásoknak mint a kiszebábégetés, bőgőtemetés, a mohácsi busójárás nem csak téltemető jelentőségük volt, a féktelen napok lezárását, a megtisztulást hozó böjtre való felkészülést is elősegítette. Felelevenítésük a hagyományok ápolása szempontjából jelentős, a mai ember számára azonban már nem több egy színpadi produkciónál. Abban a korban, amikor még a mindennapok részei voltak, hatalmas súlyuk volt ezeknek az eseményeknek. Az emberek hittek a jó termésre, az állatok egészségére, a ház népére szerencsét kívánó, hangosan kimondott szó erejében. Érzéseiket nem nyilvánították ki úton-útfélen, elrejtették a dalokban, versekben, táncmozdulataikban. Ebből kifolyólag a farsangot és a karneválokat lázadási ceremóniaként tartják nyilván, amely során a társadalmi rend felfordul, és mindenki kitombolhatja magát.
Férfinak öltözött nők, nőnek öltözött férfiak, állatra hasonlító és viselkedő emberek, féktelen, obszcén szavak, mozdulatok. Ha belegondolunk, mai, önmagából kiforduló társadalmi létünk nem egy végtelen farsangi alakoskodás? Párhuzamos világunkban vonulunk a digitális közösség előtt, filterek alá rejtjük valódi arcunkat, valódi életünket, vagy éppen mindenféle szűrő nélkül ráborítjuk több ezer emberre mondanivalónkat. Mai létünkben a közösség már nem szabhat igazodási pontokat, az egyén határoz meg mindent, ugyanakkor minden egyén a közösség elismeréséért vívott versenyben, az anyagi javak szorításában, a külsőségek hamis világában tengődik. A világ diktálta trendek azt sugallják, magunknak kell kitalálni kik vagyunk, identitásunk meghatározásában nincs szerepük a hagyományoknak, kapott értékrendnek, biológiai törvényeknek. Mintha teljesen elfelejtettük volna, hogy a gyökér az, ami táplálja és megtartja a fát...
Őseink húshagyó kedden bemutatott különböző játékai valójában eltemették, lezárták ezt a féktelen, kicsapongó időszakot, hogy az élet folyhasson tovább a maga rendezett medrében. Úgy érzem, fejtetőre fordult világunknak is meglesz még a böjtje.
Nyitókép: A kormozás, villőzés, kiszézés, koporsóégetés, vagy busójárás mind a téltemetés szokásai (Fotó: Gergely József felvétele)
