A rovat címe persze ez: vélemény. Ami most következik, az mégis inkább: történet. Persze lesz benne vélemény is.
A történet valamikor tavaly nyáron kezdődik. Ekkor jelent meg a sajtóban, így többek között a Magyar Szóban is egy rövid hír, amely arról szólt, hogy a védelmi miniszter egy rendeletével bővítette azoknak az intézményeknek a listáját, amelyek civil katonákat fogadhatnak és alkalmazhatnak. A bővítés kizárólag tájékoztatási eszközökre vonatkozott. Ott volt köztük a közszolgálati rádió és televízió is, valamint néhány olyan sajtószerv, amelyek nevét talán jobb is, hogy elfeledtette az azóta eltelt idő, mert így nem tudnak furcsa és meghökkentő példaként szolgálni ehhez az íráshoz – maradjunk annyiban, a szélesebb közvélemény számára nem túl ismert és nem túl sokat mondó helyi rádiókról, újságokról volt szó. Kisebbségi, esetleg magyar nyelven hírszolgáltatást végző médium természetesen egy sem.
Vajon hogyan lehetne elérni azt, hogy a miniszter utólag módosítsa a saját rendeletét, és a listára tegye rá a Magyar Szót is? Nyilván eléggé el nem ítélhető, önző módon, ugyanakkor talán érthető okokból – de a hírt olvasva mindenképpen ez tűnt az első és legfontosabb kérdésnek. Amelyre rövid idő alatt megszületett a válasz is. De hisz vannak nekünk képviselőink Belgrádban! Ez épp nekik való feladat!
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője az első pillanattól kezdve együttműködőnek bizonyult. Megértette a témát, egyetértett a kitűzött céllal és vállalta a közbenjárást. Abban maradtunk, hogy mivel nyáron köztudomásúan a „fű sem nő”, így majd ősszel visszatérünk a dologra.
Az ezt követő hónapokban történt néhány olyan dolog, amelyen az itteni politikai kultúrához (talán túlságosan is) hozzászokott ember jórészt már csak csodálkozni tud. Az első az volt, hogy tényleg visszatértünk rá. Méghozzá úgy, hogy nem kellett üldözni, számon kérni, emlékeztetni. Maga a képviselő hívott fel, és pontos utasításokkal látott el: kinek, hová, milyen címre, milyen tartalmú levelet és kérvényt írjunk, ki az összekötő személy, milyen dokumentumokat csatoljunk, stb. Egyszóval látszott, tényleg foglalkozott a dologgal, és utánajárt. Pontosan a kapott instrukciók alapján jártunk el – de valahogy mégsem csodálkoztam, hogy Belgrádból hónapokon keresztül még csak válaszra sem méltatott a védelmi minisztérium. Ismét csak Bálint volt az, aki nem hagyta annyiban a dolgot, érdeklődött, hol állt le a dolog, és aztán nyilván máshol is „érdeklődött”, mert néhány napon belül megérkezett a minisztériumi jóváhagyás: a Magyar Szó is fogadhat civil katonákat!
Az újságíró szereti az igazság letéteményesének képzelni magát. Szereti bírálni is a mindenkori politikusokat, mert úgy gondolja – többek között – ez is a dolga, az, hogy a nyilvánosság erejével hasson rájuk, hogy be- és elszámolásra bírja őket a nép előtt. De a dolog nyilván csak úgy tisztességes, hogy ha az újságíró pozitív példát lát, akkor azt is a nyilvánosság elé tárja. Márpedig a fenti történet teljes mértékben „kimeríti” a pozitív példa fogalmát. Ezt az ügyet tehát Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője vállalta fel és csinálta végig, hatékonyan és eredményesen, amit ezúttal szeretnék neki nyilvánosan is megköszönni.
Merthogy: hétfőtől érkeznek a civil katonák a Magyar Szóba! A történetmesélésen és véleménynyilvánításon túl ez a hírértéke ennek az írásnak. Egyelőre ugyan (sajnos) csak az újvidéki szerkesztőségbe, illetve székházba – de ez már inkább a katonaság belső szerkezeti felépítésén és területelvű szervezési rendszerén múlott, mint rajtunk, vagy a képviselőn. Ahhoz ugyanis, hogy civil katonákat tudjunk fogadni a más városokban levő szerkesztőségeinkbe is, végig kell járni ugyanazt az egyeztető folyamatot az adott városokban illetékes katonai ügyosztályokkal is. Természetesen ez szándékunkban is áll, és amennyiben megtörténik, úgy arról is tájékoztatni fogjuk olvasóinkat, addig is azonban felhívjuk az újvidéki és környékbeli érintett és érdekelt fiatalok figyelmét arra, hogy civil szolgálatra júniustól kezdődően a Magyar Szóba is jelentkezhetnek.
